Félreértés a bohózat atyja: Rejtő jelenetek a Spinozában

Rejtő Jenő nem csak regényeket írt zöld lámpabúrát viselő fiatalemberekről, hanem több kabaréjelenet is köthető a nevéhez. A Szabotázs Színházi Műhely ezekről a darabokról fújta le a feledés esetleges porszemeit, hogy a pesti néző elé vetítse, milyen is a pesti élet. 


Egy könyvárus (Tusnádi Márton), egy potenciális vevő (Tóth Alex), ledér pincérnő a pultban (Szabó Eszter), zongoraszó (Drexel Vajk), és egy félreértés az árucikkről: minden ami egy jó kabaréhoz kell. Rejtő Jenő nyelve még ma is élő, a színészek hagyják magukat bohóccá válni, pont annyira veszik saját magukat komolyan, amennyire egy bohózat engedi. 

Következő kép, ifjú hölgy (Valu Rebeka), estélyiben, egy csóró paraszt (Tóth Alex), nyűtt ruhában, mafla képpel – jó ötlet egymás után tenni a két jelenetet, akkora a kontraszt Tóth Alex két játéka között, hogy már önmagában bohózat a szerepcsere – egy csel és a rendőrfőkapitány (Tusnádi Márton). Vagy mégsem?

Váltás, kilépünk Rejtő korából a mai Budapestre, egy mai bérlakásba, ahová egy kissé szeleburdi lány (Valu Rebeka) költözik. Feltűnik a színen egy nagyonművész (Tóth Alex) és a jó vásár reményében letelepedik az asztal mellé. Megérkeznek a szülők (Szabó Eszter és Tusnádi Márton), csak éppen a vásárolt termék mibenlétét értik félre. 

Mindegyik jelenet fő mozgatórugója a tárgy félreértésében áll. Régi dramaturgia ez, már az ókori görögök is előszeretettel használták. Gyorsan felskiccelt alakok, egy egyértelműen félreértett tény mind a két fél részéről (az egyik félből ez feltétlenül megbotránkoztató hatást vált ki). A néző beavatott, tud a csínyről, azonnal érti a viccet. A legfontosabb, hogy kellő ideig tartson a jelenet, egy perccel se előbb vagy később érjen véget, mint ahogy a néző tűrésfokozata engedi. A jelenetek rövidségével nincs is gond, eltalálják a mércét, viszont a három kevés. Remek dolog egy hétköznap félretenni a mosogatnivalót és beülni a Spinozába egy kis nevetőgörcsre. Elbírt volna még egy jelenetet az este.

A századforduló kabaréihoz hasonlóan az élő zongoraszó kapcsolja össze az egyes jeleneteket. A Spinoza apró színpadja csak a legszükségesebb kellékeket bírja el, Szalféter-Torcom Borisz emiatt jelképes elemeket használ, például egy vékony polc funkcionál pultként a kávézó kialakításához. Az egyetlen mozdíthatatlan elem a zongora, a lefixált pont, ami mindegyik jelenetben közös. Kihasználják a nézőteret is, a hatásos távozás a székek közt történik – enyhe botladozás a kanyargós kis ösvényen, bocsánatkérés a nézőktől, véletlen, de remek húzás. A bohózat műfajába ennyi esetlenség nem hogy elfér, de szükséges is. 


A jeleneteket a Szabotázs Színházi Műhely tagjai rendezték közösen, aki épp nem szerepelt az adott jelenetben, elfoglalta a rendezői széket. A Balfácánok ezáltal a csapatmunka, a színház szeretete és Rejtő kifogyhatatlan vicceinek közös eredménye, egy este, ahol a nevetés az úr. Karikatúra minden jelenet magáról az emberről, aki elfelejt kérdezni és csak ítélkezik és felháborodik, anélkül, hogy ismerné a valóságot. Egyfajta torz tükör, amibe nagyon jó belenézni.

Írta: Veréb Árnika
Fotók: Puskel Zsolt

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts