POSZT 2017: A hazudós társkeresők meséje

A 17. POSZT-on a tavalyi szervezéshez hasonlóan idén is rengeteg vendégelőadás kapott helyet Pécs különböző helyszínein. Ezek közé tartozik a Rózsavölgyi Szalon Romance.comja, amit a Zsolnay-negyed színháztermében állítottak színpadra. A Hindi Brooks-darabot Ruttkay Zsófia (az előadás dramaturgja) fordította, a rendezés Dicső Dániel nevéhez fűződik. 


A Romance.com alapötlete roppant egyszerű. Adott két öregember (Molnár Piroska mint Nora és Jordán Tamás mint Benny), akiknek jobb dolguk sincs, mint semmittenni, és két fiatal (Sipos Vera mint Terry és Domokos Zsolt mint Don), akiknek ehhez a semmittevéshez kötelező nap mint nap asszisztálni. Benny abban az étteremben ül naphosszat és huszonöt, -hat, -hét évesnek hazudja magát a társkeresőn (attól függően, hogy aznap épp mennyinek érzi magát), ahol Don dolgozik. Egyszer egy szép napon Rómeóként regisztrálja magát, aki (mily meglepő) huszonnyolc éves és szabadúszó színészként tengeti az életét. Nora pedig számítógépet kap unokájától, Terrytől (hogy végre lekösse magát valamivel), s a megbízható internetes reklámoknak hála hamarosan a huszonöt éves Júlia álcája mögé bújva ő is felregisztrál a társkereső oldalra. Innen már egyenes út vezet ahhoz, hogy Rómeó és Júlia véletlenül levelezésbe fogjanak. Viszont amikor találkozásra kerül a sor, mind a ketten megijednek, s Nora az unokáját, Terryt küldi el maga helyett a randevúra, Benny pedig a pincérfiút, Dont, aki amúgy valóban színészként próbál érvényesülni – sikertelenül. 


A nagyon egyszerű történetet egy picit színesíti Jef (Formán Bálint) figurája, aki Terry jógaoktatója, és nem mellesleg a vőlegénye. A figura radikálisan gúnyolja ki a „jógi-életmódot”, egyfolytában fehér edzőruhában flangál, tofut eszik tofuval és még egy kis tofuval, illetve megpróbálja szíve spirituális módon kiválasztott szerelmét a saját értékrendszeréhez illőnek farigcsálni. Tulajdonképpen tisztában vagyunk vele, hogy Terry nem szereti Jeffet, sőt valószínűleg roppantul zavarja ez az egész imázs, amit magára húzott, viszont a lány megalkuvó természet, mindezt képes lenne tolerálni. Kizárólag az nem fér bele a képletbe, hogy Jef gyűlöli a nagyikát. Az esküvő után magát, illetve a kis feleségét jóval távolabb akarja tudni Norától, míg Terry nemhogy közel szeretne maradni, de egy háztartásban is kíván élni a nagymamájával. Ezen az egy kritériumon Don átmegy, s ha már Benny is ott van, teljesüljön be az ő románca is a valós Júliával. 

A színészek roppant aranyosan hozzák ezt az öt figurát, egy-egy nyomatékosabb jellemvonásukat kidomborítva máris teljes a személyiségkép, habár kicsit egysíkúak maradnak a karakterek. A kiváló díszlet Enyvvári Péter munkája, aki színekkel és formákkal is ketté osztotta a színpadot, ezáltal tette lehetővé, hogy egyszerre két helyszín is folyamatosan a színen lehessen. 


A Romance.com a felhőtlen komédiák szótárba illő példánya, egy kedves mese, ahol a rossz jógaoktatók magánnyal bűnhődnek, a jók pedig mind a négyen kiváló (szigorúan tofumentes!) lakomában részesülnek, és bizonyítást nyer a vágyott hipotézis: a szerelem kortalan. 

Írta: Veréb Árnika
Fotók: jegy.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése