Súgópéldány

2018 januárjában a Hatszín Teátrum színpadán Rezes Judit és Szabó Győző, több éves tervezés után, színpadra állíthatták önálló, közös estjüket, a Loveshake-et. Alcíme: Az élet összeráz. Kérdés: az előadás is összerázódott-e? 

A hakni fogalma mindig valami negatívumot takar. Általában olyan művészi munkát, amely kifejezetten a megélhetést jelentő pénzért történik. Van benne szív és lélek, de inkább jövedelemforrás, mint egyedi művészeti alkotás. A hakni önmagában nem rossz dolog, Szabó Győző és Rezes Judit pedig ebbe a közismert struktúrába lépett bele, és egyszersmind meg is újította, elmélyítette és komoly tartalommal töltötte meg azt. 

A szerelemről és annak minden negatív és pozitív folyományáról beszélni színházi közhely, de hitelesen beszélni róla igazi kihívás, amit csak az igazán jó és tehetséges alkotók tudnak megtenni. A szerelem az önálló esteken mindig valami múltbéli, megélt eseményként jelenik meg, egy-egy dal, sztori vagy elbeszélés keretében. Mélységet ad az előadásnak és az előadónak egyaránt. Szabó Győző és Rezes Judit, mivel szerelmük nem múltbéli, hanem igazán, húsbavágóan jelenbéli esemény, ezért nagy bátorság ezt színpadra tenni – még ha a színpadi személyek és a valóság itt-ott elmosódik, fikcióvá, megírttá válik is (dramaturg: Enyedi Éva). 

A Loveshake ugyanazt a sablont követi, mint egy jó színészhakni: vicces sztorik, dalok, egy kis tánc, de legfőképpen – kedvenceink testközelbe kerülnek. Tudja ezt a két színművész, és tudatosan szétszedik a sablont, így töltve meg új tartalommal. Itt nem különféle életbeli blokkok vannak, hanem egy szerelem kialakulásának a története. A szerelemről önmagáról nem beszélnek. Az est ott ér véget, ahol a két ember valódi, mély kapcsolatából a megjárt felszínes párkapcsolati körök eltűnnek (a megcsalás színrevitele). Az odavezető utat mutatják be. Azt az utat, ahol két nagyon tehetséges, érzékeny, öntörvényű – és lássuk be – kissé önimádó ember a szerelem és a közös kapcsolatuk érdekében leépíti a saját, monolit önarcképét, hogy végre önmagukat megmutathassák, sőt át is adhassák magukat egymásnak. Ez az önálló est és hakni teljes átértelmezése. Nem két, elismert művész mutogatja magát bazári majomként, hanem két ember meztelenedik le egymás előtt és derül ki róluk, hogy tényleg szeretik egymást – amit nagyon nehéz nem csak a színpadon, de a valóságban is teljes bizonyossággal, hitelesen közvetíteni. Igen intim, mégis felemelő gesztus. 

Az est fényét nemcsak a két színész profizmusa és a jól megírt anyag emeli, hanem a zenék és a dalok minősége (dalszöveg: Máthé Zsolt, zenei vezető: Wagner-Puskás Péter) is. A színpad csupaszságát a háromfős zenekar tarkítja, illetve két szék és egy asztal. Továbbá pedig egy gumiszalagos kordon, amely értelmetlennek tűnő játszadozásnak hat az előadásban, de valójában a határok fogalmát jelenítik meg és árnyalják többféleképpen. Telitalálat mint díszletelem. 

Nem akarok többet elárulni az estről – el kell menni és meg kell nézni. Ajánlhatnám azért, mert két nagyon jó színészt nézhetünk közel egy órán át a színpadon, ahogyan szépen, egyenlő arányban megmutatják tehetségüket. De leginkább azért, mert nagyon bátran rákérdez és újrafogalmazza az önálló estek fogalmát, ezzel frissítve és izgalmassá téve a műfajt magát.

Írta: Kalmár Balázs

Fotók: Horváth Judit