Jurányi Latte – Boross Martin

A következő Staféta nyertes előadást február 26-án mutatja be a STEREO AKT Védett férfiak kertje címmel a Jurányi Házban. A rendezővel, Boross Martinnal beszélgettünk a darab kapcsán. 


Már fél éve dolgoztatok az előadáson, amikor kirobbant a szexuális zaklatási botrány. Miért szerettél volna ezzel a témával foglalkozni?

A nemek közti egyenlőtlenségre, a kettős mércére való eszmélés hullámokban tör rá a társadalomra. Hiába van papíron jogi egyenlőség, kibeszéletlen, meg nem oldott problémával van dolgunk. Nagyon sokan nem látják be, hogy a szexizmus, és a zaklatások nem egyszerűen női-férfi, hanem hatalmi kérdés. Az esélyegyenlőség, és a szabadság témaköre gyakran megjelennek az előadásainkban. Persze a nemi sztereotípiák terén is van bőven ledolgozni valónk, erre fényes bizonyíték volt az is, ahogy a társadalom reagál a botrányhullámra. Hónapokkal ezelőtt olvastam egy utcai beszólásokat, verbális inzultusokat tartalmazó gyűjtésről. Az áldozathibáztatás ellen létrejött Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook csoport egy akciója volt. Az, hogy ezrével érkeztek az olyan történetek, amivel én eddig nem szembesültem, olyan érzetet keltett bennem, mintha két dimenzióban élnénk. Hogy lehet, hogy fogalmam sem volt erről? Miért kell rendszeresen kiállni ezt a nőknek? Hogy lehet, hogy ez ennyire rendszerszintű, és mi az a környezet, ami ezt megengedi?

Mi a darabban kifejezetten azzal a szürke zónával kezdtünk foglalkozni, ami nem esik büntetőjogi kategóriába. Olyan történetek gyűjtésébe kezdtünk, amik mellett nagyon könnyen el tud menni az ember, és amíg nem válik áldozatává, addig talán komolyan sem veszi ezeknek a létezését. Az Amnesty International Magyarországgal közösen egy videó felhívás keretében olyan szexizmusról szóló történeteket vártunk, amik közül nyolcat az előadásban fel is használunk. Illetve az említett Facebook csoport egyik moderátora, Mérő Vera is rendelkezésünkre bocsátotta azokat a leveleket, amik korábban hozzá érkeztek. 

Mi alapján választottátok ki a történeteket?

A sokféleségre törekedtünk. Van, ami prózaibb, mert bérkülönbségről szól. Vásárlásnál a nőt nem veszik komolyan, és kizárólag a férjet tekintik partnernek. Óvodáskorig visszanyúló történet, amikor egy fiúbanda rátelepszik egy kislányra, azt udvarlásként könyvelik el a felnőttek. Vannak orvosi visszaélés történetek is. Ezeken annyit változtattunk tartalmilag, hogy a nemeket kicseréltük benne, és – szükség esetén – szerkesztettük őket. Az előadáshoz egy workshopon férfi szereplőket válogattunk, akik majd el is mondják a darabban ezt a nyolc történetet. 

Ez azért lehet érdekes, mert ha egy férfi beszél áldozatként, azt egész más szemmel nézzük, mintha nő teszi ugyanezt. Abszurdnak, túlzónak tűnik ugyanaz a történet, képtelenség, hisz „egy férfival nem lehet így kibabrálni”. De amikor ezt az érvet kimondod, egy súlyos sztereotípiával kell ütköznöd, mert emögött az van, hogy a fiúk nem sírnak, a férfiak a kenyérkeresők, a nők dolga pedig az otthon melegének biztosítása. Ezzel az alapvetéssel szeretnénk konfrontálni a nézőket a darab első részében, ami a kiállítás. 

Miről szól a darab második része?

A második részben egy színházi szituációvá válik az esemény. Ekkor találkozunk azokkal a színésznőkkel, rendezőnőkkel, akik a kiállítás kurátorai voltak, bemutatják az első rész előzményeit, hogyan válogattak férfi szereplőt. Egy történet kiemelkedik, aminek inspirációja Robert Merle Védett férfiak című könyve. Azt a kérdést feszegeti, ha valaki hatalmi pozícióba kerül, bele van-e kódolva, hogy visszaél a hatalmával, vagy képes arra, hogy saját magát korlátozza. Ezt egy színházi próbafolyamatra adaptáljuk, ahol nők vezetnek egy munkafolyamatot, és próbálgatják a határokat.

Interaktív előadásról beszélünk?

A jelenből szól a jelennek, a téma miatt is azt gondolom, hogy a néző érintettnek érezheti magát, de nincs kifejezett interakcó – bár nézőpont kérdése. A nézők szabadon mozognak a darab első részében, mint egy kiállításon, installációról installációra. A második részben egy próbafolyamatba engedünk betekintést, ami nagyon közvetlen hangnemű, és kulisszák mögötti hangulatot áraszt. 

Milyen volt az együttműködés Kemény Zsófival?

Az elejétől fogva szerettük volna, hogy legyenek az előadásban dalok, és szerettünk volna valakit, aki profin megírja a dalszövegeket. Előzetesen ismertem Zsófi munkásságát. Ő is járt a próbákra, és együtt alakítottuk ki a dalok koncepcióját, Zsófi pedig megformálta őket. 

Miben segítette a Staféta pályázat a munkátokat?

Az anyagi támogatás a mi esetünkben például nagyobb díszletet tett lehetővé. Ilyen összetett díszlettel még nem dolgoztunk. Egy terráriumi hangulatot szerettünk volna megidézni, erre utal a címben a kert szó. Természetes környezetükben figyelhetünk meg viselkedési formákat, különleges egyedeket. 

Kiknek ajánlod az előadást?

Egyszerre szórakoztató és húsba vágó, mert közel hozzuk a saját valóságunkhoz. A színház hálás dramaturgiai közeg, ha egy ilyen társadalmi kísérletről beszélünk, ahol szerepeket játszanak, és hierarchikus rendszer van. Azoknak is ajánlom, akiket érdekelnek az interdiszciplinális színházi formák, és az, amikor a színház a saját határait tágítja. Fontos kérdéseket hozunk be arról, hogyan gondolkodjunk a nemek közötti megkülönböztetésről. Arra számítunk, hogy vitaindító lesz az előadás. Ez egy olyan témakör lehet, amiben a legtöbb embernek nincsen megfelelő szótára, eszköztára beszélni róla, mert annyira friss. 5-6 évvel ezelőtt nem gondolkodtunk ennyit erről. Ezután az előadásunk után is tartunk Kilépő címmel közönségtalálkozókat. 

Készítette: Bordás Katinka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése