„Hallgass a nevem, jussom a megvetés”

A cikk a Várdai Lapok 2017.06.19-i számában jelent meg, a 6. oldalon olvasható.

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának nyitódarabja a Budapesti Magyar Drámák Színházának könyvadaptációja volt, Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya. A közel másfél órás monodráma Tarpai Viktória főszereplésével Árkosi Árpád rendezésében állt színpadra és hengerelte le a közönséget. 


A sátán fattya a kiszolgáltatottság, a bánat és a gyász darabja. A történet a második világháború idején kezdődik és az orosz megszállás időszakának elején fejeződik be, miközben egyszerre több szálon futva mutatja be az eseményeket a közönségnek. Egyrészt megismerhetjük Tóth Eszter hányatott életének tragikus mozzanatait kezdve a borzalmas naptól, amelyen öt muszka közrefogta és megerőszakolta. Eszter élete ettől a ponttól megváltozik, és elindul lefelé a kétségbeesés meredek lejtőjén. „Megszakadt, valami elpattant bennem örökre.” Az előadás történetének és tanulságának még ma is van relevanciája. Habár napjainkban nem kell német katonáktól tartaniuk a fiatal lányoknak, sajnos egyre csak növekvő tendenciát mutat azoknak a nőknek a száma, akiket molesztáltak életükben. A sátán fattya híven ábrázolja azokat a lelki folyamatokat, amik ilyenkor keresztülvágtatnak az embereken. A bűntudat, a szégyen, a megalázottság és az undor gusztustalan egyvelegét. 

Ez a történetszál több problémát is felvet. Azon kívül, hogy bemutatja milyen hatással van egy ilyen esemény az áldozat érzelmeire, az élet szentségének megkérdőjelezhetőségének, avagy megkérdőjelezhetetlenségének ellentétére is felhívja a figyelmet. Az abortusz mindig is egy megosztó téma volt a társadalmakban, és A sátán fattyának sikerül kimondott állásfoglalás nélkül megmutatni az érem mindkét oldalát és bemutatni mindkét oldal legfőbb érveit. Az abortusz ellenzői arra hivatkoznak, hogy minden élet szent, és ahogy az apa kijelenti a darabban is „Ölni bűn.”. De érdemes-e egy még meg sem született embrió életéért tönkretenni egy lányét? Az abortusz támogatói azt mondják, hogy ha az anya rajta kívül álló okokból esett teherbe, mint a darabban is, akkor, ha megtartja a kicsit, az rossz mind a gyermeknek, mind az anyának, hiszen van rá esély, hogy egy szeretettelen kapcsolatban ragadnak életük végéig. Ennek eredményeképpen bekövetkezhetnek olyan szituációk, mint A sátán fattyában is : „Anya voltam, anyai örömök nélkül.”

Az ezzel párhuzamosan futó történetszál egy elég erős társadalom- és háborúkritika. A háború alatt egyik hátországnak sem volt könnyű dolga, mégis a kis települések – mint amilyen a darab helyszíne Szilas – szenvedték meg legjobban a fiatal, erős férfiak hiányát. A földeket művelni, az állatokat etetni kellett és ezeket a nagyrészt megterhelő, fizikai erőt igénylő feladatokat a férfiak helyett kénytelen voltak a nők elvégezni. A kis közösségekben, ahol mindenki ismer mindenkit, ha a fiatalokat elviszik katonának, akkor az egész falu együtt imádkozik minden egyes fiú életéért, várják őket haza. Ezért volt kegyetlenség többek között az is, hogy a második világháború lezárulta után, az oroszok nem engedték haza a magyar katonákat, hanem elvitték munkatáborba, Oroszországba. A sátán fattya pontosan ábrázolja, hogy milyen katasztrofális volt a helyzet nemcsak a fronton harcoló vagy munkatáborban sínylődő katonáknak, de az otthon maradtak számára is.


A drámai hatás fokozása érdekében Zanotta Veronika élőben énekelt és játszott gardonon. A darab kevés díszlettel dolgozott. A színpadon különböző mintájú és nagyságú farönkök voltak elhelyezve, amelyekbe egy-egy arc volt faragva. Ezek a rönkök jelenítették meg a mű többi szereplőjét, akiknek egytől egyig Tarpai Viktória kölcsönözte a hangjukat; valamint ezek elgörgetése jelezte a helyszín és jelenetváltozásokat. Tarpai Viktória hangját felváltva hallgattuk felvett anyagról és élőszóban. Ez a kis játék izgalmasabbá tette a darabot, Tárpai Viktória így egyszerre tudta ellátni a narrátor és a főszereplő feladatait. Az előadás kellékkészletének összeállítása látványosan funkcióközpontú volt, minden egyes tárgynak megvolt a maga szerepe, nem volt felesleges dolog a színpadon. A gyertyák, a fekete könyv, az alma és a levél mind egy-egy sorfordító eseményhez kapcsolódtak Eszter életében, melyeknek következtében egyre mélyebbre süllyedt a gondok és elkeseredettség mocsarában. 

Tarpai Viktória szinte percek alatt magára irányította a figyelmet, megragadta a közönséget és nem eresztette. Az előadás közben az ember hajlamos egyszer csak azon kapni magát, hogy együtt érez Eszterrel, hogy ő is boldogtalan. És talán ezt nevezik katarzisnak. Mikor együtt sírsz és örülsz a szereplőkkel, és nem ugyanúgy jössz ki az előadásról, mint ahogy bejöttél. A Budapesti Magyar Drámaírók Színházának sikerült létrehoznia egy olyan ma is releváns könyvadaptációt, amely képes átnyújtani a nézőknek a katarzis összetett, bonyolult, mégis nagyszerű érzését.

Írta: Banka Csilla
Fotók: zanottaart.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése