Súgópéldány

Milyen lenne, ha a mindenki által ismert, a gimnáziumi szöveggyűjtemények kötelező verseit ma írnák a kortárs költők? Lackfi János és Vörös István újraírta mindannyiunk „régi ismerőseit”, a mi ruháinkba öltöztették őket. Olyan közel hozták a klasszikusokat, hogy Petőfi a konyha helyett a fitneszbe fordul be, Szilágyi Örzsébet pedig e-mailezik. 

Lackfi János és Vörös István korábban már megjelentett két hasonló közös kötetet, az Apám kakasát, amelyben klasszikus gyermekverseket írtak át, és a Csavard fel a szöveget, amelyben pedig magyar slágereket költöttek át. 

Mindannyian emlékszünk azokra a versekre, amelyek a középiskolai kánonban is szerepeltek, mint elemzésre szánt művek, vagy mint fejbe vésendő memoriterek. Ha már nem is tudunk felidézni pontosan minden szót, lüktetésük akkor is ott zenél bennünk. A Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című kötet szerencsére tartalmazza ezeket a verseket is, hogy feleleveníthessük, és újra találkozhassunk velük, mint a régi ismerőseinkkel. Lackfi János és Vörös István átiratai mellett a huszonnégy köztudatban élő költő hatvannégy klasszikus verse is megtalálható a kötetben. 

A két kortárs költő átirataikban felhasználva az ismert versek formáit; új, mai ruhákba öltöztetik a közismert műveket. Igaz, az új öltözet alatt még felismerhetjük régi ismerőseinket, de a megváltoztatott ruházat izgalmassá teszi őket. Az átiratokban megtartották az eredeti versformákat, hogy érezzük az ismerős „zenét”, ugyanazok a szótagszámok, verslábak. Témájukat tekintve is megmaradtak bizonyos kompozíciók, látásmódok, érzések, mintha a halott költőket kiragadták volna saját korukból, hogy egy mai helyszínre helyezve fogalmazzák meg érzéseiket. Így aztán Szilágyi Örzsébetnek is inkább e-mailben kell írnia a fiának, amíg a számítógép rendszerhibát nem jelez, mert elromlott a router: 

„Szilágyi

Örzsébet

E-mailjét megírta, 

Emoti-

Konokkal

Azt is telesírta.

Fiának

Megy a mail

London városába, 

Ahol az

Mosogat

Egy setét kocsmába’.”

(Lackfi János: A fekete router)

De Petőfi lírai énje sem a konyhára fordul már be, hanem inkább a fitneszbe, és ott találkozik a „szép leánnyal”: 

„Befordultam a fitneszbe,

Rá kell gyúrni a bicepszre…

Azaz rágyúrnék én újra, 

Ha már fel nem volna fújva.”

(Lackfi János: Befordultam a fitneszbe)

Alapvetően már az humoros, hogy a mi hétköznapjainkhoz idomítva látjuk a híres klasszikusokat, de a kötetben nem minden vers a humorra épül, találkozhatunk komoly tartalommal is, a mai világunkat érintő súlyos problémák bemutatásával. Bármilyen hangulattal vesszük a kezünkbe a kötetet, mindig találunk olyan verset, amellyel azonosulni tudunk a szívünkben. A két idézett átiratban is szembesülünk például azzal a ténnyel, hogy Szilágyi Örzsébet fia a mi világunkban Londonba kényszerül, hogy mosogatással keressen pénzt. Amíg József Attila a Duna partján üldögélve elmélkedett, Vörös István átiratában az orvosi váró a helyszín, mert a rohanó világunkban már csak muszájból állunk meg. De A walesi bárdok vérengző története is újraismételődhet a mi modern világunkban, csak éppen egy szupermarket falai között, ugyan kevesebb vérrel, de ugyanannyi igazságtalansággal és megalázottsággal. Ilyen Lackfi János átirata, A szupermarket bárdjai. De a falu végi kurta kocsma helyett is már szeméthalom emelkedik, és másfajta szórakozást kínál a helyszín Vörös István Falu végén szeméthalom… átiratában. A kiömlött üres flakon olyan sötétség, amelytől összeszorul a szív. 

„Falu végén szeméthalom, 

ott dobom ki az asztalom, 

meg is állna a kés benne, 

ha az éjjel bicska lenne.

Az éjszaka késlekedik, 

sok kis fénye élesedik, 

pihen a zsák, kiöntötték, 

üres flakon a sötétség.” 

(Vörös István: Falu végén szeméthalom…)

Nehezen húzható meg a szépirodalom birodalmának határvonala. Ez a határ mindenki számára egyéni, ha a mű eléri a befogadó szívét, és új tereket nyit benne, akkor abban az olvasóban az a mű átlendül a szépirodalom határán. A befogadótól függ, hogy a kötet átiratait hogyan olvassa, mert ezek lehetnek a szavak és a fantázia játékai, de bekerülhetnek a véráramba is, hogy egészen a legbensőnkig eljussanak. Szívtágításra egy részlet Kosztolányi Dezső Halotti beszédének átiratából: 

„Nemrég még az ágya szélén ülve 

fogtam kezét, ki ne vágódjon az űrbe,

legutóbb talán óvódásként kapaszkodtam

így őbelé, s megértettem biz azt ottan, 

hogy két ember, ki egymás kezét fogja végül,

nem neheztelhet, ott minden összebékül.”

(Lackfi János: Halotti nyelvlecke)

Az általános iskolások és a középiskolások számára egyre nehezebb a versértelmezés a művek keletkezésének ideje és a mi korunk közötti időtávolságból kifolyólag. Azonban ha ezt a kötetet fellapozzák, olyan témákkal találkozhatnak, amelyeket ők is ismernek, sokkal könnyebben megértik ezeket a versátiratokat. Ezáltal a tananyagban szereplő művekhez is máshogy viszonyulnak majd, és egyszerűbbé válik a memorizálás. Minden irodalmi mű változik a befogadás által, a befogadást pedig az alakítja, hogy milyen korban élünk, és kik vagyunk. Mindig személyre szabottan értelmezzük a verseket, akármilyen nagy az időbeli távolság, azonban a befogadás módszerét is el kell sajátítanunk az iskolai irodalomórákon, amiben segíthet ez a kötet. 

Lehetséges, hogy ez a kötet egy 21. századi Így írtok ti? Annyiban hasonló, hogy az átírt versek eredetijéből valóban megtartották a formát, mintha a halott szerzők írták volna. De különbözik olyan tekintetben, hogy nem kortársaik műveit alakítja át a két költő, hanem az „erősen életben tartott” klasszikus verseket. Ezek nem paródiák, ha az átiratoknak kritikai élük is van, akkor az a mi világunkra irányul, nem a holt szerzők műveire.

A kötet felépítését tekintve egyenlő arányban jelennek meg Lackfi János és Vörös István versei. Mindkét költő egymástól függetlenül megalkotta a saját változatát az eredeti versekre. Nem tudhatták, hogy mit ír a másik, ezért sokszor teljesen eltérő témákat költöttek a friss művekbe, és csak egy-egy vers elkészülése után küldték át egymásnak. 

A színkavalkád azonnal láthatóvá teszi, hogy a fekete betűk a holt szerzők, a zöld és kék színek a két élő költőnk műveit jelölik. Az is mutatja, hogy nem szokványos verseskötettel állunk szemben, hogy a versek a lapokon látvány szempontjából is életre kelnek. Molnár Jacqueline a sorok köré festett illusztrációi olyanok, mint a versekből kicsöppent álmok, amelyeket nekünk kell továbbálmodnunk a művek által.

Lackfi János, Vörös István: Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta

Helikon Kiadó, 2017, 209 oldal

Írta: Ágoston Enikő