Ördögkatlan 2017 – Kezdeti őrület

Augusztus első hete már tíz éve az Ördögkatlan fesztiválé. Aki már járt ott, annak ez egy biztos pont a nyári programok között, aki most jár ott először, az valószínűleg csatlakozni fog a visszajárók közé, ha ráérez a Katlan különleges hangulatára.

Fotó: Ruprech Judit (HVG)
Én a visszajárók közé sorolhatom magam, mert ez az ötödik Ördögkatlan, amin részt veszek. Minden évben, amikor nem lehettem ott, egész héten az járt a fejemben, hogy milyen remek hetet hagyok ki. Idén nagy izgalommal vártam az augusztust, nemcsak azért, mert újra elindulhatok Nagyharsány felé, hanem mert a jubileumi programsorozat a szokásosnál is több izgalmas lehetőséget sorakoztat fel. A programfüzetet lapozgatva gyakran abba a kérdésbe ütközünk, hogy hogyan fogunk tudni minden előadásra és koncertre eljutni, hiszen egymást fedik a jobbnál jobb műsorok. Ez egyfelől lemondással jár, mivel ki kell választanunk, hogy mit hagyunk majd ki, másfelől viszont garantáltan nem fogunk unatkozni, mert ha nem jutnánk be valahova, akkor is találunk majd magunknak elfoglaltságot. 

Ahogy megérkeztünk a baranyai dombság környékére az egymást érő szőlőtőkék közé, már elkezdett magába szippantani az ismerős érzés, ami a Katlanhoz köthető. A programfüzetet szorongatva vártam, hogy megérkezzünk az ismerős faluba, ahol bár még csak készülődés és ráhangolódás folyik, de hamarosan kezdetét veszi az öt napos „kimaradás” a világból. A falubeliek élik a megszokott hétköznapokat, miközben több ezer ember lepi el az utcákat, az ország egyik legnagyobb művészeti fesztiváljára érkezve. Az autókból sorban szálnak ki a stopposok a sátrakkal és a hátizsákokkal, de van, aki már a fűben ülve iszogatja az első doboz söröcskéjét. 

Néhány órával később már benn ülünk az első előadáson, Bodó Viktor rendezésén, Gogol Egy őrült naplóján. Keresztes Tamás monodrámája a Katlan első színházi előadása, ahol a nézőtéren az összes létező szabad helyet elfoglalják az érdeklődők. Másfél óra tömény őrület (és méltó nyitány) után belevethetjük magunkat az éjszakába a kis és nagyszínpados koncertek sorozatába és a villányi borok sokaságába. A nagyharsányi sportpályán a Psycho Mutants kezdi a fesztivált, akik minden évben zenéltek a Katlanozóknak. Őket követi az Irie Maffia, akik viszont idén először lépnek színpadra az Ördögkatlan közönsége előtt. Az éjszaka hosszú, az ágyból is hallani lehet a fesztiválzajokat, de alig hogy elcsendesül a környék, már kelni kell és kezdeni kell a következő napot.

Fotó: Brozsek Niki
A sorszámmizéria minden évben a kellemetlen részét képzi a fesztiválnak, de sajnos meg kell állapítanunk, hogy nem igazán lehet jó megoldást kitalálni. Minden nap 10 órakor kezdődik a sorszámosztás a helyi info pultnál. 8 órakor már bent ültem a sorban, de így két órával a kezdés előtt csak a 83.-ként tudtam helyet foglalni. Évek óta sokan választják azt a megoldást, hogy hálózsákban alszanak a sorszámpult előtt, hogy biztosan kapjanak jegyet a kiszemelt előadásokra. Én is összeállítottam az aznapi tervet, hogy mit szeretnék megnézni, de sajnos mire közel kerültem a pulthoz, sorolták, hogy mikre nincs már jegy. Az Orlai Produkció legújabb előadására, a Kételyre nem sikerült szerezni. Ilyenkor még van remény, ha az ember bevállal néhány óra sorban állást egy darabért. Így hát két órával az előadás előtt beültünk a Mokos Pincészet folyosójára, ahol már kialakult egy rövidebb sor azok között, akik sorszám nélkül szerettek volna bejutni. Leültünk a sor végére, annak reményében, hogy láthatjuk az ősbemutatót. A tömeg egyre nagyobb lett, már kanyargott az előadás kezdete előtt, de bejutottunk, és nagyon megérte. Udvaros Dorottyával a főszerepben egy könnyed előadást és egy remek alakítást láthattunk. 

Ezután Katlanbuszra szálltunk és Kisharsányig mentünk, ahol a francia Galapiat Cirkusz produkciójára válthattuk be a reggel megszerzett sorszámot. A csapat már szerepelt a Katlanon évekkel ezelőtt, és volt szerencsém látni az akkori előadásukat is. Egy hatalmas cirkuszisátorban tartották az akkori előadást, és a magyar cirkuszi hagyományoktól teljesen eltérő műsort láthattunk, emlékszem, óriási élmény volt. Kicsit megrémültem, amikor megérkeztünk a helyszínre, mert nyoma sem volt a sátornak, csupán egy vagon, egy váz és egy fa pallóállt a pályán, a délutáni tűző nap alatt. Kételkedve, hogy jó helyen vagyunk-e leültünk a fűbe, de ahogy elkezdődött a produkció, mindén kétségem elszállt és visszakaptam az évekkel ezelőtti bámulatos élményt, tátott szájjal néztük az előadást valamennyien.

Ha itt vége lett volna a napnak, akkor is tele lettünk volna élménnyel, de ezután még este beülhettünk megnézni Gimesi Dóra és Hoffer Károly munkáját, Az időnk rövid története című bábelőadást. Egy nagyon szívhez szóló történetet kaptunk, négy idős figurától és négy fiatal színésztől. Felváltva sírtunk és nevettünk az előadás alatt, és egészen a szívünkhöz nőtt a négy kisöreg, akik a szemünk láttára elevenedtek meg a színpadon. Meghatottan és sokféle élménnyel a hátunk mögött sétáltunk a nagyszínpadhoz, ahol Péterfi Bori & Love Band gondoskodott a hangulatról, igazi show-t csinálva már a megjelenéssel is. Mi nem vártuk végig a koncertet (valószínűleg még az eddigiek hatása alatt voltunk), és elindultunk visszafelé, de meglátva a különleges fényeket, csak Both Miklós udvaráig jutottunk, ahol kellemes jazz mellett beszélgettünk hajnalig.

Írta: Mátyás Viktória

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts