SÚGÓ+ – Élni annyi, élni mennyi?

Esterházy Péter Daisy című operalibrettója minden olvasói igényt kielégít: van benne egy főhősnő, aki „valójában férfi”, az igazi főhősből pedig rögtön kettőt kapunk. Feltűnik benne ármány, szerelem, barokk nagyúr és egy tovahömpölygő, komor Esz-dúr akkord. Témája – a szerelem, halál – pedig ma sem vesztett aktualitásából. 

Németh Gábor szavaival élve: Esterházy Péter igazi ereje abban rejlik, hogy megmutatta azt, hogy minden, amit valaha magyar nyelven (meg)írtak, az összetartozik.

Azt az elejétől kezdve sejtettem, hogy ez a mű nem lesz egyszerű. Nehéz lesz. Olvasni, írni róla, gondolkodni róla, filozofálni vele kapcsolatban és úgy egyáltalán. Mert valljuk be, Esterházyhoz „fel kell nőni” – ha egyáltalán lehet ilyet tenni: felnőni. Esterházy biztosan tiltakozna ellene, ha látná ezt, pedig így van: vitathatatlanul és minden kétséget kizáróan ő Magyarország írófejedelme. Igen, jelen időben. Mert az, most is az.

A Daisy operalibrettó. Azaz a szerző műfaji megjelölése szerint: opera semiseria – a komolyat a víggal elegyítő színpadi daljáték. Egyúttal fél-sorozat, egy kétrészes regény (Ki szavatol a lady biztonságáért?) ikerpárjától különválasztott darabjának a lényegre egyszerűsített – népszerűsített – drámai változata. 

Mondhatnánk, hogy a történetünk a 19. századi Velencében játszódik, de „a legegyszerűbb, ha úgy tekintjük, hogy manapság játszódik”. Egy operaelőadás előkészületeinek részesei vagyunk: „falatnyi terem, sajátos odőr, s a rémület és boldogság heves váltakozásait undorral észleljük”. Ennek a színre kerülő játéknak a szereplői egy-egy magatartásformát megjelenítve keresnek választ nagyúri pártfogójuk, mecénásuk minduntalan felhangzó kérdésére: Élni mennyi?

De a szereplők itt egyúttal nézők, s a színpad nézőtér; a „közönség” ugyanabból a teremből nézi, figyeli is önmagát, az elidegenedett életét: „hidegen, fájdalmasan, rezignáltan, rémülten és kicsit vidáman”.

Az opera semiseria az opera egyik változataként, a két alapvető műfaj, a két szélső vonatkoztatási pont, az opera buffa (az egyszerűség kedvéért: vígopera) és az opera seria (operadráma) között valahol félúton jár. A 18. század végéről származó szakkifejezés olyan operatípusra vonatkozik, mely mindkét műfaj elemeiből merít. A műfaj remekei közé tartozik például Paisiello A sevillai borbély (1782) című alkotása, csúcspontja pedig – a zenei szakirodalom egybehangzó véleménye szerint – Mozart Don Giovannija (1787).

A semiseria alapvető jellegzetességei, a tragikus és a komikus alakok, az ezeket reprezentáló beszédszólamok együttes jelenléte, a Daisy alapvető elemzési szempontjai közé tartozhatnak; a Kurfürst tragikus alakja és tragikus szólamai („Bús életem, te fájó és kopár, / Mi lett veled, miért úgy verekedtem?”, „Mondd, élni mennyi? / Élni mennyi”) elférnek egy színpadon Daisy reflexióival (Kurfürst: Tovább, tudós csepűrágók. / Mutassátok meg nékünk / Világunk fonákját / Tovább, csak tovább, / Minő a világ fara || Daisy: rémülten röhög / Mi nő a világ farán, / Édes úr? / Hogy minő / E borzas valagon? / Forradalom, felkelés? / Hatalmas, sárga kelés. / Édes úr.”)

De a kettősségek, valamint az ezek közötti finom átmenetek nem csupán a műfaj (semiseria), a szereplők szintjén jelennek meg, hanem központi motívumként jelen vannak a dráma és a próza kettőzöttségében, és megjelennek a mű tematikájában, hiszen a szereplők – jellegzetes reprezentációjaként a kettőzöttségnek és az ebből következő átmenetiségnek – transzvesztita művészek.

A mű érinti a pontos definiálhatóság kérdéskörét: az előbb említett műfajisággal (komoly és víg közöttiség), a szereplők identitástudatával, a hangnemek, beszédszólamok keveredésével, és a színház/valóság kettősségével (meddig az egyik, honnan a másik?).

Felfedezhetők az állandó önreflexiók, a határok elmosásának jelenléte, amely bizonytalanságot végül is Esterházy librettójában a Kurfürst fogalmazza meg: „Mondd, csepűrágó, / Ez már, még, a műsor?!”

A szöveg tele van intertextuális utalásokkal; első olvasásra Kosztolányi rímei tűntek fel, aztán Nádas Péter-műre való reflektálás, vagy a keresztény tudat egyik fontos elemének felemlegetése: „…A kenyeret / Hívjuk kenyérnek, a bort / Bornak...”. De biztos vagyok benne, minél többször olvassa az ember, a Daisy annál többet mutat meg magából. Kérdéseket feszeget a lét értelméről, az identitástudatról, a szabadság fontosságáról. („Robi: Nem. Nem. / A rácsok bennem / S benned. || Halassi I: Hiszen Ön szabad s független! || Robi: Igaz. / Mert mondom, / Hogy nem vagyok az.)

Noha kis terjedelmű műről beszélünk, azokat a megírt oldalakat értőn kell forgatni, figyelve. Ajánlott néha megállni mondatoknál, egyes részleteknél, gondolatoknál és számba venni őket. Mert a Daisy minden egyes mondata talán mást is jelent. Sok mindent felidéz az olvasóban: más műveket, más szerzőket, régebbi korokat, stílusokat, érzeteket és az egészet egyszerre zúdítja rád; elgondolkodtat.

Péterfy Gergely azt nyilatkozta Esterházyról, hogy ő mindig úgy tudott hangszerelni a mondatokon, hogy abban benne csilingelt az egész Európai kultúrkincs, üveggyöngy hangjátékszerűen mindenféle hangszereket, hangokat meg tónusokat megérintett. Ebből aztán mindig egy lebegő szöveg jött ki, olyan, amilyenek a könyvei is. Sosem ragad le egy cselekménybe, egy szemszögbe, hanem mindig ez a sokszínűsége tetszik át a szövegein, ez a vízfelszínszerű villódzása. 

A Daisy nekem ezt adta, ezt. A vízfelszínszerű villódzást, ami időnként feltűnt, aztán meg el. Néha megörültem olvasás közben, hogy ezt ismerem a szövegben, néha megijedtem, hogy ó, ezt meg nem. Esterházyt olvasni ilyen és ezzel semmi gond nincsen, mert úgy gondolom, hogy inspiráló és ösztönző. 

Ha összegeznem kéne a Daisyt, azt hiszem, Darvasi László gondolataihoz nyúlnék, aki Esterházyval kapcsolatban úgy fogalmazott: ő előhívta a gondolkodókat a napfényre. Előhívta az igazságra szomjazókat, a látni akarókat a napfényre, de ezt nem patetikusan vagy látványosan, nagyszabású módon tette. Megtudta a fű fölött szólítani az embert, miközben ő a fényben dolgozott.

Esterházy Péter: Daisy
Magvető Kiadó, 2016, 44 oldal

Írta: Berényi Mária Ildikó

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts