Orosz, spanyol és holland együttesek sztárjai a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán

A Holland Nemzeti Balett, a Mariinszkij és a Mihajlovszkij Színház, valamint a madridi Nemzeti Táncegyüttes kiválóságai is fellépnek a Magyar Nemzeti Balett szólistáival a 2014-ben elhunyt nemzetközi hírű balettművész, balettigazgató és az Opera korábbi művészeti főtanácsadója tiszteletére rendezett gálaesten.  Az április 14-én az Erkel Színházban látható műsor rendezője Solymosi Tamás balettigazgató, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Kollár Imre vezényli. 


Öt éve hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, számos külföldi balettegyüttes művészeti vezetője, aki utolsó éveiben művészeti főtanácsadóként a Magyar Állami Operaház munkáját segítette. Emlékére rendez minden évben nemzetközi gálaestet a Magyar Nemzeti Balett, amelyen a világ legjelentősebb társulatainak szólistái közösen tisztelegnek Magyarország egyetlen klasszikus balettegyüttesének művészeivel Nagy Iván szakmai és emberi kvalitásai előtt.

A gálaest alkalmából a Holland Nemzeti Balett (Het) két többszörösen díjazott első magántáncosa, Maia Makhateli és Artur Shesterikov George Balanchine Téma és variációk című darabjának fő szólószerepeiben mutatkozik be az Erkel Színházban, a Magyar Nemzeti Balett tánckarával együttműködésben. Oroszországból Szentpétervár nagy múltú együtteseit ugyancsak két művész képviseli: az életben is egy párt alkotó Olesya Novikova, a Mariinszkij Színház első szólistája és Leonid Sarafanov, a Mihajlovszkij Színház első magántáncosa Viktor Gszovszkij Grand Pas Classique-ját mutatják be, míg a madridi Nemzeti Táncegyüttes két szólistája, Anthony Pina első magántáncos és Ángel García Molinero magántáncos William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude című alkotásában működik közre. A spanyol együttest maga a koreográfus ajánlotta együttműködésre. A darab további szerepeiben a Magyar Nemzeti Balett művészei, Lee Youriim, Balaban Cristina és Melnik Tatiana lépnek fel.

Az est további részében a Magyar Nemzeti Balett szólistái közül Felméry Lili és Leblanc Gergely Hans van Manen Trois Gnossiennes című koreográfiáját táncolják, míg az együttes vezető táncosai közül Ivanova-Soblikova Sofia és Kekalo Iurii Seregi László Spartacus, Melnik Tatiana és Timofeev Dmitry pedig Balanchine Sylvia Pas de Deux-jét adják elő.


A gálán ugyancsak közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. A darabok betanításában a Magyar Nemzeti Balett balettmesterei, Venekei Marianna, Aradi Mária, Rujsz Edit, Solymosi Tamás és Radina Dace, az Opera balettiskolájából a Magyar Nemzeti Balettintézetből Radina Dace, Mráz Kornélia és Vetési Adrienn vettek részt. 

Immár hagyományosan a Nagy Iván Nemzetközi Balettgála részeként adják át a Solymosi-díjat is. A Magyar Nemzeti Balett igazgatója által alapított elismeréssel az Opera vezetése A diótörő decemberi sorozatának közreműködő közül a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeinek, mestereinek egyikét jutalmazza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése