SÚGÓ+ – Igazabb, mint igaz

„Talán túl sok van belőlem az írásaimban” – Neil Gaiman

A Kilátás az erkélyről a Válogatott írások alcímet viseli – pontos meghatározás. Nem lehet esszékötetnek hívni, nem hagyományos szövegek gyűjteménye. Leginkább beszédek és előszavak, cikkek tárháza, olyan írásoké, amelyet alapvetően ki szoktunk felejteni. A mohó olvasó épphogy magához kapja a könyvet, gyorsan átlapozza a felesleges előszót, ahol egy másik író méltatja a szerzőt – kit érdekel. Neil Gaiman lenyűgöző személyiségéhez párosul, hogy ő nem csak hogy tud erről a roppant felületes szokásról, de bátran szembefordul vele és tulajdonképpen kötetet szerkeszt előszavakból. Ne lapozd át! Igaz, és fontos dolgok vannak benne. 

Húszévnyi gyűjtemény tíz fejezetbe válogatva. A művészet mint olyan minden aspektusáról van itt szó: könyvek, írók, képregények és azok megálmodói, filmek, zenészek, sci-fi, tündérmesék, arcképcsarnokok, Oscar. Ezekben a dolgokban egyetlen, és igazán fontos közös pont van: Neil Gaiman. Aki a Kilátás az erkélyrőlt a kezébe veszi, legyen Neil Gaiman rajongó vagy sem, többet megtud az íróról, és mindazokról, amik azzá tették, aki.

Egy kisfiúval kezdődik, akit a szülei a nyári szünet elején kiraktak a könyvtárnál és a végén (ha ugyan el nem feledkeztek róla) hazahozták. Gaiman számára a könyvtár „gyermekmegőrző” volt, ahogy a könyvek jelentették a barátokat is, a kalandokat, a végtelent. Összegyűjtött zsebpénzéből minden tanév végén elment Londonba, hogy képregényeket vegyen – egyszer még egy rablóval is megküzdött ennek érdekében. 

A kötet segítségével vándor könyvesboltokban kutathatjuk a sci-fiket, Stephen King dolgozószobájába ülhetünk le egy pillanatra, megálmodjuk a Tükörálarcot, és – ha valaki korábban nem rajongott volna értük – ellenállhatatlan érzés száll ránk, hogy képregényt olvassunk. (Mindent Jack Kirbytől!)

Gaiman kapukat nyit meg. A magyar gyerekek kezébe nem ugyanazok a regények és mesék kerülnek, mint egy angol kisfiúnak, de sose késő a pótlás. Ha megbontjuk a hagyományt és elolvassuk az előszavakat, olyan könyvek íródnak fel a várólistánkra, amikről korábban vagy nem hallottunk vagy nem akartunk hallani. Előítéletek dőlnek romba. Valahol a kötet önmagában egy lista azokról a dolgokról, amik igazak és hogy Hemingway szavaival indokoljam ezek fontosságát (akiről mellesleg – meglepő mód - nincs szó a könyvben): „A legnehezebb dolog úgy megcsinálni valamit, hogy az valóban igaz legyen, s olykor igazabb mint igaz”. Gaimannek ez könnyen megy, hisz saját lelkének igazságát engedi a szavai közé.

Ez a könyv nem csak olvasóknak szól, hanem alkotóknak is. Már az is önmagában inspiráló, ahogy Gaiman a saját írói munkájáról beszél, de van egy külön fejezet Alkoss! címszóval, ami valódi felszólításként hat. Minden leendő művésznek útmutatás ez a szöveg. Neil Gaiman sosem kapott diplomát, sosem akart. Össze-vissza hazudott referenciákról, hogy írhasson – végül minden fiktív munkahelyének írt, csak az időrendet keverte meg kicsit. Ott van előtted a hegy, a hegy, amit el akarsz érni. Amíg felé haladsz, minden rendben van. Ha látod a hegyet érdemes tovább álmodnod és hinned abban, ami lenni akarsz. 

„Az egész az életről szól.
És bármi közepett vagyunk is, az az életről szól.”
(Részlet a Kilátás az erkélyrőlből)

Látszólag a kötet egy maszlag beszédekből, amit valahol valamikor egy képregénytalálkozón mondott el, vagy cikkekről, amik rég elfeledett újságszámokban jelentek meg. Egy interjú Stephen Kinggel itt, száz oldallal később egy másik Lou Reeddel (aki hírhedten rossz interjúalany volt és öt perc alatt lerázta a buta újságírókat. Gaimant nem). Felskiccelt vázlat Tori Amosról, könnyfacsaró gyászbeszéd Terry Prachettről. Ismeretlen emberek, akik pár mondat után elvesztik idegen-leplüket és régi ismerőssé válnak. Úgy érzem én is láttam Diana Wynne Jones boszorkányos hajzuhatagát, én is együtt álmodtam Dave McKeannel. (Ha nem ismered a nevüket, ne ijedj meg. Nemsokára a barátaid lesznek.) 

Gaiman írásait olvasni olyan érzés, mintha meghívott volna egy italra egy New York-i bárban. Hátradől a székben, megroppantja a vállát és mesél. És hiába nem hallottál még soha Amanda Palmerről, hirtelen azon kapod magad, hogy a Dresden Dolls számai szólnak a füledben a metrón. Valós dolgokról van szó, és olyanokról, amikben Neil Gaiman hisz. 

Ha bármiben is hinni akarsz a jövőben, benne higgy, tudja, hol születnek a tündérmesék.

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
Agave Könyvek, 2016, 416 oldal

Írta: Veréb Árnika

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts