Woody Allen Férjek és feleségek című vígjátékát november 15-én mutatta be a Belvárosi Színház. Két házaspár életébe nyerünk betekintést és a kapcsolatukba belépő (illetve már kilépett) személyek közötti kötődésekről és érzelmekről szól a történet, amely egyrészt humorosan próbálja meg mindezt tálalni, másrészt komoly témákat feszeget az előadás.
Bár könnyednek és szórakoztatónak nevezem a darabot, mégsem lehet megfeledkezni a felmerülő témákról. Ezek ugyan hétköznapiak, hiszen a két fél, nem közötti problémákról van szó, mint féltékenység, szerelem, szakítás, mégsem véresen komolyan jelenítik meg. Eközben azonban folyton felmerül a nézőben a kérdés, hogy ő vajon hogyan csinálja, hiszen hiába kívülről látja a különböző szituációkat és nem a saját élete jelenik meg a színpadon, mégis, sok köze van hozzá és könnyű átérezni egy-egy jelenetet. Másrészt azért sem lehet teljesen komolyan venni, mert direkt minden szituációt komikusan oldanak meg, hiszen vígjáték lévén a cél a nevettetés és a szórakoztatás, nem pedig az, hogy a néző az előadás végére depresszióba zuhanjon.
A darab egy házaspár szakításával kezdődik, majd a két fél különböző útja jelenik meg, ki hogyan dolgozza fel az eseményeket és milyen megoldásokat próbál kitalálni. Barátaik, a másik pár látszólag elégedettek házasságukkal, ám időközben felüti a fejét náluk is a baj, ráadásul mindkét fél részéről tulajdonképpen ugyanaz, egy harmadik megjelenése. Az előadás során felbukkannak figurák a múltból, megjelennek régi események, ezzel pedig teljesebb képet kapunk a szereplők tulajdonságairól is és látjuk, hogy változtak vagy éppen nem változtak az eltelt idő során.
Bár nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett fő- és mellékszereplőkről, mégis az Ötvös András által játszott Gabe kiemelkedik. Bár eleinte kicsit fiatalnak láttam Ötvöst erre a szerepre, mégis, idővel már nem voltam bizonytalan, hiszen tökéletesen illett rá Gabe megjelenése és viselkedése. A történet végén ő az egyedüli, aki magányos marad, és akinek tulajdonképpen nem pozitív a finálé. Ugyanakkor nem biztos, hogy kell őt sajnálni, hiszen nem csak felesége hibázott a házasságukban, hanem ugyanúgy ő is. Sallyéknél meg hiába jött elvileg rendbe a házasság, ha az addig problémák ugyanúgy fennállnak, mint a szétválásuk előtt.
Női szereplők közül a Sallyt alakító Járó Zsuzsa szerepformálása és játéka volt igazán magával ragadó. Persze, ehhez hozzátartozik Sally szeszélyes és kicsit sem mindennapi karaktere, amit könnyeden, viccesen, ugyanakkor a különböző helyzetekben elvárt komolysággal tudott eljátszani.
Sokszor megszakadt a darab linearitása, ilyenkor általában a nézőtéren jelent meg a szereplőket faggató, név nélküli figura, akit Hunyadi Máté alakított. Mint egyfajta belső hang, megszólította a szereplőket és az érzelmeikről, kétségeikről kérdezte őket.
A díszlet, amely tulajdonképpen mozgatható kanapékból állt, az adott jelenetekben mindig más funkcióval bírt, például egyszer a nappalit, máskor a hálószobát vagy éppen az irodát jelenítettek meg a bútorok egyszerű helyváltoztatásával. Kellékek terén szintén minimális volt a felhozatal, csak jelzésszerűen voltak jelen, például táska, bevásárlószatyor, bor, de sohasem az volt ezeknek a célja, hogy elvigyék az ember figyelmét. Valójában a szövegre és az érzelmekre fektették a legnagyobb hangsúlyt, ami ennél a darabnál igazán jól működik, hiszen ez szövi át az egész, néha szerteágazó, ám végül összeérő történetet.
Szabó Máté rendezésében tehát nem a látvány volt mérvadó, hanem az emberi kapcsolatok és ezek megjelenítése. A darab egyszerre volt vicces és elgondolkodtató; ugyanakkor, ha valaki elmegy megnézni, valószínűleg a humorosabb jelenetek maradnak meg az emlékezetében, ami, valljuk be, talán így helyénvaló.
Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Halász Nóra / zoom.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése