SÚGÓ+ – A „páholyból végignézett” második világháború

A svéd nagykövetség a Móra Kiadóval együttműködve mutatta be Astrid Lindgren Háborús naplójának magyar kiadását, valamint a szerzőről készült Astrid című dokumentumfilmet. A programot Niclas Trouvé nagykövet nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy Astrid igazi humanista, internacionalista és feminista volt, a szó legjobb értelmében.

Astrid Anna Emilia Lindgren svéd írónő (1907 – 2002) gyermekkönyveivel vált világhírűvé, köteteit 88 nyelvre fordították le és 144 millió példányban keltek el. Számos történetét megfilmesítették, köztük például a Harisnyás Pippit vagy a Juharfalvi Emilt.

Astrid Lindgren egyfajta ikon Svédországban. A svédek számára egy olyan személy, aki meghatározta a legtöbbjük gyerekkorát. Ugyan meséiben a régi Svédországot ábrázolta leginkább, de megmutatta az utat a jelenlegi, modern társadalomhoz is. Ahhoz az országhoz, ahol megpróbálják eltörölni az osztálykülönbségeket és a szegénységet, és ahol törekednek arra, hogy a férfiaknak és nőknek ugyanolyan lehetőségeik, jogaik lehessenek. 


Lindgren megelőzte a korát azzal, hogy a könyveiben sokszor lányok a főszereplők, ráadásul nagyon erősek, vagányak és nagyszájúak, akik nem félnek kimondani a véleményüket és megmondani a magukét. Ez a gender-szemléletű egyensúly a regényekben abszolút jelen van, a főszereplők hol fiúk, hol lányok, hol egy testvérpár, tehát nagyon elosztott az arány. Holländer Judit (a kötet fordítója) szerint Lindgren egy kedves, szelíd ugyanakkor egy hihetetlenül lázadó és öntörvényű ember volt, aki olyan főszereplőket teremtett, akiknek elképesztően nehéz próbákat kellett kiállnia, és ez rendre sikerült is nekik.

Niclas Trouvé nagykövet úr megemlítette: Astrid Lindgren mindig a gyengék oldalán állt az erősekkel szemben, és mindig a jót védelmezte a rosszal szemben. Arra ösztönzött, hogy legyen bennünk elég civil kurázsi és harcoljunk. Az Oroszlánszívű testvérekben Jonatán ezt mondja a testvérének: „Hogyha az ember nem harcol a gonosz ellen, akkor az ember semmi”. Astrid Lindgren pedig ebben a filozófiában nevelte a svédek nagy részét, illetve nagyon sok külföldit is. A könyvei és azok a filmek, amik később a művekből készültek, a svéd nemzeti identitás részévé váltak.

Lindgren Háborús naplójára a kötet fordítója női hadinaplóként hivatkozik. Nem a klasszikus hadszíntereket veszi sorra, hanem a háztartási problémák által betekintést nyerhetünk egy svéd polgári család életébe is.

Dóka Péter, a kötet szerkesztője megjegyezte, hogy a könyvvel kapcsolatban az a furcsa érzése lehet az olvasónak, mintha éppen egy rejtvényt fejtene meg a könyv olvasása közben, ami valami mást is üzen. 

Üzen valamit a háborúról, az emberekről és saját magáról is. Sokkal bonyolultabb és szövevényesebb, mint a klasszikus hadinaplók szoktak lenni. A szöveg rétegzett: egyrészt egy nagyon pontos hadikrónikát olvashatunk a háború különböző színterein történtekről, amikről meglehetős részletességgel és kiterjedtséggel számol be. Másrészt van egy magánéleti vonal, ami sokkal szűkszavúbban jelenik meg a könyvben. És van egy harmadik része, ami gyakorlatilag bemutatja azokat az éveket, amikor Lindgren íróvá válik. A napló elején (1939) főállású titkárnő, édesanya és titkosszolgálati dolgozó, és valamikor a történet közepe táján pedig megírja a Harisnyás Pippit, eljut az első könyve kiadásáig.

Lindgrennek több forrása is volt a naplóhoz: tájékozódott egyrészt az újságcikkekből, rádióból a világ dolgairól, másrészt megvoltak a saját közvetlen tapasztalatai – beszélgetések, szóbeszédek.  A harmadik információforrása a titkosszolgálati munkája – ami által sokkal többet tudott, mint az átlagember. Sőt, az az érzése az olvasónak, az író talán még sokkal-sokkal többet tudhatott, mint amennyit megemlít a könyvében.

Magyarországon van egy nagyon akut és egy elég jól artikulált második világháború-képünk, Lindgren viszont egy teljesen mást közvetít, hiszen egy békében maradó, ugyanakkor az északi országokkal nagyon erősen szolidaritást vállaló északi nézőpontból ír. Svédország négyszáz éve nem háborúzott, emiatt a folyamatos lelkifurdalás fel-felbukkan a svédeknél. Már az írónő is megállapította, hogy Svédországot Európa szamaritánusaként tartják számon, merthogy ezt valahogy jóvá kell tenni. Az, hogy az embernek nagyon jól megy a dolga a többi emberhez képest, végtelenül szerencsés helyzet, és ezt ők is tudják. Ezért gyakorlatilag megpróbálnak segíteni, amennyit tudnak. Ezzel a szolidaritással írt Lindgren a többi, nehezebb sorsú országról a naplójában, és végig tisztában volt azzal, hogy ő ezekben az időkben mennyire szerencsés ember. 

Arra a kérdésre, hogy a magyar közönség számára miért lehet érdekes a könyv, a jelenlevők kiemelték, hogy a napló modern mondanivalóval rendelkezik: az írónő hihetetlen éleslátása, öniróniája, erős integritása és akár a konvenciókkal is szembemenő értékrendje az, ami aktuálissá tette és teszi ezt a könyvet.

Tudatában volt annak, hogy mi az, amit kell, és azt hogyan kell, hogy leírja. Ebben a naplójában, ezekről az időkről.

Írta: Berényi Mária Ildikó
Fotó: Kocsis Zoltán

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts