Tévedtek, akik azt várták, hogy a kezdés pillanatában előkerül majd egy addig rejtegetett műsorvezető, de azért így is akadt egy-két szolid meglepetés a február 24-én kilencvenegyedszer megrendezett Oscar-gálán. Végül a legjobb film és női főszereplő sem a legesélyesebbek közül került ki, és még a politikát is sikerült tűrhető szinten tartani.
(Fotó: Magyar Narancs) |
Az estet az Adam Lamberttel kiegészült Queen nyitotta a We Will Rock You és a We Are the Champions szerény egyvelegével, de a rockos hangulat hamar elillant. Olyannyira, hogy a hősiesen virrasztó magyar nézők a The Ballad of Buster Scruggsban elhangzó álmos country szám alatt valószínűleg már a küzdelem feladását latolgatták. Persze, a legjobb betétdal versenyében minden más csak asszisztált a színpadon utoljára sorra kerülő Shallow-nak, amelyet Lady Gaga Csillag születik-beli partnerével, Bradley Cooperrel énekelt el. Mintha még a visszafogott Bette Midler is csak nekik készítette volna elő a terepet a Mary Poppins érzelmes altatójával, és nem hiába: az előadás ütött, a Shallow pedig megkapta az Oscart.
A filmzene díját a Fekete párduc komponistája, Ludwig Goransson vehette át, és a szuperhősmozi készítői örülhettek a legjobb látványtervezésért (Hannah Beachler, Jay Hart), valamint jelmezért (Ruth Carter) járó szobornak is. Utóbbi egyik átadója, Melissa McCarthy plüssnyuszikkal díszített vicces uszálya bizonyára sokáig kísérteni fog.
Zöld könyv (fotó: 24.hu) |
Szintén három szobrot kapott a Zöld könyv – Útmutató az élethez, amely a ceremónia végén váratlanul lett annak egyik nagy győztese. Nem mást sikerült begyűjtenie, mint a legjobb film Oscarját, amelyre még – a meg nem valósult „blockbuster” kategóriából átmentett – Fekete Párducot is esélyesebbnek tartották. Két másik díja is a jelentősebbek közé sorolható: Mahershala Ali lett a legjobb férfi mellékszereplő, Nick Vallelonga, Brian Currie és Peter Farrelly pedig az afroamerikai zenész és a fehér sofőr közös útját elmesélő eredeti forgatókönyvükkel nyertek.
A harmadik triplázó Alfonso Cuarón részben önéletrajzi ihletésű Romája volt, a legjobb idegen nyelvű film, valamint a rendezés és fényképezés (mindkettő Cuarón munkája) kategóriájában.
Darabszámot illetően a Bohém rapszódia végzett az élen, de a dicsőségét csökkenti, hogy Rami Malek papírforma-győzelme mellé csupán három kisebb súlyú kitüntetés, a hangkeverés, hangvágás és a vágás jutott neki. Na, meg egy kis Wayne világa „árukapcsolás” Mike Myers és Dana Carvey nosztalgikus felvezetésének köszönhetően.
A kedvenc alkotói tíz jelölésből csak egyet váltottak szoborra, Olivia Colman azonban olyan szeretni való és őszinte beszéddel köszönte meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscart, hogy talán egy pillanatra még Glenn Close is elfelejtette, hogy idén hetedszer kell felöltenie a „beletörődő vesztes” arckifejezését.
A kedvenc (fotó: ContextUs) |
A legjobb női mellékszereplő Regina King lett az If Beale Street Could Talkban nyújtott alakításáért. A film a nálunk is megjelent, Ha a Beale Street mesélni tudna című regényből készült, melynek szerzőjét, James Baldwint a színésznő meghatottan méltatta. Az adaptált forgatókönyv díját azonban a Csuklyások – BlacKkKlansman írói, Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott és Spike Lee kapták.
Lee 2020-as elnökválasztásra vonatkozó, korai, de határozott állásfoglalása volt a legkonkrétabb politikai megnyilvánulás, de azért a jelöltek és díjazottak sokfélesége (Elizabeth Chai Vasarhelyi dokumentumfilmes sikerével egy csipetnyi magyarság is beférkőzött), az emberi jogi aktivista szenátor (John Lewis) jelenléte, illetve a sztárok falakról és bevándorlásról elejtett mondatai sem hagytak kétséget, mi az üzenet. A indiai nők menstruáció miatti megbélyegzéséről, és az ez ellen folytatott csendes harcról forgatott rövid dokumentumfilm (Period. End of Sentence) elismerése pedig egy sokak számára ismeretlen nőjogi kérdésre irányította a figyelmet.
Ha mindezt az érintett művészek mellett még egy ceremóniamester is folyamatosan sulykolta volna belénk, az összhatás könnyen a kellemetlen irányába billent volna, enélkül azonban emberközeli tudott maradni. Lehet, hogy Hollywood ezúttal jó döntést hozott.
***************************
A 2019-es Oscar nyertesei:
Legjobb film: Zöld könyv
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Roma)
Legjobb színész: Rami Malek (Bohém rapszódia)
Legjobb színésznő: Olivia Colman (A kedvenc)
Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali (Zöld könyv)
Legjobb női mellékszereplő: Regina King (If Beale Street Could Talk)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Csuklyások - BlacKkKlansman (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
Legjobb idegen nyelvű film: Roma (Mexikó)
Legjobb animációs film: Pókember: Irány a Pókverzum!
Legjobb látványtervezés: Fekete Párduc
Legjobb fényképezés: Roma (Alfonso Cuarón)
Legjobb jelmez: Fekete Párduc
Legjobb vágás: Bohém rapszódia
Legjobb smink: Alelnök
Legjobb zene: Fekete Párduc
Legjobb betétdal: Shallow - Csillag születik
Legjobb hangkeverés: Bohém rapszódia
Legjobb hangvágás: Bohém rapszódia
Legjobb vizuális effektek: Az első ember
Legjobb dokumentumfilm: Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
Legjobb rövid dokumentumfilm: Period. End of Sentence - Rayka Zehtabchi
Legjobb animációs rövidfilm: Bao
Legjobb rövidfilm: Skin
Írta: Frei Gabriella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése