Október 21-én mutatta be a Radnóti Színház Ádám almái című előadását, Anders Thomas Jensen filmforgatókönyve alapján, Szikszai Rémusz rendezésében. A darab Isten és/vagy a Sátán próbatételeit, az azokkal való szembenézést és a hitet helyezi középpontba. A skandináv feketekomédia két férfi, Ivan és Adam konfliktusát dolgozza fel, a színpadi változatban azonban az emberi „párharcok” mellett a belső küzdelmek és a külső látszatok, megítélések is nagy hangsúlyt kapnak.
A történetben a neonáci Adam érkezik közmunka teljesítése miatt Ivanhoz, a helyi lelkészhez. A nyár során valamilyen feladatot kell teljesítenie: Adam azt vállalja, hogy a kerti almafa terméséből süt egy almáspitét. Ivan a fa gondozását bízza rá, ám újabb és újabb akadályokkal kénytelenek szembesülni (madarak és férgek támadják a fát), melyeket a lelkész Isten próbatételének vél. Adam eltökélt szándéka, hogy megtörje a lelkészt, felnyissa a szemét az őt körülvevő szörnyűségek valódi voltára. A történet azonban nem a transzcendens szféra kérdése miatt válik elgondolkodtatóvá és megkapóvá, a groteszk humor és az emberi tragikum megélése miatt igazán szórakoztató és megrendítő a darab.
Az előadás két figura konfliktusára épül. Az egyiket, Adamot, látszólag ismerjük az elejétől fogva: Pál Andrást hátulról, horogkereszttel a tarkóján pillantjuk meg. A másikuk, Ivan, azonban fokozatosan bontakozik ki előttünk: az életvidám lelkész tragikus múltjának eseményeit szép sorban mesélik el Adamnak a szereplők. A darab kulcskérdése lesz a változás és a megjavulás lehetősége. Az elítéltek, ahogyan a címszereplő is, ezért érkeznek a helyszínre, azonban hamar szembesülünk vele, hogy az itt élő két másik bűnöző, az alkoholista Gunnar és a benzinkutakat fosztogató Khalid, Ivan állításával ellentétben, egyáltalán nem hagyta maga mögött korábbi életformáját. Adam a lelkészt szintén a megjavulás útjára szeretné terelni: vagyis esetében a hitét szeretné megtörni, megmutatni, hogy nem Isten szeretete az, ami miatt próbáknak vettetünk alá, hanem éppen a gyűlölete sújt minket. A történet parabolája Jób könyvét idézi meg – szó szerint, Csomós Mari teszi hangzóvá a bibliai részt – Adam törekvése, hogy ennek valós értékét és saját életükre vonatkoztatását aláássa, mely a végkifejlet szempontjából nyer majd új értelmezést.
A tragikus történéseket – koncentrációs táborok borzalmának nyoma, abortusz lehetőségének latolgatása – egy sajátos fanyar humor ellenpontozza, melynek kiváltója Ivan figurájának betegsége: a lelkész agyában ugyanis egy olyan tumor található, mely megakadályozza, hogy a maguk valójában szembesülni tudjon a szörnyűségekkel. Ez eredményez olyan komikus megszólalásokat, mint pl. a Hitler képét nézegetve elejtett „Milyen jóképű fiatalember!”, a szinte mantraként ismétlődő „Ez goromba dolog.”, vagy a benzinkúti fosztogatáshoz használt sísapka változó éghajlattal történő magyarázása. Ezek a groteszk helyzetek rendkívül jól teremtik meg, majd oldják sajátos módon a feszültséget – ez domborodik ki a színházi előadásban, a közönség elborzasztása, majd ennek nevetéssel történő feloldása remekül érvényesül. Elgondolkodtatóvá válik az őszinteség kérdése: világosan látjuk, hogy Ivan állításai valótlanok, azonban ő így képes, Adam szerint: homokba dugott fejjel, földolgozni őket. A hazugság-igazság eldönthetősége az egyik hangsúlyos pillére a két karakter konfliktusának.
Az előadás kétségtelenül a két fő alak szembenállására épül, emellett azonban a mellékszerepek is képesek összetettek lenni és árnyalni az érintett kérdéseket. Csomós Mari kísértetfehér arccal és hajjal van jelen a színpadon. Korábban Ősöregasszonyként szerepelt a színlapon, most már a színház honlapja szerint ő az, Aki veled van. Rendkívül izgalmas és sokféleképpen értelmezhető jelenség: egyetlen megszólalása a már említett Jób történet megidézése, ekkor egyszerre a Bibliát Adamnak olvasó belső hang és egy távoli, akár egy másik világból érkező szembesítő. A színésznő ruhája a díszletfallal áll összhangban, azt az érzetet keltve, mintha beleolvadna a házba, vagy fordítva: a hely furcsa lelkét látnánk mozogni. Őt azonban nem látja senki, Adam az egyetlen, aki (egy pont után) mintha képes lenne rácsodálkozni.
A további szereplők egytől egyig szépen hozzájárulnak az összetett konfliktusok megelevenedéséhez. Bálint András az öreg, saját tetteit elviselni képtelen koncentrációs tábori tiszt, Gazsó György a túl őszinte orvos, Kelemen József pedig Adam náci társának szerepeit jelenítik meg. Schneider Zoltán játssza az iszákos Gunnart, figurájában teret engedve a testi erőszak és a mások (vagy a macskája) felé táplált gyengédség kettősségének. Radnay Csilla nagyon jó választásnak tűnik a darab (tulajdonképpen) egyetlen női szerepére. A korábban csak a testi élvezeteknek és a veszélyeztetett tigriseknek hódoló Sarah most az anyaság és egy sérült gyerek lehetőségének nehéz kérdésével kénytelen szembenézni. Radnay Csilla roppant érzékenyen jeleníti meg a figurát, különösen a némajátékban, a kezét hasán pihentetve, tekintetével a közönség felé fordulva válik igazán erőteljessé a karakter belső feszültsége. A mellékszereplők közül mind a megformálás, mind a rendezés érzékenysége szempontjából Rusznák Andrást és Újvári Milánt szükséges kiemelni. Előbbi az arab Khalidot játssza, akinek a karaktere könnyen átcsúszhatna a sztereotípia vagy a karikatúra kategóriájába. Káromkodással teli megszólalásai gyakori humorforrások, melyeket jól ellensúlyoz a közönséghez intézett belső monológja. A figura megjelenítése éppen azáltal válik izgalmassá, hogy Rusznák András minden külső elváltoztatás, smink nélkül lép színpadra (vö. a kopasz, horogkeresztes Adammal). Legjobb példájává válik annak, milyen megkülönböztetéseket és előítéleteket vonnak magukkal a testi, külsődleges jellemzők. Újvári Milán teljesítménye egészen másképpen érdekes: a mozgásképtelen Christopher megformálásakor minden mozgást nélkülöznie kell, kivéve egyetlen jelenetet: édesapja, Ivan, a 77 magyar népmese közül a fából faragott fiú történetét olvassa föl, mire Christopher lassan megelevenedik, Újvári Milán pedig egy egészen kivételes tánckoreográfiát mutat be. A kék fénnyel és a zenével kísérve egészen hipnotikus pontja (és talán nem szándékoltan a csúcspontja) ez a darabnak.
Az előadás azonban a két főszereplőn áll vagy bukik. Pál András és László Zsolt mindketten a Radnóti Színház kiemelt színészei közé tartoznak, több főszerepet is játszanak a repertoárdarabokban. Pál András esetében ez hiányt kelthet a nézőben: egy olyan színésztől, aki már számos lehengerlő alakítást nyújtott, elég-e annyi, hogy „nagyon jó”? Mert tény, nagyon jól megformálja a darab címszereplőjét, talán azon a téren érheti kritika, hogy amíg (a történet több másik karakterével együtt) változik az előadás során a karaktere, esetében túl hirtelennek és kevésbé hitelesnek tűnik az átalakulás, amely során a neonáciból az almaszedésnek jelentőséget tulajdonító segítő lesz. László Zsolt játéka végig kiegyensúlyozott, összességében az az érzésünk támad, hogy hiába a cím, az általa játszott Ivan áll a cselekmény középpontjában, a belőle sugárzó életvidámság legyőzi a megtörésére irányuló kísérleteket.
A rendezés szempontjából mindenképpen ki kell még emelni a darab térkezelését. A Radnóti Színház színpada viszonylag kicsi, a történetben azonban nagyon hangsúlyos a tágas tér és a benne lévő néhány ember kontrasztja. A színpad tere az előadás során tágul és lehatárolhatatlanná válik. László Zsolt a darab elején kiinteget a közönségnek, mintha Adam és Ivan valóban egy hatalmas kertben ülnének és a távolból üdvözölne valakit. Fontossá válik az adott helyszín is: az azt fenyegető csapat – Holger előbb egyedül, majd többedmagával, kívülről, a közönség felől érkezik és távoznia is csak erre szabad. A legérdekesebb megoldás azonban az, ahogy a színpadon egyszerre van jelen a templom belseje, Adam szobája, a közösségi helyként funkcionáló konyha, valamint a kert. A konyha a színpad hátulsó részén helyezkedik el, annak hátsó ablaka pedig a színpad elejére (a kertre) néz. A színpad közepére csüng az almafa néhány ága, annak törzsét azonban nem látjuk. Pusztán egyetlen piros alma lóg a színpad közepére már az előadás elejétől fogva – az az alma, mely lehetővé teszi majd a végkifejletet. Ezzel az összetett, valamennyire szimbolikus térhasználat rendkívül izgalmassá válik.
A tér mellett számos vonása teszi kiemelkedővé a Radnóti Színház idei, tulajdonképpen első, prózai bemutatóját, mely több, már említett ponton túllép a kiindulópontul használt forgatókönyvön. Az Ádám almái összességében releváns kérdéseket (külső jegyek olvasása, emberi próbatételek) boncolgató előadás, melynek alapvető vonása a befogadó érzelmeire gyakorolt hatás, a borzalmak megmutatásán és emberi kapcsolatok kidolgozásán keresztül. Az előadás itt azonban mintha kisiklana. A rendezés érzelmi csúcspontja nem az akként felkínálkozó mennydörgő vihar alatt Ivan hitét megtörő jelenet vagy az almáspite megevése lesz, hanem a darab legvége: a templomkórus megjelenése. A koncepciótól nem üt el, ahogyan a tematizált problémapontoktól sem, a darab fókuszától, Ivan és Adam kettősétől azonban már elválik, a két figura helyett rájuk helyeződik a hangsúly. A lezárás előbb énekelt, majd tátogott örömóda lesz, nem pedig a fölcsendülő How Deep Is Your Love. Kár, mert így az egyéniben megmutatott emberi problémák túlságosan egyetemessé válnak, és talán le is szakadnak az egyénről és az emberről.
Írta: Fazekas Júlia
Fotók: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése