A Belvárosi Színház sztárszereposztásban állította színpadra Szép Ernő klasszikus vígjátékát, a Vőlegényt. Kérdés, hogy a kellő anyagi háttér és a tehetséges emberek tömkelege elegendő-e egy jó előadáshoz?
Az Orlai Tibor által vezetett iroda törekszik a bulvárszínház vagy szórakoztató színház fogalmain belül is az értékálló és fontos témákat felmutatni, valahol az igazmondás és a szórakoztatás mezsgyéjén mozogni. Ennek egyik nagy lehetősége a Vőlegény. A magyar dráma- és színháztörténet kanonizálódott drámája és Novák Eszter személye – aki igen elismert és tehetséges kortárs rendezőnk – garantálja egy nagy előadás lehetőségét, mégis valami elcsúszott. A nagy előadás nem jött létre. Ez egy nehezen felfogható, értelmezhető jelenség. De mi okozhatta? A szereposztás teljesen működképes, kitűnő színészek játsszák a fontosabb szerepeket. A két főszereplő: Kovács Patrícia mint Kornélia és az őt elvenni szándékozó Rudit alakító Szabó Kimmel Tamás. A Mariskát játszó Tóth Ildikó pontos és finom játéka, a házaspárt alakító Takács Kati és Gazsó György remek poentírozása. Ezek mind csodálatos alakítások – mégsem működik. Zavarba ejtően unalmassá és humortalanná válik az előadás.
Ez lehet a kritikaíró egyéni problémája. Az előadás kitűnően összerakott, jól megszerkesztett pontosan működik. Minden a helyén van, a díszlet korabeli – ahogyan a jelmez is (Valcz Gábor a díszletért, Zeke Edit pedig a jelmezért felel). A szöveg a húzásokkal és némi átalakításokkal is működképes, bravúros (Kárpáti Péter munkája). Habár a darab szerinti második és harmadik felvonás között olyan érzés támad, mintha egy felvonás teljesen kimaradt volna. Az első két rész koherens együttműködése utána a harmadik teljesen inadekváttá válik. Ráadásul ez utóbbi olyan hatást keltett, mintha a nagysikerű Félvilág happy endes lezárását kaptuk volna.
Komoly ambivalencia. Mi az, amit a kritikus nem vesz észre? Mit nem ért meg, min nem tud nevetni? Csak neki nem működött az egész, vagy tényleg nem? A közönség nevetett – ott, ahol biztos, de mégis erőltetettnek tűnő gegek jelentek meg. Bulvárosítás történt? Vagy teljes félreértés? Nagy csalódás, vagy nagy tévedés? A probléma megvilágítása érdekében idecitálnék egy részletet az előadásból: Kornél elmegy Rudihoz, hogy elmondja, hogy a Papa át akarja őt verni – ettől kiépül egy frenetikus felvonás a két szereplő közti szerelmi-testi enyelgésen át, valami, ami a kapcsolatukat megalapozza, megmutatja. Remekül meg van írva – és remek színészek játszották el, jó vígjátéki eszközökkel. Mégis, az az érzés támadt ezután, hogy a jelenet a női és a férfi szerepek újramondása. Itt egy nagy lehetősége van a drámának, hogy kortárs szemmel a fenntartott diskurzusokat megkérdőjelezze – és nevetség tárgyává tegye. De ezzel nem tesz semmit. Elmondja ugyanazt – újra. Egy buta és nevetséges társadalom – ami persze ráigazítható a jelenre, de inkább múlt századi mind kortárs módon nevetséges. Ez és az ehhez hasonló problémák miatt érződhet sikertelen előadásnak a Belvárosi Színház Vőlegénye.
Írta: Kalmár Balázs
Fotók: orlaiprodukcio.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése