SÚGÓ+ – Színház egy könyv lapjain

A Madách Színház idei évada a Shakespeare emlékév köré szerveződött, ennek nyomán a legjobban várt bemutatójuk a Szabó T. Anna fordításában színpadra alkalmazott Szerelmes Shakespeare volt. A darab szövegkönyvét a XXI. Század Kiadó gondozásában immár bárki elolvashatja.

Vízvárdi András gyönyörű grafikája, akárcsak a plakáton, itt is megjelenik, képi világában is a színházhoz kapcsolva a szöveget. Ám a kiadvány nem elégszik meg azzal, hogy instrukciókkal ellátva lekövesse az előadást, már az előszavában is arra törekszik, hogy átlássuk a shakespeare-i világ működését. Mindez egyenesen a fordító tollából érkezik, aki igyekszik a darab könnyed stílusát a száraz tények mögé csempészni.

Szükség is van egy efféle áttekintő előszóra, hiszen egy dráma, különösen egy színházi szövegkönyv, nem ad lehetőséget arra, hogy az író vagy fordító kitérjen az elrejtett utalások korabeli jelentéseire, vagy éppen felhívja a figyelmet arra, hogy mik azok a mozzanatok, amik a 16-17. századi Angliában elképzelhetetlenek lettek volna. És valljuk be őszintén, ha minden mondathoz lábjegyzetként el kéne olvasnunk a történeti áttekintőt, nem tudnánk belemélyedni a cselekménybe. Márpedig a Szerelmes Shakespeare éppen attól tudja csak egy irodalmi szöveg látszatát kelteni, hogy dinamikus dialógjai olvastatják magukat.

Ugyanis sajnos akármilyen szép kiadásról van szó, akármilyen ismert történetről – a film színpadi megvalósításáról beszélünk –, látvány nélkül egy olyan része veszik el a szövegkönyvnek, amit még az élénk fantáziával megáldott olvasó is nehezen pótol.

A karakterek nem kifejezetten árnyaltak, láthatóan nagyon sok teret enged a szöveg a színész egyéniségének. Vígjáték lévén dramaturgiailag is viszonylag egyszerű cselekményszerkezet, már-már végletekig leegyszerűsített párbeszédek összjátéka adja a történet vázát. Mivel nincs rá jelölés, csupán a második felvonásra tisztul ki a kép és igazodunk el a szereplők között. Ekkorra válik ugyanis világossá a bonyodalom szervezőelve, ekkora rendeződnek a karakterek közötti viszonyok. Ebben segítségünkre vannak a Shakespeare-idézetek, melyeket Mészöly Dezső fordításaiból emeltek be a szövegkönyvbe.

Ahogyan a filmben, úgy a színpadi változatban is csak egy alternatívát kapunk arra nézve, hogy miként keletkezhettek azok a művek – gondolok itt a Romeo és Júliára és a Vízkeresztre –, amelyeket ma a drámaíró legnagyobb klasszikusai között tartunk számon, illetve mi vagy ki ihlette ezeket a darabokat. Természetesen, mivel Shakespeare személyéről, pláne ezekről az „elveszett” évekről nincsenek megbízható, minden kétséget kizáróan hiteles forrásaink, ez a szerelmi mese – középpontjában a kitalált alakként, az ihlető férfit és nőt egyszerre megjelenítő Violával – sem tud kilépni a fikció világából, és hiteles korrajzot mutatni humoros formában. Nem is dolga, a történet szórakoztatni akar, és ez az elv maradéktalanul érvényesül, a szöveg pedig hozzáidomul ehhez az a célkitűzéshez. A párbeszédek sok esetben kilépnek a kissé archaizáló, ám mégsem régiessé váló szövegvilágból, és a mai szlenget teszi a humor forrásává.

Ez a megoldás minden bizonnyal egy színpadi közegben kiválóan működő technika, azonban irodalmi szövegként olvasni kizökkentő és elidegenítő hatása van. Megkockáztatom, feleslegessé is válik, a textus szintjén nem tud érvényesülni ez a fajta humor, különösképpen egy olyan műben nem, melynek megpróbál megidézni egy régebbi kort.

A Szerelmes Shakespeare szövege tehát kiváló alap a színpadi megvalósításhoz, azonban a képi világ és színészek nélkül kevésbé tud érvényesülni, önálló irodalmi műként csupán egy kellemes és érdekes olvasmány kétségkívül gyönyörű, a plakátot idéző borítóval kiadva, ami akkor válik teljessé, ha akár a filmet, akár a darabot hozzáemeljük.

Marc Norman–Tom Stoppard: Szerelmes Shakespeare
XXI. Század Kiadó, 2017, 175 oldal

Írta: Vass Antónia

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts