Súgópéldány

Kicsi a bors, de erős – lehetne Sylvain Neuvel Ébredő istenek című regényének univerzális üzenetet hordozó alcíme. A kötet 2017-ben jelent meg hazánkban Török Krisztina fordításában, az Agave Kiadó gondozásában. Az Ébredő istenek a 2016-ban megjelent Alvó óriások folytatása, a Themisz-aktáknak elkeresztelt trilógia második része, melyben a felfedezett óriási robotnőről szőtt sci-fi történet tovább bonyolódik. Neuvel az új kötetben tovább tágítja az Alvó óriásokban megteremtett univerzumot, miközben azt az alapvető kérdést boncolgatja, hogy miként reagál az emberiség egy földönkívüli faj látogatására?

„Ha valamit megtanulhattunk, az az, hogy nem mi vagyunk az univerzum csodái, a zsenijei meg végképp nem.” (243.)

Az Alvó óriások eseményei után járunk tíz évvel. A Themisz nevű óriásrobotot felkutató és működésbe hozó csapat nyugalmas hétköznapjait éli, celebként járják a világot, kielégítve hatalmas rajongótáboruk minden igényét, mikor a semmiből feltűnik London kellős közepén egy másik óriás földönkívüli robot. A Themisz jelenlétéhez hozzászokott lakosság egy része örömmel és csodálattal, mások közönnyel fogadják a váratlanul megjelent idegent. Az első kötetben megismert társaság, mely azóta a Földvédelmi Csapat névre elkeresztelt világszervezetté nőtte ki magát, megpróbálja kideríteni, miféle szándékkal érkezhetett a jövevény. Egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az egyetlen robot, az azt vezérlő két katona és egy csapat tudós képes megvédelmezni az egész emberiséget egy földönkívüli invázió esetén.

Neuvel folytatja az első kötetben megkezdett elbeszélési módot, a történetet ismét számozott aktákból ismerhetjük meg, melyek főként küldetési, személyes és kutatási naplóbejegyzésekből, rádióműsorok átiratából, különleges híradásokból és négyszemközt lezajlott beszélgetések, illetve kihallgatások részleteiből áll. Ennek köszönhetően a regényben a hangsúlyt a cselekmények kapják, viszont egyre többet megtudhatunk az első kötetben megismert szereplőink múltjáról is. Míg az első részben a robot részei utáni kutatás és a természettudományi kérdések alkották a regény fő irányvonalát, addig az Ébredő istenekben egymás után robban az arcunkba az akció – és utóhatásként a mindent felemésztő reménytelenség.

A regény félelmetesen reálisan vázolja fel egy földönkívüli fajjal történő érintkezés esetleges forgatókönyvét. Az alapvető félelem hajtotta azonnali tenni akarás, a fejetlen vesztünkbe rohanás, és a tehetetlenségünkben „atomot mindenre, ami mozog” hitvallástól nem maradhat keserű szájíze az olvasónak. Azonban az egyes történésekre kapott – légből kapott –, akaratosan a szövegbe gyömöszölt magyarázatoktól nagyon is. Egyes elemek rettentő gyengén kapcsolódnak a történet láncához, úgy tetszve, mintha az utolsó pillanatban szikszalagozták volna a helyükre őket. És ezektől meg-megbicsaklik az amúgy zseniálisan előkészített és remekül megkezdett regény. 

Mindezen szépséghibákat figyelmen kívül hagyva az Ébredő istenek által felvetett kérdéseken jó ideig elcsámcsoghat a szemfüles olvasó. Tényleg képes mindenféle módon kialakulni az élet? Van-e létjogosultsága egy fejlettebb fajnak beleavatkozni egy fejletlenebb életébe? Miképpen bizonyítható az emberiség létjogosultsága? Minden esetben helyre kell-e hozni a hibákat? Pusztulásra van ítélve a primitívebb faj, vagy nyugodtan adhatunk lézerfegyvert egy dzsungellakónak is?

Sylvain Neuvel: Ébredő istenek

Agave Könyvek, 2017, 350 oldal

Írta: Kurta Szabina