Az egész világ ismeri – sőt egész Budapest!

Idén már ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a színházi évad elején a Vidéki Színházak Fesztiválját. A fesztiválnak ezúttal is a korábbi házigazda, a Thália Színház ad otthont. A sajtótájékoztatón jártunk.


A vidéki színházak és a Budapesti színházak közötti dichotómia valószínűleg már a kezdet kezdetétől fennáll. Míg a fővárosban létesülő teátrumok és társulatok megtehették, hogy egy-egy műfajt kiválasztva alakulnak tovább, addig vidéken területi lefedettség miatt a népszínházi gondolat alakította a színházak struktúráját.

Ezzel a helyzettel kíván a Tháliában megrendezett fesztivál szembemenni, változtatni rajta. Lantos Anikó fesztiváligazgató is eköré építve emelte ki a fesztivál fontosságát – ehhez tett hozzá Sztarenki Pál egy anekdotát, miszerint egy vidéki színésznőnek a budapesti hírnév a legnagyobb és legfontosabb. Szükség van arra, hogy a vidéki műhelyek is megmutathassák magukat. 

A fesztivál programját az elmúlt évad vidéki műhelyeinek legérdekesebb, legfontosabb előadásai adják. A válogatás mikéntje, miértje természetesen vitatható – mégis a versenyprogram törekszik egy országos lefedettségre. A fesztivál ideje alatt (szept. 4-10.) a következő előadásokat láthatja a nagyérdemű:


szeptember 4. Csehov: Ivanov (Weöres Sándor Színház, Szombathely, r.: Lukáts Andor)
szeptember 5. Jensen: Ádám almái (Pécsi Nemzeti Színház r.: Paczolay Béla)
szeptember 6. Sánta: Az ötödik pecsét (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg, r.: Csiszár Imre)
szeptember 7. Turgenyev-Friel: Apák és fiúk (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, r.: Bagó Bertalan)
szeptember 8. Wasserman-Leigh: La Mancha lovagja (Miskolci Nemzeti Színház, r.: Keszég László)
        Csehov: Apátlanul/Platonov (Katona József Színház, Kecskemét, r.: Szász János)
szeptember 9. Örkény: Macskajáték (Békéscsabai Jókai Színház, r.: Juhász Róza)
szeptember 10. Spiró: Az imposztor (Jászai Mari Színház, Tatabánya, r.: Szikszai Rémusz)
                           Háy: Utánképzés (ittas vezetőknek) (Szegedi Nemzeti Színház, r.: Szőcs Artur)

A fesztiváligazgatói expozét egy rövid beszélgetés követte két fesztiválozó színművésszel. A beszélgetést Mohácsi Szilvia moderálta. Harsányi Attila a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy úgy néz ki, hogy a válogatók valahogy olyan műsort állítottak össze, amely férfisorsok kiélezett pontjait mutatja be. Farkas Ignác pedig hozzátette, hogy szerinte a jó színház jobb embert akar a közönségéből nevelni. 

Pár előadásról tévéfelvétel is készül, így aki nem tud eljutni rá, meg tudja tekinteni majd. Ezek a következők: Az ötödik pecsét, Macskajáték és Az imposztor. 
A programot, öttagú zsűri is kíséri: Zalán János (Pesti Magyar Színház ig.), Nagypál Orsolya (filmrendező), Sümegi Noémi (Heti Válasz), Kőváry Katalin (rendező) és egy közönségből választott zsűritag, akinek a személyéről a héten a Thália Színház weboldalán (www.thalia.hu) kapunk majd tájékoztatást. 

A fesztiválhoz egy kiállítás is kapcsolódik majd, amelyben minden vendégül látott színház egy rövid portfóliót mutat be magáról és az előző évadról, köztük egy igazgatói köszöntővel és a következő évad műsortervéről.    

Írta: Kalmár Balázs
Fotók: Csatáry-Nagy Krisztina

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts