A IV. OPEN Fesztivál keretein beül, november 17-én mutatja be a MU Színház legújabb saját projektjét, a Felnőttkorunk ’89 című előadást. A produkció a színház 60 pluszos civil közösségének visszaemlékezésein alapuló vitaszínházi előadás, amely során a közönség és az előadók közösen beszélgethetnek a rendszerváltásról és az ahhoz kapcsolódó élményeikről. Az alkotófolyamat különleges hangulatáról, az előadás formájáról, benyomásokról a rendezőt, és egyben a Káva Kulturális Műhely tagját, Sereglei Andrást kérdeztük.
A Felnőttkorunk ’89 előzménye a 2016 decemberében bemutatott Gyermekkorunk ’56 című előadásotok. Mi motivált benneteket abban, hogy elkezdjétek ezt az előadássorozatot a MU Színház 60 pluszos közösségével?
Az 1956-os műsor azt az érdekes alaphelyzetet használja ki, hogy minden szereplő, aki részt vesz ebben az ünnepi műsorban, megélte, átélte gyerekként a forradalom eseményeit. Ha úgy vesszük, ez egy 100%-ig saját élményű forradalmi megemlékezés. A rendszerváltás pedig egy olyan korban érte őket, amikor mindannyian középkorúak voltak, amikor már felnőttként vehettek részt az eseményekben és az azt követő politikai és társadalmi folyamatokban.
Mesélj egy kicsit a próbafolyamatról! Mennyiben más egy civil közösséggel dolgozni, te hogyan tudtál nekik segíteni abban, hogy a személyes élményeiket színházi formában tudják feldolgozni?
A folyamat szinte mindig az emlékeink felidézésével kezdődik. Sokszor egész próbán csak mesélünk, hagyjuk, hogy az emlékeink, a gondolataink felszabadíthassák magukat. Később ezeket a történeteket muszáj valamilyen keretrendszerbe helyezni, itt a haiku versforma és az Örkény István féle groteszk egyperces novella volt, amit használtunk. Improvizáltunk jeleneteket, amelyeket Róbert Júlia, a produkció dramaturgja átfésült és megszerkesztett. Ez egy nagyon rutinos csapat, igazán sok segítséget nem igényeltek, csak a szerkesztést, amelyet Sztripszky Hanna a produkció managere csinált.
Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a közös munka során?
A rendszerváltás egy bonyolult társadalmi folyamat, amelyet nagyon különbözően éltünk meg. A gazdasági, a politikai oldala kifejezetten “drámaiatlan”. Keresnünk kellett olyan helyzeteket, amelyek emberi drámák a rendszerváltás tükrében. Ez eleinte nagyon nehéznek tűnt, de ahogy egyre mélyebbre mentünk ezekben a kérdésekben láttuk, hogy ez a távolinak látszó folyamat mennyire leszivárgott a hétköznapokba. Ezekkel a drámai helyzetekkel, amelyek mindenki életében jelen voltak már nagyon is tudtunk mit kezdeni.
Mi újat „tanultál” te a szépkorúak visszaemlékezésein keresztül a rendszerváltásról?
Az én családom kifejezetten a vesztes oldalon állt. Nagyon nehéz helyzetekre emlékszem ebből az időből. Érdekes volt hallgatnom őket, hogy szinte valamennyien a rendszerváltás nyertesei. Főleg a sikereket, a lehetőségeket emelték ki a történeteikből. Ez engem rákényszerített arra, hogy felülvizsgáljam az általános hozzáállásomat a rendszerváltáshoz.
Az előadás vitaszínházi formában zajlik. Mire számíthat a néző, milyen szerep jut neki?
A vitaszínház egy olyan műfaj, ahol nincsenek szerepek, mindenki a saját véleményét mondhatja el, dönthet saját belátása szerint. Vagy csak hallgatja a többieket.
Kiknek és miért ajánlanád különösen az előadást?
Bárkinek érdekes lehet ezzel az eseménnyel egy kicsit foglalkoznia, hiszen a mai Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedése a rendszerváltás vívmányaira, problémáira és hibáira épül. Érdemes beszélni róla. Főleg most.
Tervezitek a jövőben folytatni a sorozatot?
Ez egy öntevékeny csoport. A pályázatokat és a témákat maguknak keresik. Ha úgy döntenek a jövőben, hogy szeretnének még egy előadást csinálni és azt velem képzelik el, én nem zárkózom el.
A MU Színház: Felnőttkorunk ’89 című előadásáról bővebb információ a MU Színház honlapján
Fotók: Tóth Bence Mihály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése