Véget ért a MOST FESZT – megvannak a díjazottak

A 2018. március 21. és 25. között zajló MOST FESZT 2018 öt napja alatt kilenc előadást (négy monodrámát és öt stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

A monodrámákat (a fesztiválszereplés sorrendjében) Pál András (Petri György: Kezdhetek folytatódni – Petri-est, az Ördögkatlan Produkció és a Radnóti Színház közös előadása, csellista: Rozs Tamás, Rendező: Valcz Péter), Nagy Dániel Viktor (Leszámolás velem – Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című regénye alapján Dr Pataki Pál fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta Zöldi Gergely és Rába Roland, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció közös előadása, Rendező: Rába Roland), Pálya Pompónia (Túlóra – Lisa Langseth A karmester szeretője című műve alapján átdolgozta Bodor Panna és Vadász Krisztina (Teplán Ágnes fordításának felhasználásával), az Ódry Színpad előadása, Rendező: Vadász Krisztina) és Jankovics Anna (A legnagyobb tilos! – Kiss Ottó, Ranschburg Jenő, Szabó T. Anna, Lackfi János, Kollár Árpád, Turbuly Lilla, N. Tóth Anikó, Babiczky Tibor, Weöres Sándor, Kukorelly Endre, Ágai Ágnes, Siv Wiederberger és Halász Judit műveiből szerkesztette: Jankovics Anna, a Szolnoki Szigligeti Színház előadása, Rendező: Jankovics Anna) játszották.


A stúdiószínházi előadások sorát A név: Carmen című szerelmi ballada nyitotta (Prosper Mérimée nyomán színpadi változat Sediánszky Nóra, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása, Rendező: Sediánszky Nóra), majd a Csak egy szóval mondd című dráma következett (Elvira Lindo azonos című regénye nyomán a színpadi adaptációt írta Gyarmati Kata, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása, Rendező: Edvin Liverić m.v.), a fesztivál harmadik napján Háy János A halottember című színházi balladáját láthatta a közönség (az Ördögkatlan Produkció, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása, Rendező: Bérczes László), a stúdiószínházi előadások sorát Martin McDonagh A párnaember című pszichothrillere (a csíkszeredai Csíki Játékszín előadás, Rendező: Csiki Zsolt) és Fábián Péter – Benkó Bence Elza, vagy a világ vége című darabja zárta (a Miskolci Nemzeti Színház előadása, Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence).

A MOST FESZT 2017 keretében megrendezésre került Térteremtők című kiállítás folytatásaként a MOST FESZT 2018-on az ITT ÉS MOST alprogramsorozat részeként TÉRTEREMTŐK II. – VÁLOGATÁS AZ 1990-ES ÉVEK SZÍNHÁZI DÍSZLETEIBŐL címmel nyílt tárlat a színpadi látvány olyan meghatározó alkotóinak munkáiból, mint Antal Csaba, Baráth Ferenc, Götz Béla, Horesnyi Balázs, Horgas Péter, Kentaur, Khell Zsolt, Makovecz Imre, Pauer Gyula és Vogel Eric. A kiállítás a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, és a Jászai Mari Színház rendezésében jött létre, a tárlat anyagát Turnai Tímea színháztörténész, szakíró válogatta és állította össze.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészült, az előadások után pedig az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel.

A MOST FESZT 2018 díjazottjai

A szakmai zsűri díjai
A fesztivál alapításakor meghatározottaknak megfelelően a MOST FESZT 2018 versenyelőadásai szakmai zsűri előtt mérethették meg magukat. A fesztivál szakmai zsűrije négy tagból állt: Császár Angela (Magyar Művészeti Akadémia), Galgóczy Judit (Magyar Színházi Társaság), Szilágyi Tibor (Magyar Teátrumi Társaság) és Kovács Natália (Színházi Kritikusok Céhe).

Kezdhetek folytatódni
Legjobb monodráma előadás
Petri György: KEZDHETEK FOLYTATÓDNI – PETRI-EST
vers-est
Játssza: Pál András
Csellista: Rozs Tamás
Rendező: Valcz Péter
Az Ördögkatlan Produkció és a Radnóti Színház közös előadása

Legjobb stúdiószínházi előadás
Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
pszichothriller
Rendező: Csiki Zsolt 
A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása 

A párnaember
Legjobb alakítás különdíja
Mészáros Sára – Háy János: A HALOTTEMBER című színházi balladájában nyújtott alakításáért.
Rendező: Bérczes László 
Az Ördögkatlan Produkció, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása

A Magyar Művészeti Akadémia különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért
Háy János: A HALOTTEMBER
színházi ballada
Rendező: Bérczes László 
Az Ördögkatlan Produkció, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása

A közönségzsűri díja
A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik kilenc előadásos, azaz a MOST FESZT 2018 valamennyi előadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Béndek Krisztina adózási szakértő (Felcsút), Dankóné Salzmann Judit közgazda (Tata) és Kerekes László intézményvezető (Budapest) képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

A közönségzsűri
Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című művének, a regény világát és üzenetét különös érzékenységgel megjelenítő színpadra alkalmazásáért, továbbá Nagy Dániel Viktor megrendítő mélységű alakításáért, valamint a színpadi megvalósítás képi világának kreativitásáért a MOST FESZT 2018 közönségzsűrijének díját a Leszámolás velem című monodráma kapta (Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel című regénye alapján Dr Pataki Pál fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta Zöldi Gergely és Rába Roland, szereplő: Nagy Dániel Viktor, rendező: Rába Roland, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció közös előadása).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése