2019/20-ban sem áll meg az élet a Spirit Színházban, hiszen Perjés János alapító-művészigazgató először a színház életében, társulatot épít több, kiváló színésztársával, és még több kortárs és klasszikus, magyar és nemzetközi darab bemutatóját tűzte ki célul. Ezek között található Varsányi Anna Ünnep, Sütő András Advent a Hargitán, Déry Tibor/Presser Gábor/Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, vagy Polcz Alaine Asszony a fronton című műve; Shakespeare A velencei kalmár, Brecht Koldusopera, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása vagy Shaw Pygmalion című darabja. Többek között olyan művészek tolmácsolásában láthatók az előadások mint Jantyik Csaba, Sándor Péter, Tornyi Ildikó, Sztárek Andrea, Trokán Anna, Hegyi Barbara vagy Tankó Erika.
Perjés János, alapító-művészigazgató 2011-ben hozta létre a Spirit Színházat, amely 2016-ban megtalálta végleges otthonát, így mára egyéni repertoárral rendelkező, neves magyarországi színészekkel és alkotókkal dolgozó és magas színvonalat képviselő magánszínházzá vált a Margit-híd budai hídfőjénél. Minden évben igyekszik olyan alkotásokat bemutatni, esetenként először az országban, amelyek nemcsak fontos témákat boncolgatnak, hanem az érzelmek széles spektrumán képesek megmozgatni a színházba látogató közönséget.
„A 2019/20-as évadban természetesen a Spiritet is érinti a kialakult finanszírozási rendszer, de igyekszünk mindig előre nézni. Két helyszínen, családias környezetben tervezzük az előadásainkat és várjuk a nézőket, Nyiss az élményre! szlogennel” – mondta Perjés János.
Az alapító-művészigazgató ettől az évadtól kezdve társulatot hoz létre, amelynek tagjai Borbáth Ottília, Nagyváradi Erzsébet, Nagy Enikő, Marjai Virág, Perjési Hilda, Szitás Barbara, Gaál Dániel, Jerger Balázs, Magyar Vazul, Szőke Olivér, Virág Péter. Az említett művészekkel már jóideje folyamatos a közös munka, és ezúttal szorosabbra kívánja venni a színház vezetése velük a viszonyt. A társulat rendezői, vagyis Czeizel Gábor, Bányai Gábor, Rozgonyi Ádám, Szarka János, Sztárek Andrea, Juhász Róza, Kolti Helga, Jantyik Csaba, Szitás Barbara, és Nagy Márk mellé érkezik Léner András, Éry-Kovács András, Pozsgai Zsolt és Czukor Balázs. Az évadban a színházban tölti gyakorlatát a kaposvári egyetem két kiváló, fiatal tehetsége, Hermányi Mariann és Karácsony Gergely. Érdekességként: az évadban feltűnik Gulyás Dénes világhírű operaénekes, ezúttal prózai szerepben, valamint Schlanger András és Csémy Balázs. Igazi jutalomjáték lesz Felföldi Anikó fellépése Dürrenmatt játékában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése