Józan László, a Vígszínház Junior Prima-díjas színművésze másfél hónapon át gyűjtött pénzadományokat rászoruló magyar családoknak, akik szülőfalujában, a kárpátaljai Mezőváriban élnek rendkívül nehéz körülmények között. Voltaképpen jótékonysági aukciót indított a Facebookon. Két különleges tárgyat bocsátott online árverésre.
Együttműködő partner a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet volt. A hat hét alatt valamivel több mint 420 ezer forint jött össze a hozzájárulásokból, amelyekből elsősorban élelmiszer- és higiéniai csomagokat vásároltak. Ezeket az adományokat Józan László és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai március 24-én személyesen adták át a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának, illetve kilenc mezővári családnak. Több hónapra is elég élelmiszer jutott például a 93 éves Erzsi néninek, a falu legidősebb asszonyának, vagy a négygyermekes Farkas-családnak, akik a száraz élelmiszeren kívül íróasztalt, gyerekszékeket és mosógépet is kaptak.
Március 24-én személyesen adták át az adományokat Józan László és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai elsőként a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának. Majd kilenc rászoruló családnak vittek élelmiszer- és higiéniai csomagokat. Menyhárt István református lelkész külön köszönetet mondott Józan Lászlónak, az adakozóknak és a licitálóknak, illetve a közbenjárásért és a szervezésért az Ökumenikus Segélyszervezetnek.
„Nagyon örülök annak, hogy sikerült új, közvetlen kapcsolatot teremteni a mezővári beteggondozók és az Ökumenikus Segélyszervezet között, ők ugyanis eddig nem ismerték egymást. Ezt az együttműködést különösen fontosnak tartom – jól ismerve a helyi nehéz körülményeket” – mondta Józan László.
Jótékonysági aukciója a közösségi médiában, a Facebookon zajlott, Józan László hivatalos oldalán. Ő maga találta ki a „Mert adni egyszerűen jó” kampányt. Két különleges tárgyat bocsátott online árverésre, mindkét relikvia a Vígszínházhoz is kapcsolódik: elsőként a Vigyél Haza! kutyamentő alapítvány naptárára lehetett licitálni, amely végül 200 ezer forintért kelt el. (A Vígszínház művészei dedikálták is a naptárt, amelynek készítésében szintén részt vettek.) A második tétel a Pál utcai fiúk című, rendkívül sikeres zenés előadáshoz kötődik: egy olyan póló, amely a premierre készült, egyedi, kereskedelmi forgalomba nem került. A Pál utcai fiúk szereplői dedikálták. Itt 100 ezer forintnál állt meg a licit.
Mindezeken túl még további összegek is befolytak az Ökumenikus Segélyszervezet számlájára – Józan László jótékonysági felhívására. Összesen valamivel több mint 420 ezer forint.
„Azért is a közösségi médiát választottam a jótékonysági árverés „helyszínéül”, mert ezen keresztül a fiatalokat is jobban meg tudjuk szólítani, felhívhatjuk a figyelmüket a szolidaritásra. Úgy gondolom, az ismertség kötelességgel és felelősséggel is jár: kötelességünk a rászoruló emberek mellé állni. És a segítség sokat jelent a nélkülözőknek. Túl a támogatáson figyelmet, törődést is jelent. Ami lelki dolog is. Nemcsak annak, akit segítünk, hanem saját magunknak is jót tesz. Egyszerűen jó adni. És egy jó ügy mellé állni támogatóként azt az érzést adja, hogy érdemben tettünk valamit azért, hogy a világ kicsivel jobban működjön. Nyilván számomra a szülőfalum mindig is fontos marad. Hálás vagyok a licitálóknak, az adakozóknak, és kollégáimnak is, akik támogatták a kezdeményezésemet. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója 2-2 tiszteletjegyet is felajánlott a Távoli dal című előadásra azoknak, akik a legnagyobb felajánlást tették a licit során” – fűzte hozzá Józan László.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 1998 óta van jelen Kárpátalján. Beregszászi központján keresztül segíti a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, hosszú távú fejlesztő- és segélyprogramokkal. Tevékenységében kiemelten fontos a nehéz sorsú gyermekek felzárkózásának elősegítése.
„A kelet-ukrajnai háborús helyzet gazdasági válságot okozott. Ennek következtében az elmúlt években Kárpátalján is sok család számára egyre nehezebb a megélhetés – a létminimum szinten tartása, a mindennapi étkezés, ruházkodás, a rezsi költségek kifizetése. Az árak emelkedtek, a bérek, illetve a pénz értéke drasztikusan csökkent. Különösen a sokgyerekes családok, az egyedülálló idősek, nyugdíjasok számára nehéz mindez. Egyre több magyar család fordul a Magyar Ökumenikus Segélyszervezethez élelmiszer-, illetve téli tüzelőtámogatásért. Józan László példaértékű kezdeményezése a konkrét segítségen túl is jelentős, hiszen sokak figyelmét ráirányította a kárpátaljai helyzetre, és arra, hogy a magunk eszközeivel mindannyian tehetünk valamit a rászorulókért” – mondta Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése