SÚGÓ+ – Beck Weathers Everestje

A Túléltem az Everestet című nagysikerű könyv Beck Weathers tapasztalatain alapul, melyet tulajdonképpen Stephen G. Michaud rendezett könyvformába. Természetesen, nem véletlenül bestseller itthon és a világ legtöbb országában, hiszen képes ez a könyv olyan, nagyon emberi dolgokat megszólaltatni, mint hősiesség, bátorság, merészség, az elemekkel való küzdelem. 

Ezenkívül tipikus visszaemlékezés, lényege a szubjektív tapasztalat megfogalmazása, szubjektív módon. Ezt a személyességet, belsőséget erősítik a könyvben helyet kapó rövid nyilatkozatok Beck Weathers családjától, barátaitól, amik általában a könyv visszaemlékezői paradigmáját árnyalják. A „túléltem az Everestet” mondat, jogosan, azt implikálja, hogy ez a könyv az 1996-os Everest-tragédiáról fog szólni – ennek ellenére a négy részre osztott szöveg első része (kb. 110 oldal) szól valóban a túlélésről.

A szöveg lényegében háromnegyedét egyfajta mentegetőzésként lehet felfogni, hiszen Beck Weathers végig arról számol be, hogy milyen belső, pszichikai folyamatok mentén jutott el odáig, hogy a veszélyek teljes tudatában a hegymászásra tegye fel az életét. A témával kapcsolatban mindig helyet kapnak azok az észrevételek, hogy egy ember ilyen jellegű hobbija nem csak rá, de a családjára is hatással van, hogy felelőtlenség egy családos embernek kockáztatnia az életét pusztán a maga szórakoztatására. Ez a könyv éppen ezt a vitát gerjeszthetné tovább, hiszen a hegymászás filozófiájáról árul el többet. Mégsem mondhatóak az érvek, a gondolatok megalapozottnak, hiszen a nagyon is szubjektívjelleg megbénítja a feltételezhetően kitűzött cél felé vezető mozgást. Nem sokat tud meg az olvasó sem arról, hogy a könyv visszaemlékezője hogyan élte túl az Everest csúcsától alig 900 méterre kitörő hóvihart, sem arról, hogy a hegymászáshoz szükséges elhivatottság és lelki folyamatok hogyan zajlanak. Csak arról olvashatunk, hogy Beck Weathers, mint szubjektum küzdve a depresszióval, sikeres patológusként, férjként és apaként abban látta lelki gondjainak egyetlen megoldását, hogy kockára téve az életét és családjának egzisztenciális hátterét ¬– megpróbálta teljesíteni a „Seven Summit” kihívását.

A könyv sokat rögzít Beck Weathers depressziójának stációiból. Ezt egy konkrét életrajzba integrálja, azt a látszatot keltve, hogy a gyerekkorából eredeztethetők egyfelől a lelki problémák, másfelől a terápiaként használt hegymászás. A szöveg struktúrája azt az egyszerűséget tükrözi, amelyet leírni is igyekszik, egy egész, kerek élettörténetet kapunk, melynek (a nyilvánvaló szándék ellenére) nem az Everest túlélese a vége, ha egyáltalán van vége ennek a könyvnek az Epilógusban megfogalmazott patetikus önajnározáson kívül. 

Az Everest meghódítására törekvő emberek életéről persze kap az olvasó egyfajta képet, melyet Weathers emlékezete szűr meg. Így válnak kellemetlenül erőtlenné azok a leírások, amelyek az expedíció (bár e terminust leginkább a valamilyen tudományos céllal szervezett útra használjuk) azon tagjairól szólnak, akik nem élték túl. Hatásosabban lehetett volna megfogalmazni a halálukat abban az esetben, ha az író egy időre visszaszorítja az egocentrikusságát és megpróbál együttérezni azokkal a családokkal, akik elveszítettek valakit, az olyan a családokkal, amilyenné majdnem a sajátját is tette. 

A könyv adaptációja, az Everest című film, igaz, ennek a könyvnek a történetét dolgozza fel, mégis a rendező, Baltasar Kormákur nagyon helyes döntése volt, hogy a kétórás játékidőt egy az egyben az Everest meghódításának szentelte, valamint az, hogy a forgatókönyvírók közül kihagyta Stephen G. Michaudt. 

Összességében, a könyv lényege tulajdonképpen (a túlzó köszönetnyilvánítások, ajánlások ellenére) csak is az, hogy Beck Weathers érezve a felelőtlenségét magyarázkodjon mind a családjának, mind az olvasónak – ugyanakkor, az olvasó nem tud meg sok mindent sem a hegymászásról, csak arról, hogy volt egyszer valaki, aki úgy gondolta, hogy a depressziója kezelésének egyetlen lehetséges módozata a hegymászás. 

Beck Weathers, Stephen G. Michaud: Túléltem ​az Everestet
Athenaeum Kiadó, 2017, 336 oldal

Írta: Nagy Balázs Péter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts