SÚGÓ+ – „…mintha egy regényhős mondaná”

A humántudományok művelőinek körében (beleértve, természetesen e sorok íróját is) divatos alapműveltségnek számít Roland Barthes életművének legalább tételes ismerete, mely viszont nem teszi rögtön egyértelművé a barthes-i elméletek, gondolatok teljes ismeretét. Az irodalom- és nyelvtudományok nagy hatású tudósai a legritkább esetben vallanak a magánéletükről, a privát, legbelsőbb gondolataikról, emlékeikről. Roland Barthes úgy vall Roland Barthes-ról, mint ahogy Roland Barthes vallott az S/Z-ben Balzac-ról, ahogy a Szerző halálában, ahogy a Szöveg örömében az irodalomról mint olyanról, tehát kegyetlen éleslátással és kegyetlen intellektuális felsőbbrendűséggel.

Ez a könyv látszólag azért született, hogy a nyelvész, irodalmár Barthes közelebb kerüljön az őt olvasó széles bölcsész közösséghez. Látszólag. Vitán felül álló tény, hogy az egyetemi évek legnehezebb olvasmányai közé tartoznak Barthes szövegei, melyet késő estékbe nyúló görnyedések és hosszas merengések képesek csak kisimítani, emészthetővé tenni. Látszólag ez a könyv könnyedebb olvasmány, hiszen „csak egy életrajz”. Természetesen ez nem fedi a valóságot. Barthes egy E/3-ban megfogalmazott tudományos értekezést írt a saját életéről, ez a könyv tehát mindenekelőtt legalább egy esszé, melyet az életrajz „önkéntelenül felidézett” eseményei illusztrálnak. Sok recenzió született már a könyvről, mely azt veszi górcső alá, hogy az életrajz fragmentumos megfogalmazását a szövegbe iktatott képek, kották, kéziratok egészítik ki, és ezáltal jut el Barthes az írás pillanatáig. De ugyanez a gondolat, szemlélet megfordítható úgy, hogy Barthes az életének bizonyos eseményeit használja fel arra, hogy humántudományi perspektívából elemezhesse magát az életet, ekképpen pedig inkább ahhoz a megállapításhoz juthat el az olvasó, melyet Barthes maga is megtesz már a könyv legelső oldalán: „Mindezt tekintsük úgy, mintha egy regényhős mondaná.”. Azáltal, hogy nagyon észrevehetően a (poszt)strukturalista elemzés módszertanát használva interpretálja az életében megtörtént, valós eseményeket, valamint, hogy a szöveget a legritkább esetben, mondhatni csak ad hoc jelleggel vonatkoztatja magára (a könyv hangsúlyos százalékban csak E/3-ban szólal meg) az egész életét helyezi át az imagináriusba, mely már nem egy privát, egy intim közeg, hanem – irodalom.

Az élet Barthes szerint csak az elliptikus, fragmentumos szerkesztési elv révén váltható át irodalommá. Ezért a könyv olyan gondolatfoszlányokat tartalmaz, melyek végkifejlete kizárólag az olvasó intellektuális munkája által születhet meg, tulajdonképpen ezek olyan szövegek, melyek mint a nyelv szinkrón felfogása is: a jövő felé nyitottak. Barthes nem kíván lezárt egységekben gondolkodni, hiszen belátja, hogy amint imagináriussá teszi az életét elemzések, olvasói felfogások kavargó karneváljába teszi egyúttal. Ezért az életéről úgy vall, hogy csak a vázat adja meg, minden mást a mindenkori befogadóra bíz, így éri el, hogy az élete maga váljon eltűnt idővé

Ezt a könyvet olvasva az embernek olyan érzése támad, mintha ezeket a gondolatokat minden gondolkodó bölcsész nevében (helyett/mellett) írta volna meg Barthes. Csak hosszas gondolkodás után jöhetünk rá arra, hogy ez a szöveg egy olyan intellektuális ember ijesztően tudatos szerkesztésű vallomása, melyet egy egész élet tudományos karrierje érlelt meg.

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról
Typotex Kiadó, 2016, 208 oldal

Írta: Nagy Balázs Péter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts