Sziget a zenén túl

Augusztus 13-án, vasárnap, igazán rendhagyó bulinak lehetett részese az, aki ellátogatott az idén 25 éves Szigetre. Miközben a különböző színpadokon jobbnál jobb előadók adták át egymásnak a stafétabotot, és a street food soron kürtőskalács illata csábította a fesztiválozókat, a nagyszínpadon hivatalosan is megünnepelték a fesztivál születésnapját.


Reggel felhős, szeles időre ébredtem, ezért komoly dilemmát okozott, hogy miben induljak el, mindenestre bedobtam a táskámba egy esőkabátot, biztos, ami biztos. Délutánra aztán kisütött a nap, sőt a HÉV-en már majdnem melegem volt a hosszú gatyában, és a szakadt szandálom csereopciójaként fiók mélyéről kikukázott tornacipőben.

Annak ellenére, hogy később mentem ki, mint a -1. napon, a bejutás simán ment, gyakorlatilag 10 perc alatt bent voltam. Az utam kapásból a sajtóirodába vezetett, mivel a 4 napos „Sziget-szünetem” alatt levágtam a press karszalagot is. Mint ahogy a hölgy az irodában felvilágosított, ez a legnagyobb bűn volt, amit elkövethettem, hiszen csak akkor adhatott másikat, ha a levágottat visszahozom. Aztán persze kiderült, hogy mivel két külön napon vagyok kint, két karszalag van a nevemre regisztrálva, tehát mindenki megnyugodott. A vezeklés azonban nem maradt el: előbb az operasátorba találtunk el csak többszöri kitérővel, majd az ArtZone-ba vezetett majd’ 20 perces séta.

A kolléganőm a Papageno Színpadhoz érve kapásból elmerült a komolyzenében – előbb végighallgatta az opera-blokkot, majd még egy rögtönzött interjút is készített –, én pedig a nem zenei programokat igyekeztem felderíteni.


Először egy egészen különleges hangulatú részre érkeztem, ami leginkább gyerekkorom búcsúira emlékeztetett. Porondmesternek öltözött emberek invitálták a fesztiválozókat célba dobásra, vagy célba lövésre, hatalmas sor kanyarodott a sejtelmes jósda előtt, de sokan vártak „csillámtetkóra” is.

Nem időztem amúgy sokáig itt – bár kétségtelenül így utólag visszagondolva a Sziget egyik legjobb helye volt a Vándor Vurstli –, mert a hivatalos szülinapi party előtt mindenképpen meg akartam nézni a Unicorn Factory standját az ArtZona-ban, hiszen ez már a fesztivál előtt is felkeltette a figyelmemet. Az út közben elszórtan elhelyezett installációknak, és a viccesebbnél viccesebb jelmezekben hömpölygő fesztiválozóknak hála viszont tovább mentem, és már majdnem a Sziget Beachen voltam, mire észbe kaptam, hogy ideje visszafordulni.

Azért ha már eltévedtem, benéztem kicsit a Sport Szigetre is, ahol számtalan sportolási lehetőség mellett külön részük volt a gyúrni vágyóknak is. Ott jártamkor lábnapot senki nem tartott.


Végül jó irányba kanyarodtam és hamarosan a páragéppel hűsítő szivárványos kapun beléptem az ArtZone-ba, ami túlzás nélkül állíthatom, maga volt a nyugalom szigete. Mintha csak a parkba ugrottam volna ki egy kellemes nyári napon. Egy kutya éppen a frizbi után kapott, mások a fűben ücsörögve beszélgettek. Körben a Képzőművészetitől a MOME-n át rengeteg műhely képviseltette magát, valakik kertépítészettel, valakik pólófestéssel igyekeztek megmutatni magukat a látogatóknak.

A Unicorn Factoryt nem volt nehéz megtalálni, közel húsz ember várakozott arra, hogy unikornissá „változzon”, az arcfestők pedig mindent meg is tettek ennek érdekében. Mivel ez a részlege a fesztiválnak elég távol esett a nagyszínpadtól, nekem pedig addigra mindössze negyed órám maradt 7-ig, inkább tovább mentem, a napszemcsis birkák irányába. Ez a kis installáció egyike volt azoknak, amikkel fotózkodni, selfie-zni lehetett, szinte nem volt olyan birka, ami mellett ne térdelt volna valaki. Mint ahogy népszerű volt a dombtetőre állított óriási, rózsaszínű unikornis is, így aki áthámozta magát a földön sziesztázó, megfáradt fesztiválozókon, ezt is lencsevégre kaphatta.


Szerencsémre a White Lies koncertje egy kicsit tovább tartott a nagyszínpadon, így éppen időben értem vissza a szülinapi sisak-, és trombitaosztásra. A konfetti esővel és óriási Sziget-tortával fémjelzett szülinapi bulin ugrálva még a nyalókából is jutott – igaz, ez egy kedves fesztiválozónak köszönhető, aki miután látta, hogy nem férek oda, nekem adta a sajátját. Ez egyébként általános volt a Szigeten, mindenki mindenkivel megosztotta mindenét, egy igazi nagy világközösséggé vált a Hajógyári-sziget.

A party után megkerestem a kolléganőmet, és csatlakozott hozzánk egy másik lány is, azonban nem sokáig maradtunk hármasban, mert mindegyikőnket más program érdekelte. Míg a kolléga a Hiperkarma koncertjére tért be a Petőfi Színpadhoz, addig én újra a nagyszínpad irányába sétáltam, ahol már játszott a Hurts. Bár már esélytelen volt a színpad közelébe férkőzni, a koncert hangulata hátrébb is elvarázsolt, végül brazil fesztiválozók gyűrűjében élveztem a show-t. Theo Hutchcraft és Adam Anderson kiváló és színvonalas bulit csinált, amit annak is érdemes volt meghallgatnia, aki nem ismeri annyira a manchesteri bandát.

A tervem az volt, hogy utána átmegyek a Petőfi Színpadhoz, hiszen nagyon szeretem a Margaret Islandet. Azonban fél 10-re már eléggé megéheztem, így ismét csatlakozva a kolléganőhöz, elindultunk felfedezni a standokat. Végül egy-egy pizza szelettel távoztunk a tett színhelyéről. Nem mondom, hogy életem pizzáját fogyasztottam el vasárnap este, de nem volt rossz, nekem pedig nem korgott tovább a gyomrom. Velünk szemben egy pár a vega burgerrel és az édesburgonyával küzdött, azonban a bőséges menü kifogott rajtuk, így inkább elindultak a Tábortűz irányába.


Mi, mivel sötétben csak csomópontok alapján tájékozódtunk, úgy döntöttünk, hogy elindulunk vissza a nagyszínpadhoz. Útközben belebotlottunk egy eldugottabb színpadba, ahol spanyol(hangzású) zenét játszottak, látszólag hatalmas sikerrel. Kicsit körbejárhattunk ezek után, mert ezt a helyet még egyszer megtaláltuk, mire felbukkantak az óriáskivetítők.

Én egy zsonglőrbemutatóval szerettem volna zárni a napot, azonban a harmadik hozzánk csapódó lány talált egy ígéretesnek tűnő bulit, szóval elindultunk oda. Mint kiderült, ez az a hely, ahol már tavaly is óriásit táncoltunk, úgyhogy elfeledkezve a programomról, belevetettük magunkat a partyba.

Ezzel is zárult számomra az idei fesztivál, ami – nem túlzás ezt állítani – a nyaram legjobb pillanatait hozta el. Köszönöm Sziget!

Írta és fotózta: Vass Antónia

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts