Török Tamara 2003 óta dolgozik a Katona József Színház dramaturgjaként. Olyan előadások köthetők a nevéhez, mint Az Olaszliszkai, A két Korea újraegyesítése, vagy az idei évadban bemutatott Munkavégzés során nem biztonságos. Rendszeresen fordít olasz és angol nyelvű színdarabokat, az ELTE Olasz Tanszékének oktatójaként pedig elsősorban a XVIII. századi velencei színházzal foglalkozik. Munkájának elismeréseként idén neki ítélte a Színházi Dramaturgok Céhe a Bálint Lajos-vándorgyűrűt.
A Katonában műsorra kerülő darabok nagy része erősen kötődik a mához; többnyire olyasmiről szólnak, ami nagyon élesen jelen van a közéletben vagy a személyes életünkben. Ez a darab egy speciális problémát jár körül: hogyan mászik bele az egyes ember életébe a bulvármédia, hogyan bélyegzi meg, illetve mennyire tudja megőrizni a személyiségét és az elveit az, aki ezen a területen dolgozik. A darab egy férfi-, majd egy női magazin szerkesztőségében játszódik, és az itt zajló szenzációhajhász újságírás az előadás fő témája, amiről ma, amikor egy Facebook-bejegyzés sorsokat tehet tönkre, vagy egy szenzációhajhász cikk a színház egész működését veszélybe sodorhatja, nagyon is van értelme beszélni.
Amikor elkezdtél dolgozni a szöveggel, milyen szempontokat kellett mérlegelned?
Áttehettük volna az egész történetet Magyarországra, a mai magyar viszonyok közé, de ezt a lehetőséget nagyon hamar elvetettük. Még a próbaidőszak alatt is sokat gondolkodtunk azon, hogy mi legyen a brit nézők számára egyértelmű közéleti utalásokkal, a médiából nekik nyilván ismerős nevekkel, de végül ezeken a pontokon sem változtattunk az eredeti szövegen. Amikor eldőlt, hogy műsorra tűzzük a darabot, először azt kellett eldöntenünk, hogy ki legyen a darab fordítója; ki az, aki jól ismeri és ügyesen használja a darab brutális, szlenges nyelvét. Máté Gábornak szerencsére eszébe jutott Varga Bálint, akinek a krimifordításait olvasta. Amikor elkészült a valóban élvezetes és szellemes fordítás, összenéztem a magyar szöveget az eredetivel, és aztán apróságokat változtattunk rajta: néhány egyszerű dialógusrészt jobban mondhatóvá tettünk, egy-egy szófordulatra más megoldást választottunk – vagyis a szokásos szövegmunkát végeztük el a példány készítésekor. Szerettük a szöveget, és dramaturgiailag egyáltalán nem változtattunk rajta.
Hogyan értékeled magát a próbafolyamatot?
Nagyon élvezetes próbaidőszak volt. Már az olvasópróbán is érezni lehetett, hogy a színészeknek tetszik a darab, és valóban végig nagy kedvvel próbálták. A próbafolyamat alatt a szöveg megfejtése, a mondatok értelmezése nagy gondot nem okozott, Máté Gábornak sem kellett különös világot teremtenie a darab köré, úgyhogy a próbák leginkább a színészekről szóltak. Azt keresték, hogy hogyan tudják a lehető legérzékenyebben, legárnyaltabban eljátszani a darab szereplőit. Kocsis Gergővel például nagyon régen dolgoztam utoljára, és élmény volt néznem, ahogy próbál – de ugyanígy a többieket is. Hamar elkészültek a szerepeikkel, az első két jelenet nagyon gyorsan összeállt. Az évad első, szeptember-októberi próbaidőszakában általában délelőtt is, este is próbálunk – most esténként kevesebbet próbáltunk, aminek nagyon örültem, mert a kislányom most lett elsős, és szüksége volt rám esténként.
Az előadás két részből áll, az első rész után átkerülünk egy új helyszínre, egy viszonylag új szituációba. Esetleg felmerült kérdésként, hogy egységes-e a darab? Mik azok az elemek, amik összetartják az egészet?
Az utolsó pillanatig amellett érveltem, hogy játsszuk szünet nélkül az előadást, mert nagyon összetartozik a három jelenet; fel sem merült bennem, hogy az új helyszín miatt borulna a jelenetek egysége. A szünetnek elsősorban praktikus oka van: Máté Gábor szerint túl hosszú lenne a nézőknek egyben a majdnem két óra, és az időmúlással indokolható is a szünet: Sam kirúgása és az új állásinterjú között kilenc hónap telik el. Amikor először olvastam a darabot, úgy éreztem, hogy a három jelenet közül az első kettő nagyszerű, viszont a harmadik végével kapcsolatban volt némi hiányérzetem. Mire fut ki az egész? Hogyan lehet a konkrét problémát „kinyitni” valami általánosabb felé? Aztán amikor Pelsőczy Réka elkezdte próbálni a harmadik jelenetet, hirtelen új értelmet kapott benne sok minden. És tényleg működik a jelenet önállóan, külön felvonásként is.
A darab során kétszer is jelen van a meztelenség. Miért éreztétek indokoltnak?
Az elsőt, amikor az egyik fiatal újságíró szemtelenül beletörli a fenekét a főszerkesztő asztalába, a szerző érezte fontosnak – így történik a darab szerint is. A második Pelsőczy Réka találmánya: az előadás végén át kell öltöznie, és ehhez egyszer csak leveszi a melltartóját is – ez a Kamra kicsi, intim terében nyilván különösen erős, meghökkentő pillanat. De egyrészt a jelenetben rengeteg szó esik a tökéletes és tökéletlen női testekről, másrészt maga a szituáció is indokolja.
Függetlenül ettől az előadástól, a munkád során milyen más szakmai kihívásokkal szoktál szembesülni?
A dramaturg feladata többféle: egyrészt szövegeken dolgozunk, a rendezővel elkészítjük a példányt, meghúzzuk és a rendezői koncepcióhoz igazítjuk a szöveget, másrészt darabokat keresünk a következő évadra, újraolvassuk a klasszikusokat, és persze figyeljük a kortárs újdonságokat. Van, amikor színészre, van, amikor adott témára keresünk darabot, és persze olyan is van, amikor egyszerűen csak rábukkanunk egy jó és fontos szövegre. Ha valamelyik rendező is fontosnak gondolja és megrendezi, amit találtam, az persze nagy öröm. A szövegmunka nehézsége mindig az adott darabtól függ. Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című darabja például nekem mint dramaturgnak egészen különleges kihívást jelentett: az eredeti darab jeleneteit kiegészítettük Borbély egyéb írásainak részleteivel, az olaszliszkai ügy több ezer oldalas tárgyalási jegyzőkönyveinek felhasználásával pedig írtunk egy teljesen új bírósági jelenetet. Én nagyon szeretem a szövegmunkát, mindig szeretek dolgozni a példányon. Az olvasópróbán a színésznek felolvasnak egy késznek gondolt szöveget, ami persze még a próbák alatt is rengeteget változhat, ilyenkor a színészek, a rendező és a dramaturg együtt ötletelnek.
A kemény munka elismeréseként pedig nemrég megkaptad a Színházi Dramaturgok Céhétől a Bálint Lajos-vándorgyűrűt. Mit jelent számodra az elismerés?
Nagyon kevés a szakmai díj a mi pályánkon, és minden díj nagyon értékes – ez attól még külön is, hogy a saját kollégáim szavaztak rám. Jó érzés, hogy látják és értékesnek gondolják a munkáimat. Azért is, mert a dramaturg a legláthatatlanabb alkotó egy-egy próbafolyamatban; a jó példány egy jó színházban alapkövetelmény, és a színészeknek gyakran fogalmuk sincs, hogy mi történt a szöveggel az olvasópróba előtt.
Készítette: Mátyás Viktória
Fotó: www.dramaturg.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése