Május 10-én több szempontból is rendhagyó GIGA bulival vár minden érdeklődőt a TÁP Színház. Az idén 25. születésnapját készülő társulat hatalmas évadzáró ünneplés keretein belül most a megszokott Varieté helyett premier előadással kezdi az estét, melyet koncertek és DJ-k követnek egészen kifulladásig. Emellett egyperces színházra és bajusz szépségversenyre is számíthatnak az érdeklődők az est folyamán.
Az érdeklődök az est nyitányaként Horváth Lili Olga és Laboda Kornél közös bemutatóját a BajuSS című dadaista freak show operát láthatják Göndör László rendezésében. A darab egy szerelmi háromszöget mutat be, melynek főszereplői a fiatal és bajusztalan Hitler, Sztálin és a cseperedő közös bajszuk. A történet egy olyan hatalmi térben játszódik, ahol a hatalmat egy teljesen irracionális aktus, a Bajusz birtoklása révén lehet megszerezni. Két arccal azonban nem lehet egy bajuszt megülni. Hatalom, szerelem, erotika, közös gyermek: ez mind a Bajusz. Darabunkkal szeretnénk lehetőséget teremteni a jelen társadalmi állapotok közösségi terápiás feldolgozására, valamint felhívni a figyelmet a mostanában újra elharapódzó bajuszviselés esetleges veszélyeire.
A BajuSS Laboda Kornél, Váradi Gábor, Fekete Ádám, Posch Roland, Hrisafis Gábor, Preiszner Miklós, Znajkay Zsófia, Monhor Viktória és Szabó Veronika előadásában látható. Az előadás a Bíborszalon és a TÀP Színház koprodukciójában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nagylelkű támogatásával jöhetett létre. (további látnivaló: http://bajuss.com)
A bemutatót az Ed Is On zenekar követi. Tasnádi Bence, a formáció frontembere egyben a budapesti Katona József Színház színművésze is, így a koncertek alatt a közönség nemcsak tartalmas, elgondolkodtató szövegeket és fülbemászó dallamokat, hanem a színházból hozott drámai és szuggesztív előadást kap egyszerre. Tasnádi Bence mellett Wolford Beni, Várvölgyi Szabolcs és Szilágyi Márton lépnek színpadra.
A zenekar előadása után a 2013-ban alakult Freakin' Disco formáció következik Komjáti Áron, Keresztes Gábor, Szabó Sipos Ágoston és Csizmás Andris szereplésével. Az egyedi hangzásvilágot képviselő csapat a jazz, techno, funk és elektronika egyvelegéből álló különleges zenéje mellett a látványra is ad, a ledfal, a moduláris szintetizátor és az elmaradhatatlan bajusz emelik az előadás fényét.
A program zárásaként Táp DJ-k szórakoztatják a túlélőket kifulladásig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése