„I’m a Barbie girl in the Barbie world!”

Idén októberben az MU színház gondozásában napvilágot látott a k2 Színház, Rinocéroszok –avagy a diákcsíny-enciklopédia című alkotása. Az interaktív előadás a közönség bevonásával olyan mindenkit érintő problémákat tár a nézőtér elé, amelyekről nem esik szó a mindennapokban, mégis nagy jelentőségük van abban, hogy megértsük napjaink diákjait, fiataljait.


„Sao Paoló-i brazil diákok egy csoportja egy orrszarvút szemelt ki csínytevésük főszereplőjének. Történt ugyanis, hogy 1959-ben a brazil metropoliszban éppen választásokhoz készülődtek az állampolgárok, ám a szavazást a diákok meghekkelték: egy 5 éves, Cacareco névre hallgató patást indítottak.

A tanulók Cacareco nevét nyomtatták a választási ívekre, s bár az állat elsöprő győzelmet aratott, a hatóságok érvénytelenítették a jelöltségét.” – ez a megtörtént csíny jelenik meg a k2 előadásának címében is. Vajon meddig tekinthetünk valamit diákcsínynek, és mikortól számít bűncselekménynek? Mi vicces, és mi bántó? Hogyan fedezzük fel a bántó szándékot a vicc mögött? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Rinocéroszok, amelyet az alkotók szeretnének több iskolába is eljuttatni.

A darabot Fábián Péter rendezésében Borsányi Dániel, Borsi-Balogh Máté m.v. és Domokos Zsolt adják elő. A rendhagyó előadás több szokatlan és kreatív elemet tartalmaz. Fontos érdekesség, hogy a Rinocéroszok helyszíne nem a MU Színház terme; egy közelben lévő általános iskola egyik osztálytermében elevenednek meg az események a nézők előtt.

Az iskola atmoszférája, a padok és a krétapor illata minden jelenlévőt egy kicsit nosztalgikus hangulatba ringattak, felszínre törtek a régi emlékek. Az előadás mintegy prológusaként a színészek gyerekkori élményeikről, érdekes, esetleg szokatlan diákcsínyeikről kérdezték a jelenlévőket. A kezdeti feszélyezettség gyorsan feloldódott és egymás után láttak napvilágot a bizarr, kreatív és esetenként morbid történetek. Mindenki elmondhatta a saját tapasztalatait, majd kezdetét vette a tényleges előadás. 

Az első jelenetben egy igazgatói irodában találjuk magunkat, ahol az igazgató, a testnevelés tanár jelenlétében egy nemrég napvilágra került Hitleres vicc-videóról faggat egy tizenegyedikes diákot. /A szereplők kitalált alakok, a valósággal való bárminemű egyezés csakis a véletlen műve./ A kihallgatás alatt a fiú igazgatói nyomásra magára vállalja a videó készítésének bűnét, amiről jegyzőkönyv is készül. Az érvénytelen jegyzőkönyvet felhasználva (nem volt jelen nagykorú jogi képviselő és a diák még csak 17 éves) az igazgató úr még aznap feljelentést tesz tanítványa ellen a rendőrségen becsületsértés vádjával, és a beismerő vallomást tett diákot elbocsátják az intézményből.

Az előadás epizodikus felépítéssel mutatja be az iskolában zajló eseményeket a kicsapott fiú távozása után. Egy-egy esemény felvillantásával a közönség a történet egyre mélyebb bugyraiba merül, megismerve a diákok és tanáraik érzelmeit. A világegyetem és egyebek tágulását, a küzdeni akarást, a hatalomtól való félelem és a rendszer ellen való ifjonti lázadás jeleneteit élesen elválasztják egymástól a közismert dalok, amelyekre a szereplők az egyes mini-epizódok érzelmi tetőpontján zendítenek rá. 

A darab kevés díszlettel dolgozik, hisz maga a helyszín, az iskola vált az előadás színterévé. A megkülönböztethetőség érdekében a szereplők a helyszínváltást a terem minimális átrendezésével jelképezik. Függöny és előadásközi szünet hiányában az átalakításokat a betétdalok alatt hajtják végre a színészek, akik acapella, zenei kíséret nélkül harsogják a slágereket.

A Rinocéroszok befejezetlen történet, a végső „felvonásban” az iskola magyartanára választás előtt áll, ám nem tudni, milyen döntést fog hozni. Az előadás befejeztével a színészek különböző interaktív csoportmunkában végzendő feladatokkal kérnek visszajelzést a darabbal kapcsolatban és alakítanak ki egy kötetlenebb beszélgetést a Rinocéroszok által érintett témákról.

A k2 Színház sikeresen vitt színpadra egy olyan aktuális és érzelmeket előhívó, vitatott kérdéseket felvető alkotást, amelyet egyaránt érdemes megismertetni a diákokkal és a felsőbb korosztállyal is.

Írta: Banka Csilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése