Legemlékezetesebb pillanatom a Koronázási Szertartásjátékon! – esszépályázat

A Vörösmarty Színház esszépályázatot hirdet diákok, valamint felnőttek számára.
A pályázat témája: Legemlékezetesebb pillanataim a Koronázási Szertartásjátékon.


A Koronázási Szertartásjáték útja 2013-ban indult azzal a gondolattal, hogy Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes: a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó - és temetkezési helyén láthatják a nagyszabású előadást. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla és III. Béla után 2018-ban az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát kibocsátó II. András koronázási szertartását és életét vitte színre Szikora János rendező. 

Ehhez kapcsolódóan esszépályázatot hirdetünk. Kíváncsiak vagyunk, hogy nézőinket a 6 meghatározó királyunk koronázását bemutató előadások között mely pillanatok ragadták meg a legjobban. Egy pályázaton belül akár több magával ragadó pillanatot is fel lehet idézni.

A pályaművek formai követelményei: 
Terjedelmi megkötés nincs. Az elkészült esszéket e-mailben, személyesen, vagy postai úton is benyújthatják a pályázók. Kézírással lejegyzett esszé esetén kérjük, ügyeljen az olvashatóságra. A pályamunkáknál kérjük feltüntetni az alábbi elérhetőségeket:
  • Név
  • Kategória: diák / felnőtt
  • Telefonos elérhetőség, e-mail cím


A nevezés ingyenes. 
A bírálat módja: A beérkező pályaműveket egy öttagú zsűri bírálja el. 

Díjak
A pályázatokat feltesszük a facebook.com/koronazas oldalra is, ahol a legnépszerűbb, legtöbb szavazatot („Tetszik”) kapó esszé pályázója különdíjban részesül. 
Az alkotókat a zsűri véleménye alapján kategóriánként, valamint a közönség szavazatai alapján a Vörösmarty Színház ajándékával jutalmazzuk, páros belépőjeggyel egy kőszínházi előadásra. 

A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, 10 óra (Ezen időpont után nevezéseket már nem fogadunk.) 

A nyertesek nevét a www.koronazas.hu weboldalon és a Koronázási Ünnepi Játékok hivatalos Facebook-oldalán hirdetjük ki 2018. szeptember 29-én. 

A közönségszavazatokat előreláthatólag 2018. szeptember 20-27. között lehet leadni. 

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatok a Vörösmarty Színház portáján (8000 Székesfehérvár, Fő utca 8.) adhatóak le személyesen vagy postán, míg e-mailen (ahol további információ is kapható) a kommunikacio@vorosmartyszinhaz.hu címen. 

Egyéb feltételek és információk: 
  • Kizárólag a Koronázási Szertartásjátékok témáját feldolgozó alkotásokkal lehet pályázni.  
  • Egy alkotó maximum 3, különböző témát feldolgozó alkotással pályázhat.
  • A beérkezett pályamunkákat csak akkor tudjuk elfogadni, ha szerepel rajta az alkotó neve, telefonszáma, vagy e-mail címe.
  • Fotózott, szkennelt küldött pályázattal nem lehet nevezni!
  • Az eredményhirdetést követően a pályázatokat nem áll módunkban visszaküldeni. 
  • A pályázat kiírója a Koronázási Ünnepi Játékok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaműveket internetes felületeken, programfüzetekben, egyéb szóróanyagokon felhasználni. 
  • A pályázat kiírója jogosult a pályázat nyerteseit (nevük feltüntetésével) fotókon, cikkekben, egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni. 
  • A pályázat kiírója a pályázat során birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázattal és a Koronázási Ünnepi Játékokkal összefüggő kommunikáció céljából használja, harmadik személy részére nem továbbítja, azokat a pályázat után megsemmisíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése