Súgópéldány

Az OPEN fesztivált 2017. november 13-a és 18-a között rendezték meg a MU Színházban. Az esemény keretében két résztvevő színházi előadás is megtekinthető volt: a Káva Kulturális Műhely Peer Gynt című, és a KB35 Inárcs Kimondva – kimondatlanul című produkciói. Témájukat tekintve igencsak különbözőek: előbbi Ibsen drámáját vette alapul, utóbbi pedig a munkahelyi szexizmus problémáját közelítette meg. A közös bennük azonban az, hogy a közönség mindkét előadás során részesévé válhatott az előadásoknak és alakíthatott az események kimenetelén.

A KB35 Inárcs darabja egy szerkesztőségben játszódott, ahol a kollégák közötti viszonyokat követhettük nyomon: felvetődtek párkapcsolati kérdések, pozíciókhoz kötődő hierarchikus szembenállások, a sajtóban megjelenő cikkek szerző életére gyakorolt következményei. A megismert figurák bár nem túl sematikusak, azonban a nézők számára könnyen átláthatók, megérthetők, egyszóval ismerősek voltak. Bár több szálon fut a darab cselekménye, és több apróbb, kitárgyalásra kerülő problémával szembesülünk, az előadás legfőbb kérdése: mit lehet tenni a munkahelyi molesztálás esetén? Ki vonható felelősségre, hogyan kezelhető a szituáció, kit lehet és kell beavatni a problémába? A darab első felének megtekintése után a nézőknek lehetősége volt az öt szereplő valamelyikéhez csatlakozni, beszélgetni a figuráról, a motivációiról, lehetőségeiről. Majd következő lépésként a darab két áldozatának egyikéhez (a molesztált lányhoz és a munkahelyen elnyomott fiúhoz) lehetett társulni. A beszélgetés keretében a nézők segítségével arról folyt a vita, milyen megoldási lehetőségei adódhatnak a karakternek, mit tegyen az adott szituációban.

A darab második felvonásában a nézők visszajelzései, döntései alakították az eseményeket. A szereplők a tanácsokból kiindulva cselekedtek és kezdték megoldani a problémájukat. Fölmerül azonban a kérdés: megoldható-e külső nézőpontból egy probléma? Illetve a vita során szembesülni kell azzal, mennyire nehéz a közös döntésre jutás, egyetlen közös vélemény kialakítása. Az előadás második felében játszódó események azzal szembesítik a nézőt, hogy megtapasztalja saját alakító erejének hatását, akár a saját szavainak (melyeket egy szereplő szájába adott) visszahallását. Valamint azzal is szembesülnünk kell, hogy hiába adtunk instrukciókat valakinek, az általunk megszabott irány hatása már kicsúszik a kezünk közül, mások reakciója megjósolhatatlan. Tehát: ha döntöttünk is, mit tegyen egy munkahelyi molesztálás áldozata, azt nem láthattuk előre, mit fog reagálni a molesztáló fél a szembesítéskor – ekkor azonban már nem tudunk változtatni a döntéseken.

A Káva Kulturális Műhely előadása egészen másfajta nézői tapasztalatokat mozgatott meg. A nézők, mielőtt elfoglalnák a helyüket, máris egy feladattal szembesülnek. A színpad hátterében három ajtó látható, mindegyiken egy, a darab szempontjából fontos fogalommal: valóság, fantázia és felelősség. Mielőtt helyet foglalnánk, lehetőségünk nyílik a fogalmakhoz kapcsolódó szavak, kifejezések, érzelmek ajtókra vésésére színes kréták segítségével. Az egyébként egészen sima, fekete színpadkép így a nézők felirataival alakul díszletté. Az előadás Ibsen drámájából indul ki (bár nem dolgozza föl annak egészét), az első részben egy egészen mágikus produkciónak lehetünk tanúi. A színészi alakítások összetettek, a felépített világ pedig misztikus. Ezt segítik a jelmezek is, minden szereplő mintha egyszerre lenne nagyon elegáns és borzasztóan hétköznapi: egyik figura öltönyzakóban és melegítőnadrágban, a másik estélyi ruhában és házipapucsban lép elénk. Amit látunk, az nem a mi valóságunk, hanem Peer Gynté, az idő, a tér és a fantázia határai nem egészen úgy működnek, ahogyan azt megszokhattuk.

Majd valahol a bonyodalom közepén az előadás megszakad, Peer Gynt távozik a színről. A nézőknek ekkor lehetősége van a három női karakter egyikéhez csatlakozni. A beszélgetések során arról folyik az ötletelés, milyen lenne egy következő találkozás az adott figura és Peer között. Csak az adott nőalak szólamainak megvitatására van azonban lehetőség: a férfi reakcióit nem irányíthatjuk. A rövid beszélgetések után sor kerül a három találkozásra, melynek során akár egy néző is eljátszhatja valamelyik női karakter szerepét. Ezzel egészen föloldódik a határ néző és színész között – az előadás pedig ezzel véget is ér.

Az OPEN fesztivál mindkét résztvevő színházi előadása rendkívül izgalmas darab. Mindkettő a néző bevonásával operál, mindkettőben a szereplőkkel folytatott párbeszédre nyílik lehetőség, mégis egészen másképpen működnek. A KB35 Inárcs produkciója egy problémára keresi a választ, a közönség is a legoptimálisabb megoldást igyekszik megtalálni. A szereplőnek adott instrukciók azt a célt szolgálják, hogy meg tudja oldani, föl tudja dolgozni az őt ért sérelmeket. A Káva Kulturális Műhely előadása azonban egy fiktív alak körül forog. Itt a nézők célja nem feltétlenül az, hogy a lehető legjobb, leginkább karakterhez illő megoldást találjanak, hanem sokkal inkább előtérbe kerül a vágy, hogy egy izgalmas jelenetet lássunk – így a színpadon nem feltétlenül a csöndes kibéküléssel, hanem akár valami extrém kifordulással szeretnénk szembesülni. A Peer Gynt gyengesége azonban ezzel együtt, hogy mintha a legizgalmasabb ponton vége szakadna. A három nővel történő találkozás után nem folytatódik tovább az előadás, nincs második felvonás, ami ezek után tovább vinné az ötleteket – bár azok továbbgondolására ösztönzi a közönséget. A három ajtóra fölírt kréta-szavak szépen mutatnak, azonban azokra reakció nem érkezik, nem épülnek be valójában a darabba. A KB35 Inárcs kevésbé a drámai jelentőségre és a komplex színészi alakításokra helyezi a hangsúlyt, azonban igyekszik minden nézői reakciót és döntést beépíteni az előadásba, megmutatni azok következményeit. Összességében két egészen különböző produkciót láthattunk a MU Színház OPEN fesztiváljának keretében, mely azzal is szembesíthette a nézőket: milyen érdekes és eltérő lehetőségei lehetnek a közönség aktív bevonásának.

Írta: Fazekas Júlia

Fotók: MU Színház