Robert Jackson Bennett legújabb regénye olyat tud, amit csak kevés fantasy-történet: anélkül szólít meg széles olvasóréteget – köztük nem kifejezetten a műfaj rajongóit –, hogy kilépne saját keretei közül, és más zsáner elemeit magára véve próbálna hatni. A Pengék városa egyszerre izgalmas, emberi és mutat be egy olyan világot, amiről gondolnunk kell valamit.
Habár a Lépcsők városának folytatásáról van szó, a regény önmagában is olvasható, majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy önálló mű. Ez persze nem fedi teljesen a valóságot, hiszen a főhősünk – Mulaghesh – gondolatai vissza-visszatérnek a bulikovi csatához, ami élete meghatározó háborús eseményévé válik. Ez a kikacsintás az előzményekre azonban nem válik nyomasztóvá, a történet megértéséhez szükséges információmorzsákat ugyanis megkapjuk a megfelelő pontokon.
Sőt, a második rész árnyaltabban festi le a világot, mint a Lépcsők városa, a karakterek is sokkal emberibbek, jellemük kidolgozottabb. Vúrtyavasztán, ennek az istenektől megfosztott világnak egy elmaradott szeglete, maga a földi pokol. Nem csupán technikai elmaradottsága miatt, hanem az itt élő barbár emberek viselkedése miatt is. A folyamatos belviszályok ráadásul nem is adnak lehetőséget a vezetőségnek arra, hogy valamiféle kiutat keressenek a pusztulásból. Így ragyoghat ki a tömegből Signe, aki az új kikötő megépítésével úgy tűnik mégis megtalálta a megoldást. Ám az ő terve sem teljesen tiszta, így tehát borítékolható, hogy nem egy boldog befejezéssel záródó népmesét kapunk – bár elbukása pont az egyetlen őszinte tettének következménye.
Pedig mesés dolgok akadnak bőven ebben a rendkívül összetett világban. A kontinens egykori istene, Vúrtya, immár egy emberöltővel ezelőtt bizonyíthatóan meghalt, az itt élők pedig azóta próbálnak csodák nélkül boldogulni. Aztán egyszer csak egy új ércre bukkannak, ami mindennél jobban vezeti az elektromosságot. Az anyagot nagy erőkkel kezdik bányászni, folyamatosak a kísérletek. Mindez persze csupán egy rendkívül jó alaphelyzet a főszálhoz, ami Mulaghesh titkos bevetését kíséri nyomon.
Már a regény elején duplacsavarral van dolgunk. A küldetés ugyanis nem csupán annyi, hogy a Vúrtyavasztánban eltűnt bulikovi ügynököt meg kell találni, a valóság ennél prózaibb: ki kell deríteni, hogy mi folyik a háború istenének kontinensén.
Bennett felvállalja, hogy kizárólag negatív hősökkel dolgozik, nem találunk olyan figurát, aki az összeesküvő, hataloméhes magas rangú emberek ellenpólusaként szolgálhatna. Még Mulaghesh se, bár az ő negatív kisugárzása főképp nyers stílusából fakad. Így a Pengék városának a fordulatokban gazdag történetével kell meggyőznie minket, és maradéktalanul meg is teszi. Kiszámíthatatlanság jellemzi, miközben fokozatosan ismerjük meg a szereplőket körülvevő világot, történetüket, egyéni drámáikat.
Annyi információt kapunk, hogy már-már soknak is tűnik. Nehéz olvasmány ebből a szempontból, elég egy pillanatra elkalandozni, és máris elvesztettük a fonalat. És mert ennyi mindent kell feldolgoznunk, óhatatlanul is elsiklunk valami fölött. Nincs idő részletesen elmélyedni egy apa-lánya viszony megromlásában és az újra egymásra találás küzdelmében, mert elementáris erővel tör rá Mulaghesh-re az elmúlt idők minden hasztalan öldöklése, és mindenek felett ott lebeg Vúrtya visszatérésének lehetősége.
Ugyanakkor pont ez a feszített helyzet eredményezi, hogy végső soron mindenki egy kicsit jobb lesz. A vúrtyavasztáni csata egy óriási önvizsgálattá válik, nem a strázsák legyőzése lesz a fő cél, hanem a szereplők saját kicsinyességén való átlépésük. A végkifejlet pedig rendkívül emberi: valaki elbukik, valaki erkölcsi diadalt arat.
A Pengék városa tehát nem csupán egy alternatív világ képét vetíti elénk, hanem erkölcsi üzenetet is hordoz, és legfőképpen ez lehet az oka annak, hogy a negatív szereplők ellenére és a zsáner keretei között maradva is élvezetes olvasmány lehet mindenki számára.
Robert Jackson Bennett: Pengék városa
Agave Könyvek, 2017, 463 oldal
Írta: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése