„Mindenkitől lehet tanulni”

Fekete Veronika a ’70-es években még statisztaként szerepelt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd néhány évvel később, 1980-ban, felvették az Operaház kórusába, 1982-ben pedig már A varázsfuvola Éj királynője szerepében tűnt fel, itt kezdődött magánénekesnői pályája. Olyan szerepeket énekelt, mint Turandot (Puccini), az Éj királynője (Mozart), Abigél (Verdi) vagy Szilágyi Erzsébet (Erkel Ferenc); 1998-ban Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták munkásságát, jelenleg pedig az Erkel Színházban a feliratozásért felelős. Veronika fél élete címmel életrajzi könyve jelent meg 2014-ben (szerk. Várkonyi Judit), így az azóta eltelt időszakról és a terveiről beszélgettem vele az egyik előadás előtt.


A könyved megjelenése óta mi történt veled?

Pozitív dologként értékelem azt, hogy: élek. Az elmúlt időszakban nagyon sok minden történt velem, ami bele se fért a könyvbe, és nem azért, mert nem szerettem volna, ha benne van. Annyi dolgot kellene feldolgozni rövid idő alatt, amit szinte lehetetlen, hosszú évekbe telne. A könyv kapcsán egyébként nagyon sok visszajelzést kaptam kollégáktól, ismerősöktől, ismeretlenektől. Olyan helyekre jutott el, amikről álmodni sem mertem. Például Mexikóba, Angliába és Amerika bizonyos részeire. Hozzák, viszik, közreadják, kölcsönadják; én is kölcsönadom.

Milyen a kapcsolatod a művészekkel?

Nagyon jó. Sokan jönnek és megkérdezik a véleményemet, esetleg tanácsot kérnek. Örömmel tapasztalom, hogy sokan kipróbálják, amit mondok. Sőt, vannak, akik reklamálnak (persze csak nekem), ha nem látnak engem előadás alatt. Pedig tulajdonképpen az én munkám nem függ össze az ő színpadi dolgukkal, de mégis szükségük van rá, hogy lássanak. Érdekes, hogy amíg énekeltem, addig eszembe se jutott, hogy én tanácsot adjak bárkinek is. Nem éreztem úgy, hogy ezt megtehetném, és ezt nem szerénységből mondom. Sokan jöttek akkor is, hogy tanulnának nálam, de mondtam, hogy nem tanítok. Mit tanítsak? Én is tanulok. Egyébként is úgy gondolom, hogy amíg aktívan énekel az ember, addig a saját dolgait kell tisztában tartania. 


Megnéztél másokat is azokban a szerepekben, amiket éppen akkor énekeltél?

Hogyne! Szinte minden estémet itt töltöm, most már negyven éve. 1976 óta vagyok a színháznál és statisztaként is minden előadáson bent ültem. Mindenkitől lehet tanulni: még a rosszból is, hiszen akkor azt mondom, hogy úgy biztosan nem fogom csinálni, mert nem jó. Nem lehet mindent egy tanártól megtanulni, kell, hogy innen-onnan összeszedjük a morzsákat. Azt látom, hogy a mostani fiataloknál is így van ez. Ezért is öröm számomra, hogy kíváncsiak a véleményemre. Nem árt néha egy külső fül, hiszen máshogy hallja az ember magát, mint ahogy kívül a többiek.

Azoknál a daraboknál, amikben énekeltél, máshogy nézed most a művészeket vagy magukat a szerepeket?

Próbálom nem máshogy hallani és figyelni, de óhatatlanul benne van. Azonban boldog vagyok, ha azt a szerepet, amit én énekeltem, más is énekli. Számomra fontos, hogy ne az adott énekest lássam a színpadon, hanem csak a szerepet. Ne arról szóljon, hogy ki énekel ma, hanem a szerep jelenjen meg. 

Milyen terveid vannak a jövőre?

Vannak olyan elképzeléseim, amikben csak az gátol, hogy hogy jövök én ahhoz, hogy tanácsot adjak vagy tanítsak valakit. Ugyanez megvolt húsz évvel ezelőtt is. Mindenesetre én szeretném átadni mindazt, amit tapasztaltam, persze csak azoknak, akik igénylik ezt, akik azt szeretnék tudni, hogy a színpadon hogyan kell létezni, hogyan tanuljanak meg egy szerepet. Olyanokat, amikre egy általános énektanulásnál kevés idő van. Tartottam egy előzetes felmérést, hogy hány embert érdekelne. Nemcsak szólistákat kérdeztem és nemcsak rájuk gondoltam, hanem bárkire, akit ez foglalkoztat. Ebből kiderült, hogy otthon nem férnénk el, se itt a kis szobámban, így a legideálisabb az Erkel lenne. Persze, csak ha tudnának itt helyet biztosítani erre – akkor rendszeresen tartanék órákat úgy, mint egy kurzust, egész évadra lebontva. Hiszen nincs olyan művész, aki heti több alkalommal is ráérne. Felgyorsult a világ, felgyorsult az operajátszás is, és nagyon sok mindenre nincs idő. Tanterv függvényében kell haladni, így nem minden fér bele abba. Ezért lenne jó amit kitaláltam: ha valakit érdekelnek a színpadi technikák, akkor megkérdezné és adott esetben tudnék segíteni. 

Készítette: Kovács Alexandra
Fotók: fidelio.hu, amdala.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts