Komoly feladatot vállalt az RS9 Színház, amikor CsRSnyés című előadásukat műsorra tűzték. A darab Csehov Cseresznyéskertjének átdolgozása, tehát meg kell felelni a Csehov-rajongóknak, de az „átdolgozás” miatt a színházi ínyenceknek is.
Már a címbe beolvasztott RS is jelzi, hogy valószínűleg valami módon kapcsolatba kerül a darabot műsorra tűző színház és a feldolgozott mű. És valóban. Méghozzá olyannyira, hogy a Csehovnál féltett, majd elvesztett cseresznyéskert motívumának helyébe az átdolgozásban az RS kerül. Azért a színházért kell izgulnunk egy egész estén át, ahová ellátogattunk – szép összefonódás. Ehhez viszont még nincs feltétlenül szükség Csehovra. Botos Éva azonban a Cseresznyéskerthez nyúlt, hogy létrehozza ezt a fej-fölött-lebegő veszélyhelyzetet, és kísérletet tett a színmű teljes átdolgozására. A központi motívum egy olyan valaminek az elvesztésétől való félelem, ami komolyan meghatározza egy közösség életét. Az átiratban érezhetjük, hogy a születő CsRSnyést minden részletre kiterjedően igyekeztek maivá és helyivé tenni.
Ezt a precizitás azonban az összeredmény tekintetében terhes. A nézőben némi zavar támadhatott, amikor az orosz neveket össze kellett egyeztetnie a pesti színházzal, a Nébih-kel, Sopronnal, és más magyar vonatkozású helység-, személy- és intézménynevekkel. Minden ellentmondásos részletet feloldott az előadásban egy-egy betoldott magyarázat, ami hol jobban, hol kevésbé volt elfogadató. Nyilván ez egy kétélű helyzet, hiszen ha a szubjektív nézői benyomástól – mely az én esetemben az összeférhetetlenség érzete volt – eltekintünk, a cseresznyéskert pesti-kis-színházzá-tételének aprólékosságát nagy munkának tekinthetjük. És talán kevésbé éreztem volna én is az ellentmondást, ha nem duplázik a darab az átdolgozás során. Nemcsak motívumot cserélt országhatárokon átnyúlva, hanem modernizálta is a művet mind nyelvezetben, mind a cselekvések tekintetében.
A szereplők szövegeiben abszolút a mai hétköznapi nyelvhasználat köszön vissza, ezzel is alátámasztva a darab közelivé tételének szándékát. Semmi kimunkáltság, semmi irodalmiság, csak nyers életszag. A gesztusok szintjén is jelen van ez az életközeliség, visszatérő elem például egymás átölelése, mely elmondhatatlanul sokszor megtörténik akár örülnek, akár szomorkodnak a szereplők. Behoznak olyan populáris elemeket is a történetbe, mint a kereskedelmi tévékből ismert tehetségkutató műsorok, az újságok végében olvasható horoszkópok és ezoterikus tartalmak, vagy az Eurovízióban híressé vált Conchita Wurst alakja.
A helyszín az átdolgozás RS-re irányultsága miatt kézenfekvő, csak ki kell használni az adottságokat. A jelmezekkel megrakott ruhaállvány megjelenése a térben hangsúlyozza a tényt, hogy egy színház áll az események középpontjában, egy kanapé pedig az otthonosság, kényelmesség jegyében a hely belakottságát, a kötődést szimbolizálja. Azzal is színesítik az előadásban használt eszközök tárházát, hogy a darab egy pontján közösen átsétálunk egy másik terembe – a nézőket is körbevezetik a szívügyként kezelt színházban.
De hol bújik meg az egész CsRSnyésben Csehov a maga színművével? Maradtak szereplőnevek, és maradt az általuk képviselt kétségbeesett, de erőtlen, és ezáltal sikertelen harc valaminek az elvesztése ellen. Ez a valami kicserélődött az átiratban, ez a csere képezte az egész elgondolás alapját. De ennek a motívumnak a megváltoztatása magával hozta egy maréknyi szál módosítását, magyarázását. A popularitást képviselő, got talent showhoz hasonló elemek számomra nehezen férnek meg még egy modernizált Csehovban is.
Persze – főleg az azóta tovább fokozódó financiális káoszban – nagyon is érthető a csapat motivációja és fontos ügy mellett állnak ki. Az átirat elemeinek egyeztetésére fordított alkotómunka precizitása is vitathatatlan. De ez a történet a csehovi alap nélkül is megállná a helyét. Egy önálló színpadi mű is születhetett volna átirat helyett ugyanebből a történetből, mellyel ugyan elveszett volna az egyeztetések felismerése általi pikantéria, de az ennek felmutatására törekvő görcsös igyekezet is. És a figyelmem is inkább irányult volna a feldolgozott problémára, mint az átirat részleteinek elemzésére és a beleírt részek relevanciájára.
Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Juhász Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése