A TÁP Színház, ahogy azt tőle megszokhattuk, idén is egy újszerű, határokat feszegető darabot állított színpadra. Znajkay Zsófia első rendezése és írása, az Az ölében én, megdönt minden eddigi tabut és leránt minden leplet a diszfunkciós anya-fiú kapcsolat legmélyebb problémáiról. A fiatal rendező 2013-ban csatlakozott az TÁP Színházhoz egy anyák napi varietéműsor ötletével, melynek keretein belül a résztvevők bemutathatták szüleiknek, hogy mik azok a dolgok, amelyeket ők gyermekként elvártak volna szüleiktől, és amit ők sosem tettek meg. Ezt az ötletet továbbgondolva és formálva jött létre az Az ölében én, amelyet áprilisban többek között az MU Színházban is megtekinthettek az érdeklődők.
A darab kezdetén Tihamér (Jankovics Péter) és szülei (Vasvári Emese és Laboda Kornél) egy asztalnál ülnek, és a szülők éppen szeretetüket és odaadásukat bizonygatják fiuknak. Már ez a jelenet megteremtette azt az egyszerre nyugtalanító, vicces, szomorú és drámaian groteszk hangulatot, amely az előadás egészét uralta. Egyrészről humoros volt látni az anya egyre abszurdabb és abszurdabb reakcióit fia közeledésére és tetteire, másrészről, amikor az ember a „vicc” mögé nézett, szívbemarkolóan keserű sorsokat talált. A mű fő eseményvonulata Tihamér és anyja viszonyát mutatja be, ám a házasság során esetlegesen felmerülő nehézségekbe is bepillantást kapunk a szülők kapcsolata alapján. Ezen kívül Bojána (Piti Emőke) rejtélyes felbukkanása után azt is megtudhatjuk, hogy Tihamér maga, a rengeteg gyerekkori sérülése ellenére, vagy azokkal együtt, hogyan tudja kezelni a szerelem érzését, hogy képes részt venni egy felnőtt párkapcsolatban.
A történethez kapcsolódva fontos kiemelni a darab művészi precizitással kialakított pszichológiai hátterét. Többek között megjelenik benne az Ainsworth munkássága alapján kimutatott korai kötődési mintázatok közül a dezorganizált és a bizonytalan-ambivalens kötődés, hiszen ezen két kategória jellemzi legjobban Tihamér viselkedését az anyjával. A mű reflektál a freudi ödipusz-komplexusra és a jelenség által az énképben okozott deficitek tüneteire és következményeire.
Az előadás nagy hangsúlyt fektet a szexualitás személyiségfejlődésre tett hatásainak elemzésére is. Ez több ponton is megjelenik az alkotásban az a tény, hogy az anya túl korán avatja be fiát a szexuális életébe, és hogy erről túl sok részletet közöl vele, nagy mértékben negatívan befolyásolja Tihamér későbbi, a nőkhöz és az anyjához fűződő viszonyát. Ehhez kapcsolódva jelenik meg a káros nevelési modellek kritikája is. Az anya erőszakos fiával, egy ponton fizikailag is bántalmazza, nincs tekintettel az igényeire, nem figyel kellő mértékben arra, hogy mi a jó neki (ő ad először Tihamérnak cigarettát, amire később rá is szokik a fiú). Az anya akkor is hibát követ el, amikor nem veszi komolyan Tihamér rémálmai miatt átélt szorongását, hiszen a kisgyermekek abban a korban, amelyben a fia van, még nem tudják megkülönböztetni az álmot a valóságtól, ezért az ott történt esetenként borzalmas események valós emlékként raktározódnak el az agyában.
Nagy szerepet játszik az álom és ébrenlét, valóság és képzelet közti szeparáció, vagy éppen összemosódás. Emiatt a történet időkezelése is kissé bonyolult, erős koncentrációt igényel a követése. A múltban és a jövőben játszódó cselekményelemek ugrálnak oda és vissza, miközben mindkét életszakaszban hallucinációk és álmok forgataga szippantja be a közönséget. Mikor Tihamérhoz átmegy Bojána, egy álomban látott álomnak az álmának az álmában láthatják a nézők az jelenet különböző elképzelt variációit. Az eseménysor folyamatos ismétlődése, kisebb változásokkal, egyszerre kelt komikus hatást és növel valami megmagyarázhatatlan feszültséget a nézőben. Ez a darab egészére jellemző, az ember szinte zsigereiben érzi a tragédia szagát.
A szöveg, a zene, és a díszlet reflektál arra a humorosan keserű világra, amelyet az előadás teremt. A színpadi kellékek nagyrészt többfunkciósak, így hozva létre a különböző helyszíneket egy ágy, egy asztal és egy szék segítségével. A cselekmény szimbolikája szempontjából a legnagyobb szerepet az kocsivá alakított asztal és az ágy játssza. Ez az a két helyszín, ahol Tihamér élete fordulópontokhoz érkezik; az szülők hálószobájában érzi először feleslegesnek életét és saját magát; a kocsiban beszél neki anyja legtöbbet a szexuális életéről, és itt is gyújt rá első cigarettájára is. Az ágy a darab több pontján is ferdén áll, nem érinti minden lábával a padlót, az események „kibillenését” a normálistól, az abszurditásukat hangsúlyozván. A hálószobai jelenetek feszültségét tovább fokozza, amikor az eseménysort vagy monológot/dialógust lezárva, a ferde ágy lecsattan a földre.
A cselekménysor keserédesen zárul Tihamér immáron felnőtt jellemének megvillantásával, amelyért nagy árat kellett fizetnie. Az Az ölében én az abszurditások és a szókimondás darabja. Az előadás után senki nem jön ki ugyanúgy a teremből, a történet mindenkinek szolgálhat útravalóval. Znajnay Zsófia drámáját látva az ember elgondolkodik saját kapcsolatain és évek távlatából visszatekintve meglátja a saját és szülei hibáit.
Írta: Banka Csilla
Fotók: Andráska Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése