Évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház

Egyre gazdagabb tartalommal szükséges becsábítani a közönséget a színházba – hangsúlyozta Oberfrank Pál színművész, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén június 30-án. Az intézmény igazgatója kifejtette: a fenntartói elvárások teljesítésén túl céljuk, hogy mind többen magukénak érezzék a 110 éves Veszprémi Petőfi Színházat. 


Ovádi Péter országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Veszprém nemcsak történelmi múltjáról és gyönyörű környezetéről, hanem kulturális hagyományairól is híres, amelynek alapját a Veszprémi Petőfi Színház adja. Némedi Lajos, a fenntartó Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere valamennyi színházat kedvelő és támogató nevében köszönetet mondott a teljes társulatnak az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményért és hozzátette: izgalommal várja a következő évadot. Az eseményen elhangzott, hogy az úgynevezett népszínházi kínálat mellett a klasszikus és kortárs drámák kedvelői is megtalálták az ízlésüknek megfelelő darabokat – utalva többek között a Kurázsi mama bemutatójára –, számos repertoáron lévő előadást pedig a jövőben is láthat majd a közönség. Nagy sikerrel játszották a Bob herceg című operettet és maradandó élményt adott a fiatal generációnak a Holt költők társasága. Utóbbi két alkalommal került színre a Nemzeti Színházban, az előadás hazai és határon túli teátrumokba is ellátogat majd. Az Isten pénze című musical főszereplőjeként Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt láthatta a közönség; a hatalmas érdeklődés és a nézők kérésére ősztől ismét műsorra kerül a legendás karácsonyi történet. A Veszprémi Petőfi Színház tervezett rekonstrukciójára készülve a Budapesti Játékszín Életrevalók című igaz meséje mutatkozott be a nagyszínpadon meghívott előadásként. 

Oberfrank Pál megjegyezte, hogy a rekonstrukciós munkálatok a következő szezonban még nem érintik a főépületet, így valamennyi produkciót a megszokott helyszíneken mutatnak be. A direktor örömmel számolt be arról is, hogy a gyermekszínház és a Latinovits-Bujtor Játékszín öt bemutatója szintén komoly érdeklődést váltott ki a színházi különlegességet kedvelő nézők körében, a Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjáték előadásszáma pedig messze magasabb volt az átlagos mutatóknál. 


Az idei évadban 303 előadást játszott a színház, a közönség pedig 20406 darab bérletet váltott meg. Kiemelkedő eredmény, hogy a nézőszám elérte a közel 100000 főt, amely az alapfeladatban vállalt öt nagyszínházi, egy gyermekszínházi és kettő játékszíni saját bemutatón kívül számos egyéb jellegű rendezvény, program (többek között a nyílt nap, gyermeknap, a bérletek éjszakája és két fesztivál) összesített látogatószáma. Oberfrank Pál kiemelte, hogy ez a sokrétű tevékenység reményeik szerint továbbra is fókuszban tartja a színházat, amely így tölti be igazán hivatását és játszik komoly szerepet a társadalmi felelősségvállalás terén. Oberfrank Pál beszámolt a Veszprémi Petőfi Színház idei évadban megrendezett két fesztiváljáról is, amelyekkel a Veszprém Európa Kulturális Főváros program fesztiválkínálatát kívánják bővíteni. Áprilisban az Érzékenyítő fesztivál emberi sorsokon keresztül érintette meg a mintegy 1000 fős közönségét, júniusban pedig az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál közel 7000 fős látogatószámával tettek jelentős lépést annak érdekében, hogy az operett, mint hungarikum műfaj még sokáig fennmaradjon. 

A hagyományoknak megfelelően az évadzáró társulati ülés végén a nézők szavazatai alapján átadták a legjobb színművésznek járó Petőfi-díjat, amelyet ismét Kőrösi Csaba vehetett át. Sokan adták le voksukat Bálint Andrásra, így a színművész tiszteletbeli Petőfi-díjban részesült. A színészek és rendezők szavazatai alapján a Latinovits-díjjal Máté P. Gábort értékelték, a háttérben dolgozók munkáját elismerő Medgyaszay-díjat pedig Pásztor Károly akusztikusnak ítélte oda a társulat. Az Évad nézője idén Németh László és családja lett, akik minden bemutatót – számos produkciót több alkalommal is – megtekintettek. Horváth Károly és Somogyi György világosítók nyugdíjba vonulásuk alkalmából örökös világosító címet vehettek át. 

A közönség a nyár folyamán a Veszprémi Petőfi Színház társulatával az ország számos szabadtéri színpadán találkozhat majd, az ősszel induló új évad első bemutatója pedig szeptember 28-án a Nyitott ablak című zenés játék lesz Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész rendezésében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése