Parsifal, a balga lovag

„Nem mondok többet” – írta Wagner, miután befejezte Az istenek alkonyát. Ám szerencsénkre ez nem így történt és megalkotta még a Parsifalt. Régóta foglalkoztatta ez a téma, így végül ez lett az utolsó, monumentális műve, legelterjedtebb elnevezése szerint színpadszentelő ünnepi játék (Bühnenweihfestspiel). A Parsifal az idei Wagner-napok nyitó- illetve záró darabja, június 8-án kívül még 21-én is meg lehetett nézni a Művészetek Palotájában.


Koncertszerű előadást láttunk, azonban a legfontosabb szimbólumok jelen voltak, valamint a minimál díszletet roppant érdekesen használták ki. A fekete és fehér szín dominált végig a darabban, az énekesek frakkban, a nők fekete ruhában voltak - kivéve a második felvonás egy részében, ahol Kundry vöröset kapott Parsifal csábításához.

A háttér, a padló, az egész színpad fekete az első felvonásban; a másodikban már csak a fele, míg a harmadikra minden fehér lesz. A fekete-fehér kontraszt hatalmas ellentétet mutat, legfőképp a jó és a rossz szimbólumai ezek a színek. A változás pedig Parsifalhoz, az ő alakulásához köthető, ahogy a balgából, aki azt sem tudja mi az a Grál, a végére lovag lesz, sőt Amfortas helyét veszi át. Egyre jobban kitisztul az elméje, felismeri, hogy mi a feladata és így a fehér válik uralkodóvá a színpadon is. A fehér, mint tisztaság és jóság, átveszi a szerepet, hiszen Klingsor halálával eltűnik a gonosz, Kundry átka is megtörik és Parsifal megszabadítja Amfortast a fájdalmától (rendező, díszlet- és jelmeztervek: Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna).


A zenében is megfigyelhető ez az erőteljes kettősség, a jó és a rossz, a tiszta és a bűn ellentéte: a Grál- illetve a Klingsor jelenetek szintén ezekkel azonosíthatók.

Másrészt, hogy ne csak a szinte üres, inkább csak színt kapott színpad legyen kihasználva, Parsifal és a férfikórus is a nézőtéren keresztül közlekedett, sőt az egyik földszinti páholy is használatban volt az előadás során. Ami különösen tetszett és tágította a teret, hogy kihasználták az emeleti részeket is a színpad felett, így a kórus egy része feljebb helyezkedett, sőt Titurel és az Égi hang is a legfelső szintről énekeltek.

Ezzel kapcsolatban Parsifal megjelenése is fontos. A darab elején az egyik cipője fekete, míg a másik fehér, az utolsó felvonásban pedig már mezítláb van. Habár nem jelmezben szerepel, mégis játszottak a ruhával, hogy lássunk különbséget. Kitűrt inggel jelenik meg és fokozatosan „szedi össze magát”,míg a végén frakkban áll a színpadon.

Peter Seiffert alakításában semmi hiba nem volt. A címszerepet éneklő művész nem véletlenül az egyik legkeresettebb német hőstenor, hiszen hangja tisztán, erőteljesen és érzéssel szólt.
Violeta Urmana keltette életre Kundry-t. A litván mezzoszoprán kiválóan bírta hanggal az előadást (neki elég sokat kell énekelni) és a magasabb hangoknál is tisztán, kellemesen énekelt.

Amfortas figurájának megjelenítése érdekes volt számomra. Nem kifejezetten tisztelték őt, sőt bilincsben tartották, taszigálták. Ezt azért emelem ki, mert ő a király, azonban a tekintélyét mindinkább kezdi elveszíteni azzal, hogy a Grál látványát megtagadja vagy meg akarja tagadni az embereitől. Más rendezésben viszont még így is felnéznek rá, szemben azzal, amit itt láttunk; tetszett ez a fajta megközelítés.


Lauri Vasar minden mozzanata a darabba illett, az ő játéka messze túlhaladt a koncertszerű előadás keretein.

Varázslatos darabról van szó, már az előjáték egy teljesen más világba repíti az embert. Az egész mű zenéje csodálatos, Wagner ebben az utolsó darabjában is megmutatta emberfeletti tehetségét és olyan zeneművet komponált, amely az ember csontjáig hatol. A Grállal kapcsolatos, szakrális jelenetek hatalmas erővel töltik meg a termet, a Nagypénteki jelenet pedig a darab egyik csúcspontja.

Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napok megálmodója és művészeti vezetője volt az este karmestere, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara pedig kiemelkedően játszott – ez Wagner leghosszabb darabja, így kell kitartás és fegyelem is, ha pedig ez megvan, akkor leírhatatlan hatást nyújt.

Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Réthey-Prikkel Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése