A globális könyvkiadás – nem csak a gazdasági világválság miatt – mélyponton van. Európát átszövő összeesküvéselmélet tartja lázban a magyar- és világirodalmi könyvkiadás ügynökét, Bartkók Imre új könyvének elbeszélőjét. A munkájában boldogságot nem (talán boldogulást sem) találó olvasószerkesztő történetét külön érdekessé teszik eltűnt öccsének nyomai, aki feltételezhetően már nem is él, de ha igen, csak az elbeszélő képzeletében, a képzeleten átszűrve, mintegy paranoid képzelgésként. Ez a történet egy izgalmas üldözése valaminek, valakinek, aki nem is biztos, hogy elveszett, nem is biztos, hogy valaha is élt. És kegyetlen kipellengérezése a kortárs könyvkiadásnak.
De mindenekelőtt, a Láttam a ködnek országát egy kísérlet arra, hogy a szöveg által létrehozott imaginárius egyben egy egész történettel, karakterekkel, mondanivalóval rendelkező metaforává váljon. A szöveg története annak ellenére, hogy nélkülözi a narratív kohéziót (az olvasó egy idő után már nem is feltétlenül akarja követni az eseményeket) egészében egy nagy egységgé, egy olyan kitágított, kiterjesztett metaforává tömörül, ami önmagában figyelemre méltó, hiszen a regény ebben a metafora-teremtésben – könyörtelenül konzekvens és pontos.
Rossz nyomon jár az az olvasó, aki akkurátusan felkutatni igyekszik e könyvvel kapcsolatban indítékot, nyomot, aki az egymástól fragmentumosan elszakított fejezeteken számon kéri, hogy miért nem reflektálnak egymásra, vagy azt, hogy az egyik fejezetben fontos cselekmény-szilánk, a következő fejezetben miért marad kifejtetlen, hogy miért olvad bele a regény abszurd ködjébe. Ez a könyv valóban egy kísérlet arra, hogy miképpen lehet elmesélni pár hét történetét úgy, ahogyan azt még senki nem tette. E mondat, pláne a posztmodern állapottal, jelenséggel megvert-megáldott korunkban különösen veszélyes, hiszen tudjuk, nincs már olyan, amit már el nem mondtak volna. Bartók Imre könyve viszont, mintha az elmondásnak a mikéntjére mégis megpróbálna rákérdezni és alternatívát adni.
Ha a könyvet részleteiben mégis megvizsgáljuk, arra juthatunk, hogy az ebben az imagináriusban létező karakterek abszurdba hajló módon különböznek mindentől, ami a reálisban létezik. Elsősorban a karakterek reakcióinak különös voltát lehet, érdemes kiemelni. Nem egy esetben találkozunk a történetben már-már horrorisztikus elemekkel (a nyilvánvaló álom-leírásokat leszámítva), amelyre az énelbeszélő és a többi karakter is feltűnően nyugodtan, rezignáltan, vagy éppen sehogy sem reagál. Ezek a részletek világítják meg a legjobban az egész szöveg látszólag inkonzekvenciájában azt a mélyebb és ijesztően emberi szervező erőt, mely viszont már tökéletesen reflektál a szövegre, a történet, a fabula szintjén is: egyre kevesebb dolgon lepődik meg a XXI. századi ember.
A könyv egésze mint metafora találóbban világítja meg a modern ember életének sajátosságait, mint némely, pontos mérésekre támaszkodó szociológia vizsgálat, hiszen ez a könyv egy emberről szól, aki elmesél egy történetet, amelynek nincs története, nincs cselekménye, csak nyomasztó mondanivalója minden modern emberről, aki (vagy konkrétan, vagy átvitt értelemben) keres valamit.
A kistestvér eltűnéséről is csak közvetetten kap információt az olvasó, a regény cselekményének kezdete előtt évekkel tűnt el, csak a narrátor ad, összességében töredékes, elliptikus magyarázatot a történtekre. De lassan gyanút fog az olvasó is – mit, kit keres a narrátor úgy hogy folyamatosan a testvére veszi fel vele a kapcsolatot közvetett módon, embereken keresztül üzengetve neki? Vajon nem inkább, (ahogy ez a XX. századi magyar- és világirodalomra is már jellemző téma volt) nem egyfajta identitás megtestesítője ez a ¬– képzelt? – testvér, vajon nem folyamatosan önmagát kergeti a narrátor, hogy megtalálja a legjobb történetet és e történet legjobb elmondási módját? Ezek a kérdések, ha szabad ezt a hatásvadász fordulatot használni, a ködnek országában maradnak, megválaszolatlanul. A szöveg olvasása után - ez viszont egészen biztos - sokáig gondolkodik az ember azon, hogy ő maga mit üldöz, mit kerget ebben a különös XXI. században?
Bartók Imre: Láttam ködnek országát
Jelenkor Kiadó, 2016, 320 oldal
Írta: Nagy Balázs Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése