Az Átrium leghosszabb sikerszériáinak az egyik húzóneve. James Hacker brit kormányfő jelmezét januárban százhuszonötödször ölti magára az Igenis, miniszterelnök úr!-ban. A kétszázhuszonötödik előadáshoz közeledő Az Őrült Nők Ketrece mulatótulajdonosaként Stohl Andrással alkot meghitt párost. Az öldöklés istene házaspárbajában belőle is felszínre tör a vadállat.
Az öt éve futó Igenis, miniszterelnök úr! töretlen sikeréből mennyit tulajdonítasz annak, hogy bohózattá degradálódott a politika?
Az eredeti mű a BBC sorozata, a belőle írt színdarab a West Enden is hatalmas sikerrel ment. A politikusaink tesznek azért, hogy az életünket átszője a politika. Unos-untalan szerepelnek, folyamatosan lökik az arcunkba a gondolataikat, a tetteiket pedig tálalja a média. A mi előadásunk mégsem a magyar valóságot tükrözi, hanem a nagypolitika lélektanát. Ezért találja a közönség szórakoztatónak, illetve elborzasztónak.
A közélet rengeteg alapanyagot szolgáltat James Hacker megformálásához...
A miniszterelnök egy rendkívül buta, gyenge ember. Nincs önálló akarata, nem lát át helyzeteket. Állandó harcban áll a belügyminiszterével, aki rendre keresztbe tesz neki. A körülötte lévő köztisztviselői testület irányítja őt. Znamenák István rendező kitalálta, hogy az utolsó jelenetben valóban bábuként mozgatják.
Mondhatni, work in progress darabról van szó, hiszen az alkotók folyamatosan igazítják a szöveget a világpolitika és a hazai aktuálpolitika történéseihez.
Belekerültek a szövegbe mai politikusok blődségei, felháborító mondatai, például az előző miniszterelnöké, de már senki nem emlékszik rájuk. A nép iszonyatosan gyorsan felejt, ezért „lubickolhatnak” a politikusok. Az egyik központi téma, konfliktus az eredeti darabban, hogy Anglia ne csatlakozzon az euróövezethez. Amikor jött a Brexit, és az egész világ arról beszélt, hogy Anglia ki akar lépni az EU-ból, az Átrium vezetősége úgy gondolta, hogy ezt a helyzetet aktualizálni kell, így került be néhány mondat a Brexitről. De a legérdekesebb az, amikor a valóság, a történelem alácsúszik a színháznak. A határkerítés idején nyílt színi tapsot váltott ki az a mondat, ami arra utal, hogy a kumranisztáni nagykövetnek egy nőt kell keríteni. A kulturális szervezetek támogatásáról szóló résznél a tao megszüntetésével megint alájött a valóság. Figyelmeztetik a minisztert, hogy kint egyetemisták ülnek törökülésben a padon és tüntetnek. A kulturális szervezetek támogatását követelik. Mire a miniszterelnök azt kérdi: „Mik azok a kulturális intézmények?”
Az Őrült Nők Ketrecében bensőséges érzelmekkel hozzátok Stohllal a jóban-rosszban összetartó párt. Kezdetben nem volt furcsa érzés udvarolni, szerelmet vallani neki?
Fiatal koromban sok szerelmes szerepet játszottam, volt, hogy olyan színésznőkkel, akiket egyáltalán nem kedveltem. Színészileg amúgy tök mindegy, hogy nőbe vagy férfiba vagy szerelmes. Emlékszem, nyáron, rövidgatyában próbáltunk, egyszer csak Bandi megjelent kifestve, tűsarkúban. Amikor férfi színész női ruhát visel, abban mindig van valami humorforrás és különlegesség is. A próbafolyamat alatt sokat röhögtünk. A köztünk lévő kipróbált partneri viszonynak köszönhetően semmi tartózkodás nem volt bennünk. Ráadásul Stohl zavarba ejtően nőnek néz ki, a mestersminkesek komplett díva maszkot terveztek neki.
Milyen karakternek látod Georges-ot, akinek az élete Zaza, a revüsztár körül forog?
Georges üzemelteti, vezeti a kis mulatót, a konferanszié szerepet is elvállalja, habár nem jó benne. Amellett, hogy ő menedzseli Zaza karrierjét, meg kell küzdenie azzal, hogy a társa hisztis. Zaza a szemére veti, hogy neked mindig csak az üzlet a fontos, mire Georges azt feleli, neked meg mindig csak az életünk a fontos. Ilyen szempontból teljesen egyenrangúak, mint amikor egy producer meg egy ünnepelt sztár él együtt. Egyik sem működik a másik nélkül.
A szerelem, szeretet, család fogalmának kirekesztő értelmezésével szemben markáns társadalmi üzenetet fogalmaz meg Alföldi rendezése. Milyen emlékezetes visszajelzéseket kaptál a közönségtől?
Sokan megköszönik nekünk az előadást, nem csak azért mert jól szórakoztak, hanem mert erőt, segítséget kaptak ahhoz, hogy elfogadóbbak legyenek. És nem feltétlenül csak a melegek. Az Őrült Nők Ketrece nem a melegségről, hanem a másság elfogadásáról szól. De az elfogadásért küzdeni kell, sokat kell melózni, nem is mindig sikerül. És ez nem feltétlenül baj, a lényeg, hogy ne bántsd a másikat. Érdekes volt Pécsett, a Kodály Központban nagy térben, 900 ember előtt játszani Az Őrült Nők...-et. A POSZT valamelyik off-off-off kísérő programjába hívtak meg minket. Nem sikerült arra a szintre eljutnunk, hogy a fesztivál főprogramjában szerepeljünk, nyilván az alkotók miatt.
Hogy látod, a nemzetis idők kísértenek? Az Igenis, miniszterelnök úr! előadását letiltották Pécsen.
Kissé elegem van abból, hogy belekezdtünk valamibe, ami elkezd sikeresen működni, aztán központi belenyúlással valahogy megszüntetik. És ez ötévente ismétlődik. Öt évig volt Alföldi a Nemzeti igazgatója, utána menesztették. Öt éve indult el az Átrium, most megszüntették a taót. Ha azt mondanám, hogy utánunk nyúlnak, annak olyan színezete van, mintha üldözési mániám lenne. Holott nincs.
Az öldöklés istene a másnak láttatni magunkat, mint amilyenek vagyunk jelenségnek tart tükröt. Michel alakjában egy kispolgárt hozol, akiről éppúgy lehull a civilizációs álarc, mint a többi szereplőről.
A színházban mindig azok a pillanatok jók, amikor egy nagyon picit magunkra ismerünk. Az öldöklés istene is ilyen. A két szülőpár azért találkozik, hogy a gyerekeik közti nézeteltérést elsimítsák. Azt mutatják magukról, hogy minden rendben van. Nagyon pc-k akarnak lenni, közben kiderül, hogy rengeteg feszültség, frusztráció van bennük. Elszabadulnak az indulatok, és előjön a valódi énjük. El is mondják Michelről, hogy „maga sokkal szimpatikusabb, amikor vadembernek állítja be magát. Miért játssza meg, hogy normális ember?” Ne hazudjunk se magunknak, se a gyerekünknek! Valójában erről van szó.
Készítette: Szentgyörgyi Rita
Fotók: Lakatos Péter, Mészáros Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése