A Proton színház Nehéz istennek lenni című előadása külső helyszíni produkció, a közönséget a Trafóból külön buszon vitték át a Gyömrői úti gyártelepi helyszínre. A gyártelep baljós hangulata tökéletesen illett Mundruczó Kornél legújabb rendezéséhez, ami Arkagyij és Borisz Sztrugackij 1964-es, azonos című sci-fi regényét vette alapul.
Mundruczó megtartotta a történet alapját, miszerint létezik a jövőben egy távoli bolygó, ahonnan a múltba/jelenbe – nézőpont kérdése – érkezik egy úgynevezett progresszor, név szerint Rumata, akinek a feladata az, hogy észrevétlenül jó irányba terelje a társadalmat, mindezt úgy, hogy nem tehet erőszakos beavatkozásokat. A szituáció és közeg, amibe a progresszor belecsöppen, a regényben (is) egy komor, disztópikus helyzet; egy középkori befolyásos alak létrehozott egy kegyetlen gárdát, akik szisztematikusan pusztítják az írástudókat.
A Proton színház rendezője a helyszínt megváltoztatva, az ukrán-magyar határhoz, két út menti kamion köré helyezte át a cselekményt. Három kurva sorsát, munkáját, és az ezek során elszenvedett megaláztatásaikat, jogaiknak sárba tiprását kellett a Nagy Zsolt formálta Rumatanak végigkövetnie, beépülve a lányokat időnként átvizsgáló doktor szerepébe. A rendező témaválasztása nagyon is aktuális színezetet kap az elmúlt hónapokban világszerte – jogosan – fellángoló neo-emancipációs hullámok után, így Mundruczó megoldását tekinthetjük egy, a témában közhelyes, formájában viszont rendhagyó alkotásnak. Mindenesetre az eddigi zaklatásos, újraformálódó nőképekkel teli évad végén mindezzel a plusz közéleti tapasztalattal még erősebben érezhető át egy-egy jelenet jelentősége.
A díszletért és jelmezért felelős Ágh Márton, illetve Nagy Gergely kellékes egy impozáns, színes és részleteiben gazdag színpadképet állítottak fel a gyártelepi sarokban. A kinyitott kamionbelső utolsó sarokig, és kacatos polc felsőig részletes és pontos berendezése szárazon és kíméletlenül adta vissza a kurvák, és munkatársaik mocskos, és szűkös életterét.
Ehhez hasonló világot láthattunk már megfilmesítve itthon; a Kút, Viktória – a zürichi expressz című alkotásokban. Míg ezekben a filmekben a vászon, vagy a képernyő által a néző „távolabb” tud maradni a történésektől, addig Mundruczkó Kornél előadásában, hiába, hogy a legdurvább jeleneteket filmvásznon közvetítik, mindez sokkal brutálisabban jelenik meg. Mindenki tudta, és érezte, hogy a legkegyetlenebb történések is éppen most, tőlük alig pár méterre, a kamion belsejében zajlanak.
Tóth Orsi és Kiss Diána Magdolna a civil és színészi reakciók között szinte észrevétlenül lavírozva támasztották alá az osztrák Der Standard portálon olvasható kritikában használt hardcore-reality színház jelzőt. Wéber Kata ezzel szemben a történet egy pontján kizökkentett az egyik legkeményebb jelenetnél; hanghordozásával önmaga és a helyzet paródiájává vált, ezzel csökkentve az egyébként ösztönösen jövő megrökönyödést. Láng Annamária karakteres arcának alig észrevehető játékával, szexuális kisugárzásával, és recés mély hangjával úgy keltette életre a strici karakterét, hogy érzelemmentes főnökként is mellőzte az indokolatlan ordibálásokat; inkább tekintetével, mimikájával jelenítette meg Mommy Blue-t. Egy-egy őrült jelenetében tűpontosan váltogatva a lágy, emberibb és a rideg, kegyetlen megszólalásait, egy életszerű karaktert tudott a színpadra állítani.
A leghatásosabb alakítást egyértelműen Katona László nyújtotta, a kelet-európai szadista pornós szerepében. Eszelős tekintete megidézte a nőket lelkileg, és fizikailag is megalázó, az őket szó szerint földbe tipró karaktert. Minden percben elhitette, hogy számára egy nő levizelése olyan része a munkájának, amilyen egy szakácsnak a só szórás.
A szerencsétlen, sérült, családon belüli molesztálásokkal és gyilkosságokkal teli gyermekkorból éppen hogy felnőni kezdő, bosszúért esküdött férfit Rába Roland alakította. A színész egy olyan végletek között ingadozó karakter épített fel, aki egyszerre óvja és alázza meg a nőket.
A darab központi szereplőjét, a progresszort Nagy Zsolt játszotta. Kisfiús tekintetével visszaadta azt a naivitást, amit egy felvilágosult, távolból érkező és jót akaró figura érezhet egy ilyen mocsokba csöppenve. Karaktere nem megy keresztül látványos jellemfejlődésen, nem kapott széles skálán mozgó színészi játékra alkalmas személyiséget, így mindvégig szürkébbnek éreztem őt a többi nagyobb szerep megformálóinál.
Csiszár Imre így fogalmazott az első Művészetek Völgyén: „Akik ide el fognak jönni, azok nem színházba jönnek, azok eljönnek az ő falujuknak a domboldalába, csak itt találkoznak valamivel. Na most, ha találkoznak valamivel, és én meggyőző tudok ebben lenni, akkor színházat avatok a kapolcsi domboldalon.” Mundruczó Kornél és csapata hasonlóan alkotott; a Gyömrői úti gyártelepre hozták el ezt a kemény és kegyetlen világot, meggyőzően. Színházat avattak a budapesti gyártelepen.
Írta: Gyepesi Flóra
Fotó: Tony Lewis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése