„Amit tanulok a gyerekektől, az a türelem”

Fejes Ádám legújabb, Macskafogó című előadására május 19-én kerül sor a MU Színház falain belül. A MU Terminal Kortárs Táncműhely alapító koreográfusa a TerMini csoport táncosaival közösen adaptálta a híres rajzfilm történetét. Fejes Ádámot a meséről, a gyerekek fogékonyságáról, látásmódjukról és a közös munka kihívásairól is kérdeztük.

Fotó: Futár Ernő
Miért pont a Macskafogó történetét választottátok?

Ha mondasz még egy olyan, gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató történetet, mint a Macskafogó, amelyben a gengszterek legnagyobb félelme az, hogy balsiker esetén vissza kell menniük a balettba ugrálni, akkor ígérem azt is színpadra állítom! De komolyra fordítva a szót, régóta bennem volt már ez a rajzfilm, mert egyszerűen nagyon tetszik, ahogy feldolgoztak egy végtelenül egyszerű történetet. Nincs benne semmi túlzott moralizálás, a macskák nagyok, ezért elbizakodottak, az egerek kicsik, ezért félősek, de egyben furfangosak, a patkányok meg megalkuvók és nem túl okosak, de annál agresszívabbak. Tűpontos társadalomrajz. Valamint a gyerekek és a fellépő felnőttek testi arányai is kitűnően működnek. A felnőttek a macskák, a nagyobb gyerekek a patkányok, a kicsik pedig az egerek. Így, mindenféle anatómiai megerősítés nélkül is tökéletesen elválik egymástól ez a három állatfaj.

Hogyan zajlik az alkotófolyamat a különböző korú gyerekcsapatokkal, az egyes korosztályok kapcsán mi a legnagyobb kihívás?

A gyerekek általában csak a saját feladataikra tudnak hatékonyan koncentrálni és arra sem túl sok ideig, ráadásul nagy különbségek mutatkoznak abban is, hogy ki mennyire tud megtartani egy-egy instrukciót a következő próbáig, vagy akár próbán belül, a következő helyzetig. Tehát, nagyon nehéz elérni náluk, hogy komplex módon nézzék a darabot, értsék meg pontosan a helyüket benne, és abból kiindulva közelítsenek a feladataikhoz. Ráadásul nagyon nehéz változtatásokat keresztül vinni rajtuk. Ez akár abban is megnyilvánulhat, hogy például csak nagy nehézségek árán sikerül megváltoztatnunk egy és szócska elvételét, vagy hozzáadását a szöveghez, koreográfiában pedig esetleg egy a térben máshová való helyezkedést. És mivel ezeknek a problémáknak a szintjei korosztályonként változóak, egy-egy próba során igen komoly koncentrációt, türelmet, rugalmasságot és főként kreatív megoldások alkalmazását kell mozgásba hoznunk azért, hogy a létrejövő produkció munkafolyamata még élvezhető is maradjon a gyerekek számára és motiváltak, játékosak és jókedvűek maradjanak. Na, ez számomra iszonyatosan nagy kihívás, mert persze ezzel egyidőben szeretnék a képeségeikhez mérten maximálisan professzionális produkciókat létrehozni velük. Ezért nagyon figyelnem kell az arányok megtartására.

Milyen módszerekkel próbálod a gyerekekkel közösen befogadni, értelmezni a feldolgozott történetet, alapszituációt?

Erre nincs módszerem, mert, ahogy haladunk a jelenetek, táncok, gesztusok, mozdulatok beállításaival, azok ok-okozati összefüggéseit, a ki mit mért csinál az esemény során-t folyamatosan elemezzük, hiszen ez által állítunk fel cselekménymotivációkat. Az instrukciók során rengeteg karakter leírást adok a gyerekeknek a szerepről, amit játszaniuk kell, így kontextusba tudják helyezni az általuk megformált szerepek kapcsolatát, mindenféle szinten. Tehát megértik a szerepeik darabban betöltött funkcióit így és ezáltal, reflektálva a való élet által generált helyzetekre is.

Milyen felismerések értek téged a gyerekekkel való közös munka során? Te mit tanulsz a gyerekektől egy-egy ilyen produkció elkészítése alatt?

Az első és legfontosabb felismerés az, hogy mennyire nehéz, és néha már-már elviselhetetlenül nagy megterhelést és felelősséget jelent számomra az, hogy egy-egy ilyen produkciót létrehozzak. Mindemellett, iszonyatosan sok erőt ad annak a képességnek a felismerése (amely formát nyer egy ilyen produkció létrehozása során), hogy sikerült hosszú, kitartó munkával olyan emberekkel körül vennem magam, akikkel közös erőfeszítések árán képesek vagyunk a gyerekekkel létrehozni ilyen nagyszerű produkciókat, mint amilyen a Macskafogó is lett.

Amit tanulok a gyerekektől az a türelem és a valódi fontossági sorrendek folyamatos újraértékelése. Mit milyen áron, milyen céllal, kinek az érdekében, miért tolok keresztül, vagy mit engedek el és mikor keresek más útvonalat, próbánként akár tizenöt-húsz alkalommal. Mit jelent az a kudarc, amikor semmilyen általam elképzelt módon nem tudom működésbe lendíteni az eseményeket, hogy állok fel ezekből a helyzetekből. És ezáltal akár még annak a felismerése is, hogy milyen erős az a bizalom, amellyel a gyerekek felé fordulok, mert tudom, hogy bízhatok bennük, mert szeretik csinálni, mert ügyesek és mert mindennek dacára a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. És érzem a belém vetett bizalmukat is, amely minden rám-számolásból újra talpra segít, mert a padlón maradás nem opció!

Te hogy látod, a folyamatnak melyik részét élvezik ők a legjobban?

Az előadásokra való felkészülést és az előadásokat!

Milyen visszajelzések érkeztek a bemutatóról? Hogyan élték meg a fiatalok?

Őszinte, szívből jövő pozitív visszajelzéseket kapunk!

Előadásaitokban mindig fellelhető a professzionális, minőségi munka. Milyen jövőbeni előadások vannak a fejedben, mit tervezel a következő évadra?

A jövő évadban szeretném A Dzsungel Könyvét felújítani úgy, hogy generációs váltást eszközölök a szereposztásban. Ez azt jelenti, hogy azok, akik négy évvel ezelőtt, az úgymond kicsi szerepeket játszották, most elő tudnak lépni főszereplőkké és a kisebb szerepekbe pedig be tudunk hozni új, kicsi gyerekeket. Ezen túlmenően a nagylányokkal folyamatosan új koreográfiákat, önálló táncestekké összeálló előadásokat fogunk létrehozni.

A TerMini Gyermek és Ifjúsági Táncszínház: Macskafogó című előadásról bővebb információ a MU Színház honlapján érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése