„Nincs a teremtésben vesztes, csak én!”

Az Erkel Színházban ismét megrendezésre került az ország legnagyobb színházi oktatási programja, az Operakaland. A sorozat célja, hogy a fiatalok is megismerjék és adott esetben meg is szeressék a műfajt. Évadonként kétszer (ősszel és tavasszal), két héten keresztül, húsz alkalommal látogatják ilyenkor a színházat az ország középiskolás diákjai. Idén májusban, alkalmazkodva a Magyar Évadhoz, a Bánk bán című Erkel Ferenc operát tekinthették meg a tanulók.


A nagy előadásszámra tekintettel négy szereposztással játszották a darabot keddtől szombatig, napi két alkalommal, két kiváló karmester vezénylésével. Délelőttönként Medveczky Ádám, délután pedig Dénes István dirigált.

A Bánk bán, nem meglepő módon, Katona József drámája alapján jött létre, a librettót Egressy Béni írta. Nagyon tetszik, hogy a drámából viszonylag sok mondatot átvett szó szerint, amik aztán szállóigékké is váltak.

Habár kötelező tananyag, mégsem ajánlatos kizárólag az operára alapozni egy számonkérés esetében, hiszen nem teljesen egyezik az eredeti művel (például Izidóra nem szerepel a zeneműben, Biberach nem hal meg).

A darabot Káel Csaba rendezte, a díszlettervező pedig a nemrég elhunyt Csikós Attila. Munkájukat csak dicsérni lehet: az 1200-as években vagyunk, nem vitték el a történetet se más helyre, se más korba – valljuk be, itt nem is lehet csak a mondanivaló csorbításával.

A történet érthető, könnyen követhető, még akkor is, ha valaki nem olvasta a drámát. Ottó, a királyné öccse Melindát akarja, ő azonban Bánk bán felesége, nem mellesleg pedig nem szereti a herceget. A magyarok eközben összeesküvést szőnek Petur bánnal az élen Gertud ellen. 

Bánk bánnak ebben a helyzetben kellene valahogy egyensúlyt teremtenie, de nagy nyomás nehezedik rá, hiszen ő a király utáni első ember. A felesége becsülete és a hazája jövője forog kockán.

Az első felvonás egyik meghatározó betéte rögtön a mű elején Petur (Szemerédy Károly) bordala (Vörösmarty Mihály: Keserű pohár című verse alapján). Itt bepillantást nyerünk a királyi udvarba: míg a merániak a „nagyasszonnyal” vidámak és mulatoznak, addig a magyarok szenvednek. 

A felvonás végén megtörténik a tragédia: Ottó (Pataky P. Dániel) Melinda nyomába szegül, akin láthatólag eluralkodott a vágy a neki adott bájitaltól.

Kicsit hiányos azonban a történet. Azt nem tudjuk meg, hogy Biberachot (Fülep Máté) mi mozgatja; egyszer Bánk oldalán áll, másszor pedig Ottóén. Ő az egyedül szereplő ráadásul, akinek nincs külön áriája, olykor fel-felbukkan néhány mondat erejéig. Persze a szerepe sorsdöntő, hiszen nélküle nem csábította volna el Ottó Melindát.

A másik ilyen befejezetlen karakter Petur. Az első felvonásban ugyan sokat szerepel, de azután eltűnik. Nem tudunk meg róla semmit, hogy vele mi történt, mindössze megemlítik a nevét egyszer az utolsó felvonásban.

A második felvonás a darab leghíresebb áriájával kezdődik, a Hazám, hazámmal. Kovácsházi István, aki elsőként énekelte Bánk szerepét, a tőle megszokott színvonallal adta ezt elő. Sőt, annál többet teljesített: Bánkot láttuk a színpadon, aki valóban szenved, mert nem tudja mi tévő legyen, mind a felesége, mind a haza ügyében. Az ember libabőrös Kovácsházi élettel, érzelemmel telített hangja hallatán. Teljesítménye nem csak itt, hanem az egész darab során kiemelkedő volt.

Habár Tiborcnak nem sok szerepe van, mégis nagyon pozitív (talán a legpozitívabb) és kedvelhető figura. Cseh Antal remekül énekelte a szerepet, megjelenésében is illett hozzá a szimpatikus és hűséges Tiborc alakja.

Miklósa Erika az első felvonásban hangban nem volt erőteljes, azonban a megjelenése már ott is magával ragadó volt. A második felvonásban azonban annyira meghatóra sikerült a része, hogy feledhető a kezdeti halk éneklése, később szerencsére megmutatta tehetségét. 

Történetben ott tartunk, hogy Bánk a becstelenség ellenére is szereti Melindát, meg is bocsát neki. De ennyivel nem oldható fel a tragédia: Melinda kezdi elveszíteni az eszét, nem tudja feldolgozni a történeteket, magának nem tud megbocsátani, sőt talán rosszabb is, hogy Bánk viszont igen. Pedig ő nem tehet semmiről, nem hibáztatható, mégis, ártatlanul kell bűnhődnie.

Bánk Tiborcra bízza feleségét és fiát, hogy vigye őket a várába; ő maga pedig a királynéhoz megy. Gertrud ellen szól minden, így „kénytelen” cselekedni: asszonyát megbecstelenítette a herceg, a magyarokat pedig nyomorba taszítják a merániak. Gertrud tőrt ragad, ám Bánk szúrja le őt. „De ne tapsolj hazám, Mert reszket a bosszúálló.” 


A harmadik felvonás a Tisza-parti jelenettel kezdődik, ahol bizony szorongatni kell a zsebkendőt, nem lehet eltenni. Melinda immáron teljesen megőrül, gyönyörűen, meghatóan énekkel és zenével kísérve veti magát a habok közé kisfiával.

Az utolsó kép maga a ravatal, ahol megjelenik II. Endre, halott feleségét gyászolva. A királynak sincs sok szerepe, azonban mégis kapott egy híres, gyönyörű áriát (Száz hős csatán küzdöttem én). Rácz István igen szépen elénekelte, habár a magas hangoknál nem volt erőteljes (ezt betudhatjuk annak, hogy a szerep bariton hangra van írva, míg Rácz István hangfaja basszus).

Végül megérkezik Bánk, aki bevallja a gyilkosságot, megbánást pedig nem tanúsít, hiszen „Megölte volna őt bármelyik magyar, Kinek szívén a hon becsülete!”. Habár a király párbajra hívja, Bánk mégsem él ezzel a lehetőséggel, kardját a király elé helyezi, hiszen ugyanúgy tiszteli őt, mint azelőtt.

A darab záró képe Melinda és gyermeke holtteste fölé boruló Bánk, aki elveszített minden. A király ekkor visszateszi kardját: a halál már nem is büntetés a bánnak. II. Endre három gyermekével előtérben, Bánk pedig halott családjával mellette; közben pedig a kórus énekel: „Isten, a holtnak, adj örök nyugalmat, s lelkét fogadd el a megboldogultnak”.

Kiváló énekesek, nagyszerű zene, ám a látvány és a dramaturgiai megoldások sem elhanyagolhatók. Ebben a darabban valahogy minden a helyén van, nem sok és nem kevés semmi. Igazi drámai fordulatokkal teli, a magyar ember szívéhez közel álló történet.

Jövőre pedig új alakban, Vidnyánszky Attila rendezésében lesz látható az Erkelben, azonban egy másik változat, amiben a címszerepet nem tenor, hanem bariton énekes fogja énekelni (Molnár Levente és Szegedi Csaba).

Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Képek: Juhász Attila – opera.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts