„Újra találkoznom kell a húsz éves Petyával” – #mimdenkitörténet a Trafóban


„Újra találkoznom kell a húsz éves Petyával” – hangzik el az egyik játszó szájából, és az előadás végére mi is ezt érezzük: találkoznunk kell a korábbi önmagunkkal. Azzal az identitással, aki valaha voltunk, hogy a régi önmagunk megtanítson minket olyan dolgokra, melyeket valaha tudtunk.


A Gondolat Generátor csapata a húszéves történeteket nyáron gyűjtötte, és azokból válogatva hívta össze az alkotócsapatot. Így az történetek eredeti szereplőitől, elsőkézből hallhattuk mi is a vallomásukat arról, mi az: húsz évesnek lenni. A szereplők egyike sem színész, sőt orvostól kezdve az óvónőn keresztül az aranykalászos gazdáig mindenféle foglalkozás előfordul. Az előadás előtti készülődés izgatottsága a nézőkre is átragadt, tudtuk, hogy a Trafó 20. születésnapján valami olyat fogunk látni, ami éppen születik, ami még nem volt ezelőtt.

Megismertünk kilenc embert, és befogadtuk őket azzal együtt, amit magukkal cipeltek, hiszen mi is cipeljük a húszéves identitásunkat is magunkkal, legyünk bármennyi idősek. Bár a közönség tagjai nem ismerték egymást, mégis ebben a teremben az előadás idejére (és talán utána is) hallgatólagosan elfogadtuk a másikat mint csapattagot.

Az egyes történetek különböző játékos és kevésbé játékos módokon jelentek meg, minimális eszköztárral. Fontos volt egy vetítő, sokat taktikáztak a fóliákra való írással-rajzolással, de leginkább önmagukat használták fel. Volt szabadesés és fenyőfa, egy egész óvodás csoport, mindez nagyon egyszerűen, de pontosan megmutatva. A tartalmon volt a hangsúly, azon, hogy az adott ember mit élt át, ki volt ő húsz évesen, hogyan gondolkodott, az elmeséltek hogyan hatottak rá. Mindenki magát adta a saját élettörténetén keresztül. Nem voltak ezek feltétlen nagyon szokatlan események, hiszen egy elfuserált éjszaka a külvárosban, vagy egy biciklis baleset mindenki életében jelen lehet, de az apró eszközhasználatbeli finomságok adták meg az ízét, mutatták meg igazán, a mesélőnek mi mindent jelent ez az egy történet.


Jó érzés volt, hogy ezek az emberek megajándékoztak a bizalmukkal és feltárták az identitásukat, legyen az bár a 20 éves énjük, de láthattuk a mútbeli énjükhöz fűződő viszonyukat is. Bátor volt tőlük. Az ember a személyiségével beszél, és ez itt hatványozottan igaz, hiszen egyetlen nagyon komoly feladatot kaptak: legyél önmagad.

A belénk vetett bizalmat pedig nem lehetett nem hálásan és szeretettel fogadni. És ez a befogadó légkör töltött el mindenkit jó érzéssel. Ezért volt komfortos az egész. Felidéződtek bennünk megélt traumák, a magunk húsz éves története, elfeledett, ki nem beszélt konfliktusok, régi barátok, és mivel azt tapasztaltuk, hogy ez a kis csapat itt előttünk mérhetetlenül nyíltan beszél, biztonságban éreztünk magunkat annyira, hogy a saját történeteinket felhozzuk és elmondjuk magunknak. Hiszen magunk elől is elzárva tartunk olyan sok mindent.

Ez a produkció nem igazi színházi előadás, sokkal inkább a helyszínen megszülető performansz, vagy ahogyan a produkció magát nevezi: közösségi színház. Az előadást követő beszélgetésen a játszók azt mondták, hogy minden igyekezet ellenére a csapat a próbafolyamat során néha kissé átalakult egy „pszicho-csoporttá”, ahol egymás traumáit közösen dolgozták fel. Mi is ezt kapjuk: a hívást, hogy gondolkozzunk és nézzünk szembe a történeteinkkel, azok miértjeivel, régebbi önmagunkkal, jövőbelivel, jelenbelivel. És ez, a gondolkodásra ösztönzés, a Gondolat Generátor küldetése is.

Írta: Kneipp Virág
Fotók: kapcsolj.be

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése