SÚGÓ+ – A filmzene ünnepe

Különleges élményben lehetett része annak, aki ellátogatott a Müpába A mozi hangjai gálára. A zenei anyag – mely egyaránt tartalmazott klasszikusokat és manapság népszerű dalokat is – olyan művészek előadásában szólalt meg, mint Fischl Mónika, Radics Gigi, Dolhai Attila, Király Viktor és a VoiceStation kórus, őket a Savaria Szimfonikus Zenekar kísérte Pejtsik Péter irányításával.


A filmzene kivételes helyet foglal el a zenei kánonban, ugyanis nem egy önmagában álló produktum, legfőbb célja, hogy a film képi világához igazodva plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Természetesen előfordul, hogy egy ismerté vált dal filmzeneként is megállja a helyét, azzal viszont ritkán találkozunk, hogy a filmhez komponált mű egy koncert tárgyává váljon. Itt viszont éppen ez történt, és mivel nincs hagyománya az ilyen jellegű koncerteknek, többen kétkedve pislogtak a hangversenyterem színpada felé, ahol a zenekar székein és kottaállványain kívül aligha volt bármi is – se egy vetítővászon, se egy díszletelemként funkcionáló filmtekercs. A zenének önmagában kellett hatnia, és néhány perccel később a varázslat megtörtént.

Az este házigazdája a jelenleg Nagy Duettet vezető Tilla volt, aki elegáns megjelenése ellenére nem illett ehhez az ünnepi díszbe öltözött koncerthez. Olykor a tévében is sok az, amit csinál, színpadon pedig egyenesen illúzióromboló volt az állandó lábrángással és erőltetett viccekkel, amik már az elgondolás pillanatában sem voltak humorosak. Szerencsére ez volt a koncert egyetlen hibája, így a túlmozgott átkötőket átvészelve újra és újra elmerülhettünk a filmzenék varázslatos világában,

Az estet hat tematikus blokkra osztották. Az első részben a szuperhősök kaptak helyet, és bár az elején nyilvánvalóvá vált, hogy az egyébként csodálatosan megszólaló Superman zenéje valóban csak a képi világgal együtt tud igazán érvényes zene lenni, Dolhai Attila Thunderballja már nem hagyott kétséget afelől, hogy igazi világslágereket hallhatunk az este. Dolhai hangja jól illett a James Bond-klasszikushoz, és mivel nem próbálta meg Tom Jones-utánzatként elénekelni a dalt, egy teljesen új dalértelmezést láthattunk tőle. A blokkot Fischl Mónika Hegylakója zárta, ami kiváló átvezetésnek bizonyult a második blokkra, amelyben a hétköznapi hősök kaptak helyet.


Radics Gigi a Több mint testőr betétdalával lépett színpadra. Szépen énekelt, de néhol a hajlítások már inkább tűntek egy bemutató-shownak, aminek célja, hogy megmutassa, hogy az énekesnő ilyet is tud. Ez felesleges körnek bizonyult, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy Gigi profi és kiváló előadó. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az énekesnő ezzel igyekezett kompenzálni a diszkomfortot, amit az estélyiben érzett. Ugyanis hiába akarnak belőle dívát faragni, ő látszólag akkor él igazán a színpadon, ha egy egyszerű farmerben áll ki. És bár az este jellege ezt nem engedte meg neki, mégis hitelesebben csengett volna úgy a dal.

A Több mint testőrt az Indiana Jones követte, amiről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a válogatás egyik legismertebb zenéje. A Müpa kiváló akusztikájú koncerttermében a főcímdal katartikus élmény volt, amit csak tovább fokozott az Armageddon egyik slágere, az I don’t want to miss a thing, Király Viktor előadásában. Király a tőle megszokott lazasággal lépett színpadra, és az este legkiegyensúlyozottabb előadását nyújtotta. A blokkot – afféle keretként – Radics Gigi zárta egy Aretha Franklin-számmal, ami a Bridget Jones naplójából lehet ismerős.

Az első felvonás utolsó része a Gyerek mesék – felnőtt mesék címet kapta, és hamar kiderült, hogy a zenék mind olyan klasszikusok betétszámai, amelyek a gyerekek és felnőttek körében is egyaránt népszerűek. Az éhezők viadala után a Harry Potter ismerős dallamai csendültek fel, majd a fantasztikus hangú Fischl Mónika adta elő a filmzenetörténet egyik legnehezebb dalát, Az ötödik elem áriáját. Őt a blokk zárásaként Király Viktor követte Pharrel Williams Happy című számával, ami azon túl, hogy rendkívül népszerű, sokat játszott sláger, a Gru 2-ben is helyet kapott.

Világslágerekből a második felvonásban sem volt hiány, a vadnyugati blokkban a western filmek elevenedtek meg, előbb A hét mesterlövész, majd a Volt egyszer egy vadnyugat ismerős melódiát hallhattuk.

Ehhez a tematikához kapcsolódva érkeztek meg a Törvényen kívüliek, előbb Jack Sparrow-t idézték meg, majd Dolhai Attila lépett színpadra „Keresztapaként”. Dolhaitól egyébként sem áll távol az olasz zene, így nem véletlen, hogy a második felvonás legnagyobb sikert arató betétdalát tőle hallhattuk. Egy más stílusú, ám nem kevésbé népszerű duettel lépett színpadra Fischl Mónika és Király Viktor, akik a Léon, a profi dalát hozták el a Müpa színpadára, hogy aztán a szekció a Mission Impossible zenéjével záródjon.


Az este megkoronázásaképpen mivel is érhetett volna a gála, ha nem az Oscar-díjasokkal, a Shrek Hallelujah-ja után a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola a Mindenki Bodzavirágját adta elő. Nem csak a filmben éneklő gyerekek tették tiszteletüket az estén, hanem maga a rendező, Deák Kristóf is, aki a közönség soraiban foglalt helyet, és felkonferálását percekig tartó vastaps kísérte.

Nehéz dolga volt ezek után Radics Giginek, aki a Dreamgirls egyik betétdalával érkezett, de csodálatosan énekelt, a szám pedig szép átvezetés volt az est zárószámához, az elmaradhatatlan Star Warshoz. Ahogy Tilla fogalmazott: minden emberre két Star Wars-rajongó jut, ezért nincs filmzenei koncert anélkül, hogy fel ne csendülnének az ismerős dallamok.

A gála végén a fináléban az összes szereplő színpadra lépett, hogy a nézőket is bevonva, közösen ünnepeljék meg a film és a zene csodálatos találkozását.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Gordon Eszter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts