Idén immáron 17. alkalommal rendezték meg az Európai Unió prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A Fesztiválon olyan szerzőket mutatnak be, akikhez nagy reményeket fűz a szakma, és akik a közeljövőben akár az irodalmi élet neves képviselőivé is válhatnak.
A Szépírók Társaságának tagjai a Fesztivál egész ideje alatt saját szerepléseik előtt felolvastak egy tiltakozó szöveget a CEU-val kapcsolatos álláspontjukról. Mivel az elsőkönyvesek bemutatkozója angol nyelvű program volt, így ebben az esetben angolul hangzott el a nyilatkozat, és talán éppen azért, mert mindez egy sokszínű nemzetközi társaság előtt történt, tényleg volt súlya ennek a tiltakozási formának.
A Fesztivál második pódiumbeszélgetésén kilenc ország szerzőivel Forgách András beszélgetett. A sokszínűség nemcsak a résztvevőkre, hanem az elsőkönyvesek témáira is vonatkozik. Nehéz megragadni vagy meghatározni a közös pontot, azt a jelzőt, ami lefedi az egész mezőnyt, de leginkább a generációk közötti kapcsolatot ábrázoló történetek kerültek a középpontba.
A Kijevben született, de családjával kvótamenekültként Németországba kerülő Dmitrij Kapitelman kötete, a Láthatatlan apám mosolya a paradoxonok aknamezején tett szomorkásan vicces séta, amely egy apa és fia Izraeli utazása. És mindeközben egy fiúnak az apjához intézett, megható vallomása.
A témák között meglepő módon szerepel egy életrajzi mű is: Hanna Weselius, a finn résztvevő Alma Mahlerről írt. Első regénye az Alma! 2016-ban elnyerte a Helsingin Sanomat irodalmi díját. A zsűri értékelésében dicsérte a regény nyelvi megformáltságát, mellyel a művészetről, a mai modern világunkról és azokról az értékekről beszél, amelyekkel az emberséget, de különösen a nőiséget mérni szoktuk. Hanna elmondása szerint egy látomás vezérelte ennek a különleges könyvnek a megírására.
Mindig szerepel a válogatásban olyan írás, ami Budapesthez kötődik: a magyarországi születésű, de a már kicsi kora óta Norvégiában élő Nora Szentiványi könyvében (The Apartment) egy kis panellakásban Budapesten, az 1970-es években, egy fiatal pár maga mögött hagyja az addigi életét. Minden, amit magukkal vihetnek, az a kisbabájuk és egy bőrönd. Elhagyják szülőhazájukat, Magyarországot, és azt a politikai rendszert, ami a félelemre épített. De a kisbaba nagymamája magára marad, egyedül.
Magyarországot a Petri György- és Békés Pál-díjas Szaniszló Judit képviselte Beenged című kötetével. A kötet egészen újfajta módon mutatja be a mindennapi élet problémáit: a magánytól való félelmet, a társas kapcsolatok és a hivatali élet nehézségeit.
A beszélgetésen szó esett arról, mit szólnának a szerzők, ha film készülne a könyvükből, és mint kiderült, Olivier Bourdeaut regényéből (Merre jársz, Bojangles?), ami Olivier elmondása alapján egy vidám módon elmesélt nagyon szomorú szerelmi történet, már készül az adaptáció.
Szó volt arról, milyen nehéz időt markolnia egy szerzőnek a regényíráshoz: kora reggel írnak, késztetésre, vagy a főállásuk miatt akkor, amikor idejük engedi. A kérdésre, miszerint említsenek három olyan szerzőt, akitől szeretnek olvasni, a meghívott szerzők kedvencei között említetésre került Dosztojevszkij, Vladimir Nabokov, Oscar Wilde, Virginia Woolf vagy Fitzgerald neve.
Az írók nem a sikerért alkotnak – bár egy bizonyos pontig ez is egy fontos dolog –, hanem a visszajelzésekért, kapcsolódásért, és akkor is írnának, ha történetesen az első művük nem kapott volna ilyen figyelmet. De kapott, érdeklődés ébredt irántuk és úgy néz ki, elindultak az úton, az első lépést megtették.
A nagy elődök, íróóriások mögött, az elsőkönyvesek elindultak azon az úton, ami elvezetheti őket az irodalom szívébe, ahol a példaképeik is helyet kaptak. Nem könnyű vándorút, de ráléptek az rajtkőre.
Írta: Berényi Mária Ildikó
Fotók: Líra, Skandináv Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése