SÚGÓ+ – „Szeretném, ha meg tudnánk fogni az embert”

Az öregtó felé címmel jelent meg Háy János új kötete, melynek bemutató koncertje a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon volt Barna Imre, Mogyoró Kornél és Juhász Gábor közreműködésével. Az esemény után beszélgettem vele emberről, életről, művészetről és közéletről.

Négy éve a KönyvesBlog készített veled egy interjút, ahol arról is beszéltél, hogy a társadalmi elvárásoknak való megfelelésből történő kilépés által fejleszthető a belső én. Amikor kinyitottam a legújabb kötetedet és elolvastam a fülszöveget, nyilvánvalóvá vált, hogy ez a könyved is az emberről fog szólni, méghozzá olyan módon, hogy ő maga lesz darabokra szedve. Ez az átmenet az ember és test szempontjából az eddigi és jelenlegi műveid között szerinted is megvan, esetleg szándékos?

Nehéz műalkotás esetében szándékról beszélni, mert nincsenek ilyen direkt döntések, de tény, hogy elindult bennem egy folyamat, amit pontatlanul szándéknak is nevezhetünk, hogy  sejtszintre bontsam le az embert. Évekig élünk a kulturális hagyaték, a gondolat lenyűgözöttségében, az emberi kapcsolatok hálóiban bolyongva és egyszer csak kiderült, hogy valójában biologikum működtet bennünket, minden más ennek az elkendőzéséről szól. És mi mást tehet az ember, mint hogy íróként kövesse az észlelését, persze nem vakon és esztelenül.

Tehát akkor lényegében Az öregtó felében az ember színrevitelét, mint olyat is megragadhatjuk?

Hát igen, színre vinni, de félő, kicsit jégre is viszem, ahol piszok nagyot lehet taknyolni. Tele vagyunk mindenféle hamissággal, amit persze önvédelemből építünk ki magunkban, sokszor könnyebbnek érezzük elhazudni azt, amilyenek vagyunk, azokat a sérüléseket, amelyek az emberi létezés vagy inkább úgy mondom, minden paradicsomból kiűzött állat alapsérelmei. Felszámolni a véderőműveket, magunkra szabadítani a belső poklot, ez nem könnyű játszma, de mégiscsak ezáltal tudsz az életedben valóságosan benne lenni.

Háy János könyvbemutatója a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Ahogyan te is mondtad, ez valóban nem egy könnyű, kellemes dolog. Már a kötet felütésekor az volt az érzésem, hogy egy-egy gondolat kíméletlenül gyomorszájon vág, kellemetlen érzést kelt bennem, mégis emellett egyértelműen ott van a megmosolyogtató játékosság is. Hogy tudod ezt a kettőt ennyire összeegyeztetni?

Ez a kötet nem annyira játékos, általában ennél viccesebb vagyok. Hozzá kell tenni, minden eszköz, mindenfajta írói hozzáállás csakis a mű tárgyának megragadása szempontjából érvényes. Ha valami csak ráaggatott díszítmény, az iparművészet, ami lehet mesteri és rettenetesen ügyes, de semmiképpen nem juttathat minket létélményhez. Fontosak az arányok. Most a felolvasásnál is törekedtem arra, hogy ne csak érfelmetszős versek hangozzanak el. De hát alapvetően ez egy tragikus könyv. Mogyoró Kornél, az egyik zenésztársam azt szokta mondani, reméli pengét is mellékelnek a jegy mellé. Amúgy én sokszor nevetek azon is, hogy milyen szörnyű, sokszor felfénylik a tragédia komikus olvasata. A magadról, a magad és a világ viszonylatáról való gondolkodás örökösen ingázik a tragikum és a komikum között, legalábbis amíg nem borul el valakinek végérvényesen az agya. Nevetni jó, és amíg képes vagy nevetni azon például, amilyen vagy, addig még biztosan rálátsz magadra, szóval kicsit a markodban van a személyiséged.

Valószínűleg ugyanehhez köthető a folyamatos magány, egyedüllét érzése, ahogy sugárzik a könyvedből, persze a folyamatos társra vágyódással együtt.

Egyszerre szeretnénk ének lenni és feloldódni egy másik emberben. És amikor feloldódunk, mindjárt újra ének szeretnénk lenni. Nagyon nehéz megtalálni azt a társat, akiben mersz megsemmisülni.

Verseidben felfedezhető egyfajta politikai felhang is. Komolyan foglalkozol, illetve foglalkoztatnak a közügyek is?

Természetesen mint állampolgárt, engem is érdekel a közélet, s nem rejtem véka alá azt, amit gondolok, mondjuk a mélységes csalódást abban, ami az elmúlt évtizedekben létrejött Magyarországon. Bizonyára az írásokban is érintek közéleti dolgokat, de nem vagyok közéleti szerző. Könnyű préda megnyerni a gondolkodásodhoz közelálló csoportok szimpátiáját. S persze nagyon könnyű művészileg elvérezni, hisz a közélet a felszín, a sorsunk alapproblémái nem ezen a szinten vannak, s ha azt nem kaparod fel, akkor legfeljebb ügyes publicista lehetsz.

Ejtsünk szót arról az összművészeti forgatagról is, ami megfigyelhető például az új köteted kapcsán is. Egyrészt a festőművészet már a borítónál megjelenik, aztán ott vannak a versek, illetve a Könyvfesztiválos zenés bemutató, de akár a Rájátszás-dalokat is említhetnénk. Milyen kapcsolatban állsz ezekkel művészeti ágakkal? Szerinted az életműved ezen része megragadható a már emlegetett összművészeti fogalommal?

Bár gitározok, egy szűk körben egészen népszerű vagyok, de a sportarénát még nem tudnám megtölteni, meg festek is, mert vannak olyan teremtett lényeim, akiket csak vizuálisan tudok felmutatni, de nem vagyok összművész, író vagyok, s minden egyéb, amit csinálok, ennek viszonylatában csinálom. Egy azonban biztos, ha a világról akarunk állítani valamit művészként, muszáj ismernünk, hogy más mit állít.

Készítette: Brok Bernadett
Fotó: Kiss Norbert / Litera

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts