Ismét a stúdiószínpadé a főszerep

Idén immár harmadik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház a MOnodráma és STúdiószínházi (MOST) FESZTivált 2017. március 22. és 26. között. A fesztivál célja most is ugyanaz: feltérképezni a független, a határon túli valamint a vidéki társulatok monodrámáit és stúdiószínházi előadásait, és keresztmetszetet adni a repertoárból.


Miért éppen monodráma és stúdiószínház? Ez a két forma jellegéből, formanyelvéből, témaválasztásából valamint térhasználatából kifolyólag nem kap akkora figyelmet, nem tud szélesebb közönségréteget megszólítani, a fesztivál által azonban – még ha csak három napra is – de reflektorfénybe kerülhet a kisszínpadon folyó munka is.

A MOST FESZT 2017-es programjába több mint 50-en neveztek, a Tatabányára látogatók ebből 10 előadást tekinthetnek meg, az eddigiekkel ellentétben nem négy, hanem öt nap alatt. Ezen felül – off programként – további két, versenyen kívüli előadás színesíti a kínálatot.

A hagyományoknak megfelelően idén sem maradhatnak el koncertek, kiállítások és gasztronómiai programok, valamint az alkotók az előadások után közönségtalálkozóval várják az érdeklődőket.

A versenyprogramban résztvevő előadások szakmai zsűri előtt mérettetik meg magukat a legjobb monodráma előadás, a legjobb stúdiószínházi előadás díjáért, a legjobb alakítás különdíjáért, valamint a MMA különdíjának, melyet a legjobbnak ítélt produkció kaphat meg. A zsűri a legmeghatározóbb színházi szervezet delegált tagjaiból áll:
Magyar Művészeti Akadémia (delegált tag: Császár Angela, színművész)
Magyar Színházi Társaság (delegált tag: Csizmadia Tibor, rendező)
Magyar Teátrumi Társaság (delegált tag: Szabó Csilla, dramaturg)
Színházi Kritikusok Céhe (delegált tag: Dömötör Adrienne, kritikus) 
Az idei évben rendhagyó módon az első alkalommal megalakuló közönségzsűri is oszthat díjat.

Fotó: mostfeszt.hu
Részletes Program:

2017. március 22. 19.00 Színházterem
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója (Játssza: Keresztes Tamás)
A Katona József Színház, a FÜGE, az Orlai Produkciós Iroda és a MASZK Egyesület (Szeged) közös előadása.

2017. március 23. 18.00 Kamaraszínház
Weöres Sándor: Psyché (Játssza: Váradi Eszter Sára, közreműködik: Widder Kristóf)
A Vörösmarty Színház (Székesfehérvár) előadása

2017. március 23. 20.00 Színházterem
Spiró György: Árpád-ház
A HOPPart Társulat előadás

2017. március 24. 18.00 Kamaraszínház
Mary és Max
A Bethlen Téri Színház, a Manna és a Tünet Együttes közös előadása

2017. március 24. 20.30 Színházterem
OFF PROGRAM: Ez mind én leszek egykor
A Tünet Együttes előadása

2017. március 25. 16.00 Kamaraszínház
Tallér Edina: A negyvenkettedik széken ülő nő (Játssza: Tarsoly Krisztina)
A Békéscsabai Jókai Színház és a Junion Színház koprodukciós előadása

2017. március 25. 19.00 Színházterem
Mezei Zoltán – Pálfi Ervin – Szőke Attila: Gaudeamus Igitur 
A Szab-way színházi szervezet (Szabadka) előadása

2017. március 26. 15.00 Kamaraszínház
Franz Kafka: Jelentés az akadémiának (Játssza: Ács Tamás)
A Soproni Petőfi Színház előadása

2017. március 26. 17.00 Színházterem, nézőtér
OFF PROGRAM: Theo Herghelegiu: Tündéri 
Rendező: Tapasztó Ernő 41%-ban

2017. március 26. 19.00 Színházterem
Reczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik
A kecskeméti Katona József Színház előadása

További információ: mostfeszt.hu, jaszaiszinhaz.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts