SÚGÓ+ – A múlt elevenen él a jelenben

Végy két főszereplőt, akiknek a múltjában szörnyűséges dolgok történtek, és ezek kihatással vannak a jelenükre. Szőj a cselekménybe egy világmegváltó utazást, ami a lelkileg teljesen tönkrement házaspár életében sorsfordító lehet. Ezek után pedig már csak azt nem szabad hagynod, hogy boldogok legyenek, tehát egy jó adag misztikus, paranormális, horrorisztikus elemre is szükséged lesz. Nem árt figyelembe venni, hogy ehhez jól asszisztálhat egy elhagyatott ház, ahol a legszörnyűbb dolgok, ha kell, ha nem, úgyis bekövetkeznek. A felsorakoztatott klisék ellenére az S. L. Grey néven szereplő dél-afrikai írópárosnak mégis sikerült valami szerethetőt, kellemes kikapcsolódást nyújtó élményt alkotnia.

A borító volt az, ami egyből felkeltette a figyelmemet, hiszen a régi kísértetfilmeket idézte, amelyek nemcsak a sallangot, de még valódi történetet is hordoztak magukban. Valami ilyesmit keresem én is a könyvben. Ha nem is maradéktalanul, de azt hiszem megtaláltam.

„A kísértetek kiszívják az ember lelkét a sikoltozásukkal.”

Amin lehetett volna fejleszteni, az egyértelműen a karakterrajz. Két nézőpontkarakteren keresztül követhetjük végig az eseményeket, akik a regény elejétől a végéig egysíkúak, és saját csapdájukból egyáltalán nem lépnek ki. Érthető, hogy a múlt eseményei mindkettőjüket megviselték, de talán nem ártott volna a történet szempontjából némi színt vinni játékuk ívébe. Sajnos a mellékszereplők sem lettek igazán kidolgozva, és emiatt a történet végéig Steph és Mark gyermekét Haydent feleslegesnek éreztem.

Mark és Stepf férj és feleség, nemrég betörtek az otthonukba, amit eddig nem sikerült feldolgozniuk. Ezért is jön kapóra egy párizsi út, ami talán megoldhatja a problémájukat. Igen ám, csakhogy Marknak más rejtegetni valója is akad, hiszen első házasságából született lánya meghalt. Az apartman pedig, ahol kikötnek sajnos közel sem az, aminek látszik. Kénytelenek azonban mégis itt maradni, és eldöntik, hogy amennyire csak lehet, élvezni fogják ittlétüket. Az apartmanos epizód vált a kedvencemmé, mert a mű ekkor olyan atmoszférát teremtett meg, amit még egyik regénynél sem éreztem, és egy különleges hangulatot kölcsönzött a történetnek. Ehhez persze hozzájárult a sipítozó szomszéd, aki folyton azt rikácsolta, hogy hagyják el ezt a helyet, a levágott haj, amikből szekrénynyi mennyiséget lehetett találni, illetve az, hogy egy másik ingatlanos oldalon Steph különös felfedezésre bukkant.

Bár nem az egész kötet játszódik az apartmanban, mégis a történet gerincét adja, kulcselemként van jelen, és gyönyörűen átfogja a múltat és a jelent, valamint vetíti előre a jövőt. A szereplők mintha egy analitikus dráma résztvevői lennének, akiknek fel kell dolgozniuk a múltat, hogy a jelenjükből kilépve esélyük legyen a jövőre. 

Összességében elégedett voltam a könyvvel, az elejétől a végéig fenntartotta az érdeklődésem, és hozta ugyanazt a színvonalat. Talán a karaktereken lett volna még mit csiszolni, de ennek ellenére is élvezhető volt a misztikumnak köszönhetően. Azoknak ajánlanám ezt a regényt, akik szeretik a rövid, de megrázó történeteket. Garantáltan nem fognak csalódni, hiszen Steph és Mark szívszorító sztorija mindenképpen kizökkenti őket a szürke hétköznapokból. Azoknak szintén ajánlom, akik nem szeretik a véres, kaszabolástól és darabolástól sem mentes történeteket, ezzel szemben rajonganak a lélektani drámákért, thrillerekért. Ebből kifolyólag horrort, mint zsánermegjelölést végig erősen durvának érzem ennél a kötetnél. Ez nem horror, sokkal szövevényesebb, több annál. Tökéletes kikapcsolódás azoknak is, akik pszichológiai szempontból is szívesen vizsgálnak meg egy adott művet, s nem félnek az emberi döntések okát felfejteni. Tény azonban, hogy ez a kötet nem való mindenkinek, az idősebb korosztály (16+) számára viszont igazi csemege lehet. Figyelem, a tökéletes borzongás és a szellemek miatt ajánlatos éjszaka olvasni!

S. L. Grey: Az apartman
Agave Könyvek, 2017, 272 oldal

Írta: Rojkó Enikő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése