„Reflexió Bartók Béla Román népi táncok művére” – olvashatjuk a Feledi Project Hat tánc című előadásának leírásának első mondataként. Bartók e művét joggal nevezhetjük eleve reflexiónak, hiszen olyan zenei világból meríti az alapanyagát, amelyet csupán egyfajta beleérző tehetséggel vallhatott magáénak. Így az előadás alapötlete, a kiindulási pont telitalálat. Problémák inkább a megfogalmazni kívánt elképzelésekkel, valamint azok megvalósításával voltak.
Az előadás lassú bevonulással kezd, mely gyönyörűen egészíti ki a már-már sivár színpad puritán jellegét, ez az egyszerűség alaphangulatot ad az előadásnak. Egy zongorán ül egy férfi, fején ruhaneműk. A társulat tagjai a felcsendülő zene dallamaira lépnek a zongorához és öltözködni kezdenek, míg a zene fokozatosan egyre intenzívebbé nem válik. Ez a megoldás, hogy a zene valahogy ösztönösen elfedi az embert, kifejezetten leleményes és igazán pontosan jelölte ki az előadás egészének a medrét. Azt, hogy a metaforikusság lesz a döntő értelmezési keret, valamint hogy a szimbolikus, absztrakt gondolkodást fogja játékba hozni. Csak ez nem sikerült maximálisan.
Nehéz lenne pontosan lokalizálni azt a pillanatot, ahol elcsúszott az előadás. Talán eleve problémás volt az, hogy ebbe az egy előadásba túl sok mindent akart belezsúfolni, hiszen egyszerre szólt a virtuális világunkból kiszakadni vágyó személyes kapcsolatok szinte lehetetlenségéről, a közösségi élet sokfajta területéről, a dühről, a szerelemről, az érzékek túláradó végletességéről, a csalfa kapcsolatokról és az emberi egzisztencia alapvető problémájáról, hogy tulajdonképpen, hogyan is határozhatjuk meg magunkat? Hogy létezhetünk-e önmagunkban vagy csak a külvilág falra vetett árnyékai vagyunk?
Ha ezek mellé vesszük azt, hogy ez a produkció valóban egy kettő az egyben előadás, tehát tánc és koncert is egyben, hiszen az Oláh Dezső Trió az előadás alatt folyamatos interakcióban maradva a táncosok mozgásával, a Bartók-mű alapján improvizált (egyébként, bámulatos módon, ha csak ők léptek volna fel, talán nagyobb színpadi eseménnyel gazdagodott volna a Várkert Bazár), akkor már annyi kifejezni való zsúfolódott itt össze, amit lehetetlen úgy összetartani, hogy abból élvezhető előadás szülessen.
A táncok összességében olyan, a kontaktimprovizációt idéző megoldásokat használtak, amelyeknek a struktúrája túl laza volt a koncepcióban való jól-működéshez, a kifejezetten az érintkezésen alapuló táncok, igaz, gyönyörűen kidolgozottak és élvezhetők voltak, ezeket viszont túl kevés ideig mutatták (nyilván, ezt is lehet egyfajta véleményként értelmezni a társaskapcsolatainkra vonatkozólag), az egyéni táncokhoz képest, amelyek az előadás legnagyobb részét tették ki és leginkább koncepciótlan ugrálásnak hatottak.
Mindent összevetve, a Feledi Project előadása ezerszer inkább volt sokféle tánc egymásra dobálva, egy Bartók-témára, mint koherens táncszínházi élmény, sőt az Oláh Dezső Trió virtuozitása révén, ez egy koncert volt – táncszínházi elemekkel.
Írta: Nagy Balázs Péter
Fotók: Dusa Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése