„Gondoltál már arra, hogy sáskává alakulj?”

Kabinba zárt férfiak, burjánzó növények, terráriumi környezet, privát történetek, videocasting, sáskajárás, erőszak, nőuralom. Mi a közös ezekben a látszólag egymástól távoli kifejezésekben? Ezek mind megjelennek a STEREO Akt legújabb előadásában, a Védett férfiak kertjében. 


Érdekes kísérletben vehetnek részt, akik ellátogatnak a Védett férfiak kertjébe. Miért mondom, hogy -be, ahelyett, hogy a Védett férfiak kertjére? Hiszen egy előadás-ra szoktunk menni, és nem egy előadás-ba. Itt viszont nem ülünk fel a nézőtérre, hanem besétálunk a színpadra, a kert-be, egy élő kiállításra, ahol férfiak a kiállítási tárgyak. Izgalmas kezdés, és izgalmas kezdeményezés, ahogy a múzeumok világát keverik a színházéval. És az állatkertével is, ugyanis igazi terráriumi környezetet teremtenek a burjánzó növények, az üvegkabinok, a kabinok alján a vörös faforgács és a hatalmas műszikla a színpad sarkán. Minden férfi egy-egy állomás a kiállításon, amit szabadon választott sorrendben nézhetünk végig. A helyszíneken magukra vesszük a múzeumokból ismerős fülhallgatókat, és minden helyen meghallgatunk a kiállított férfiaktól egy személyes történetet. Erős kezdés a nézőt az elején így kibillenteni a komfortzónájából, de ahogy láttam, a többség számára élvezetes volt ez a szokatlan szituáció. 

Volt azonban néhány nehézsége is ennek az új helyzetnek. Egyrészt a helyiség méretéhez képest nagyon szűkösen voltunk, így egymáson átvergődve kellett helyet változtatni a történetek között. Ehhez még hozzáadódott a nézőszámhoz megfelelő számú fülhallgatózsinórok kavalkádja, ami egyre nagyobb gubancokat eredményezett. Ezeket nyilván ki kell tapasztalni az alkotóknak is, bizonyára számukra is csak az előadások szolgálhatnak visszajelzésül a rendhagyó ötlet gyakorlati működésére. Ami számomra problémás volt még, hogy az elején megnyugtatást kaptunk, hogy mindenki minden történetet meg fog tudni hallgatni. Én egy történetről lemaradtam, mert egyel kevesebb kört indítottak, mint ahány állomás volt. Ez kezdetben még nem is zavart annyira, majd kiderült az előadás többi részéből, hogy fontos lett volna hallani. 


A produkció ezen állomásán nemcsak a múzeum, az állatkert és a színház eleminek keverése jelenik meg. A férfiak, akik az egyes helyszíneken kiállítási tárgyként mesélik történeteiket, civil férfiak. Ezek a férfiak osztják meg történeteiket a nézőkkel olyan helyzetekről, melyekben nőnemű társaikkal szemben kerültek hátrányba, illetve megalázó helyzetbe. Ezzel a közösségi színházat is felírhatjuk arra a listára, hogy mi minden keveredik a STREREO Akt munkájában. Az előadás női szereplői, Cuhorka Emese, Julia Jakubowska és Kőszegi Mária ez idő alatt tárlatvezetőként van jelen, ők koordinálják az eseményeket és a bizonytalanabb nézőket. Miután végighallgattuk a kiállítást, elfoglalhatjuk megszokott helyünket a nézőtéren. A színpadi átállás ideje alatt is a színésznők kötik le a figyelmünket, akik kérdőíveket töltetnek ki velünk a látottakról/hallottakról. Itt a „hányasra pontozzuk az egyes történeteket” kérdéseken túl megjelentek olyan meglepőek is, mint a „Gondoltál már arra, hogy sáskává alakulj?”

Az erős kezdés után kíváncsian vártam, hogy mi fog a színpadon történni, mivel tudják fokozni a történéseket, azonban az előadás többi része számomra alulmúlta a kezdést. A színpadon a három színésznő kezd castingba, ahova megérkezik az előadás egyetlen színész férfija, Szász Dániel. Itt kezdem érezni a hiányát annak az egyetlen történetnek, amit nem tudtam meghallgatni, ugyanis kiderül, hogy annak a történetnek a folytatását/előzményét(?) láthatjuk. Az érezhető volt, hogy érdekes időbeli keveredés veszi kezdetét a történettel. Viszont a hiányzó elemtől függetlenül is zavarosnak, és ezáltal hosszúnak kezdtem érezni a látottakat. Megjelentek énekes részek is, ahol sajnos nem volt hallható a Kemény Zsófi által írt dalszöveg. Táncos részek is, amit részben értettem, miért kerülhetett bele: itt a nők sáskává alakulva, sáskamozgást imitálva jelképezték az állatvilágban a sáskanőstények domináns szerepét, akik közösülés közben felfalják a hímet. Ezzel utólag nyert megvilágítást a kérdőívben megjelenő elsőre fura kérdés.


Volt néhány izgalmas elem is Boross Martin rendezésében, ezek üdítően hatottak az egyébként elvont produkcióban. A casting során behoztak egy videokamerát, amit kivetítve láthattunk a nézőtér fölött. Ez teremtett egy új nézőpontot számunkra. A kivetítő más funkcióban is jelen volt, például amikor élőben készített jegyzeteket olvashattunk rajta a castingoltról. Ezek a vélemények is újraértelmezték a látottakat, ami még helyenként komikusnak is hatott. A kivetítőn nézhettük végig a válogatáson a férfira kiszabott egyik feladatot is, melyben sírnia kellett. A The Snowman című animációs mese zenéjére kellett felidéznie egy korábbi emlékét, amin elsírta magát. A kivetítőn a hóember történetét párhuzamosan nézhettük Szász Dániel próbálkozásával. A kivetítő utolsó szerepe a szünet előtt keltett nagy hatást. Itt Cuhorka Emese gépelt be egy viszonylag hosszú elmélkedő, álfilozofikus szöveget a szünetről, amit mindenki azzal tölt el, amivel akar. 

Az előadás szünet utáni részében a casting folytatódott, kellemetlen részek következtek, melyben három lány tesz erőszakot egy elrabolt férfin. Igaz, hogy ez a casting részeként csak játék, és az adóbevallás szó kimondásával bármikor megszakítható, a férfi vendéget mégis kényelmetlen helyzetbe hozták. Itt némiképp megjelenik a hatalommal való visszaélés egy formája, ahol nem nőkkel, hanem nők követik el azt. A #metoo botrány időszakában érdekes kezdeményezés a férfiakat ért elnyomás, bántalmazás színpadra vitele egy látszólag kifordított világban. A civil szereplők újbóli bevonásával elkezdik fejtegetni azt a kérdést is, hogy miért lett a férfi a domináns nem a történelem során. 

Az előadás első fele nagy ígéretekkel kecsegtetett, azonban a második részben nem tudta megugrani azt. Inkább az elszórtan megjelenő érdekes ötletek jelentettek élményt. Ettől függetlenül a téma, amivel foglalkozik, a férfiakat ért atrocitások – amik ugye jelen vannak, csak kevés férfi mer beszélni róla – fontos kezdeményezéssé teszi az előadást. 

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Bartha Máté

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése