Egy makrancos előadás

William Shakespeare egyik örök érvényű darabját, mely már nagyon sok adaptációt élt meg, ezúttal a Pécsi Balett idomította a tánc formanyelvéhez. A makrancos hölgyet egyfajta társadalmi keresztmetszetként is lehet értelmezni, a nők helyzetét, a kapcsolatok dinamikáját, a behódolást és a hierarchikus társadalmi modelleket mutatja be tökéletes iróniával. A Földi Béla által megálmodott előadás, a színdarab bonyolult kapcsolatrendszerét tudta nagyon pontosan megragadni, (újra)értelmezni és megvalósítani.


Minden táncelőadás (főleg, ha adaptáció) kardinális kérdése, hogy az eredeti mű cselekményét, ha egyáltalán ez célja az előadásnak, hogyan tudja beépíteni a táncba magába. A makrancos hölgynél a Pécsi Balett ezt leginkább a díszletek (Molnár Zsuzsa munkája) igen leleményes variálásával, használatával érte el. Finoman jelzett utalásokkal emlékeztetett a díszlet és a jelmez Shakespeare világára, amelybe tökéletesen ágyazódott be az eredeti szövegről nyilvánvalóan leváló előadás narratív szerkezete. A díszlethez, jelmezhez hasonlóan szintén nagyon finoman utalt az előadást megelőző prózai rész, amely (ha nem csalt meg a fülem, éppen blank verse-ben) alapvetően megfogalmazta az előadás kiindulópontját, Shakespeare darabjának lényegét – és ezzel utalt az eredeti darab a darabban jellegére. A színházi környezetet megbontva, újabb előadást hozott létre ez a versike, amely elhangzott.

Mindezeken kívül az előadás önmagában nagy értéket képviselt, nem csak azért, mert igen nagyfokú kreativitással nyúlt a rendező-koreográfus, Földi Béla a darab újrafogalmazásához, hanem azért is, mert olyan precízen utalásokkal tudta az eredeti darab mögött meghúzódó értelmet megmutatni, ahogyan már régen lehetett színpadon látni.

A főszereplő, Kata (Ujvári Katalin) a cselekmény mögött mozgó, azt irányító és egyben tartó karakter mindig valamilyen apró metaforikus koncepció alapján jelenik meg a színpadon, például egy vártorony ablakában, míg a társulat negédes, báli jelenetet ad elő. Ugyanilyen háttérszerepet vállal magára a Baptistát alakító Koncz Péter, aki a cselekmény szempontjából legfontosabb pontoknál leül egy székre, hogy a kérők táncát végig nézze, mintha ő maga is csak egy néző lenne a sok közül.

Az előadás koncepcióját azért lehet kivételesen zseniálisnak tartani, hiszen nagyon jó ízléssel mozog a tánc formanyelvének határait súroló narratív és a Shakespeare-nél alapkövetelményként fellépő prózai elemekkel és mindezt a legjobb értelemben vett „makrancossággal” építette fel az előadás. Az eredeti történetet nem ismerő néző számára is tökéletes kikapcsolódás lehetett, mert az előadás teret engedett a szabad asszociációknak, a szabad értelmezéseknek, így nyújtva egyben színházi és táncszínházi élményt.

Írta: Nagy Balázs Péter
Fotók: Rajnai Richárd

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts